Belföld
Mindent megtesz hűséges embereiért Baranyi Krisztina
Gond nélkül megadja a fakivágási engedélyt a polgármester a metróberuházásnál, miközben azt a református kollégium újjáépítésénél pontosan ugyanilyen helyzetben tagadta meg

A „lex Baranyi” általános vitájában Böröcz László (Fidesz) rámutatott: a változtatás többek között a Károli Gáspár Református Egyetem Ráday utcai kollégiumának tavaly januári leégése utáni „álságos helyzetet” hivatott megoldani. Emlékeztetett, civilek több tízmillió forint támogatást gyűjtöttek össze a tűzben áldozatul esett férfi családjának és a kollégium nélkül maradt hallgatóknak, az újjáépítésre pedig mintegy százmillió forint gyűlt össze, s a kormány vállalta, hogy biztosítja a fennmaradó pénzt a beruházáshoz. Böröcz megdöbbentőnek nevezte, hogy Ferencváros polgármestere, Baranyi Krisztina és a balliberális többségű képviselő-testület csupán tízszázalékos, jelképes díjcsökkentést szavazott meg, amivel „tulajdonképpen ellopná a kollégium újjáépítésére összegyűjtött adományokat”.
A parlamenti döntés okafogyottá tette a IX. kerületi képviselő-testület csütörtöki ülésének egyik tervezett napirendi pontját, amely Kocsis Máté meghallgatására vonatkozik. Mátyás Ferenc helyi momentumos képviselő ugyanis nyílt levélben hívta „raportra” a fideszes országgyűlési képviselőt, s a határozati javaslat szerint – amennyiben Kocsis Máté „beszámolója” nem nyeri el a testület tetszését – felkérték volna arra, hogy ne szavazza meg a törvényjavaslatot. Persze mindez életszerűtlen, vagyis ismét csak látványpolitizálásról van szó, miközben a hírek szerint a polgármester asztalán sokasodnak az érintetlen lakossági bejelentések, kérvények, s az önkormányzat dolgozói is egyre nehezebben viselik az új városvezetést jellemző ügymenetet.
Az előterjesztések között több érdekesség is akad, az egyik az M3-as metróvonal rekonstrukciójával kapcsolatos döntéseket tartalmazza, például azt, amely szerint a Pöttyös utcánál „az építési munkaterület megközelítése, a gépek mozgatása, anyagmozgatás miatt a meglévő fák útban vannak”, ezért két bálványfát kivágnak. Emlékezetes: a református kollégiumnál ugyanebben a helyzetben Baranyi Krisztina drámai videóban kért támogatást Facebook-követőitől a bálványfák „megmentéséhez”, majd megtagadta a kivágási engedélyt, noha még hívei közül is többen figyelmeztették, hogy veszélyes invazív fafajról van szó.
A testületi ülés napirendjén szerepel a korábbi fideszes polgármester, Bácskai János interpellációja is, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy Baranyi – bár sokat hangoztatott elve, hogy nem befolyásolják sem személyes, sem pártérdekek –, volt párttársait, illetve a kampányában segítő személyeket juttatja pozícióba, illetve „segíti ki szorult helyzetéből”. Utóbbira példaként hozza fel, hogy az önkormányzat és Bácskai feljelentésére rágalmazás és becsületsértés miatt folyamatban volt egy büntetőeljárás Ács Dániel, a 444.hu újságírója ellen. A hivatalába lépő új polgármester – noha az alakuló ülést a törvényileg lehetséges utolsó pillanatban, november 14-ére hívta össze – igen hamar időt szakított „házi krónikásának” megvédésére: Baranyi beadványa november 21-én érkezett meg a bíróságra, ezzel ejtette a vádat, indítványozta az eljárás megszüntetését, egyben közölte, hogy visszavonja az önkormányzat részéről a jogi képviselőnek adott meghatalmazást.