Belföld
Baranyi sajnálja a támogatást a leégett kollégium felújításától
A Fidesz–KDNP felháborítónak tartja a ferencvárosi polgármester hozzáállását, akinek kötelessége lenne segíteni

„Állami pénzből újítják fel, korlátozzák az ott lakók jogait, és még pénzt se kérjünk érte? Ez nem így működik!” – mondta Baranyi Krisztina tegnap az ATV-ben a Ráday utcai református kollégium rekonstrukciójával kapcsolatban kivetett közterület-használati díjról. Ferencváros polgármestere beszélt arról is, hogy a helyiek többsége nemet mondott az építési területen álló fák kivágására, ezért azt nem fogják engedélyezni. Közölte: amikor ott járt, megállapította, hogy bár az egyik fa tényleg elég közel van a bontott épülethez, a „harapógépekkel” ki lehet kerülni őket. Azt nem említette, hogy erről szakember véleményét is kikérte volna.
A polgármester többször erősen csúsztatott, például harmincmillió forintos közterület-használati díjat említett, miközben ez csak az első három hónapra vonatkozik, vagyis csupán a bontás időszakára, az építkezés ennél sokkal tovább, összesen körülbelül két évig fog tartani – közölte lapunkkal Gyurákovics Andrea, a helyi Fidesz–KDNP frakcióvezetője. Az is hazugság, hogy ne tudnák közben használni a környékbeliek a közeli parkot. Igaz, műsorvezetői kérdésre Baranyi bevallotta, a játszótér valójában nincs lezárva, de azután felvetette, félő, hogy valaki megsérül majd, mert túl közel van az építési terület. A fákkal kapcsolatban sem mond igazat, ugyanis a kivágásra nem a helyiek mondtak nemet, hanem a polgármester Facebook-oldalának követői. Bár még köztük is akadt, aki felhívta a figyelmet arra: a Baranyi által annyira védett növény bálványfa, ez pedig Közép-Európa egyik legveszélyesebb invazív faja, minden más növényt elpusztít a környezetében, ezért irtandó. A tavalyi tragikus, egy ember halálát okozó tűzeset után mindenki összefogott, az állami támogatás mellé számtalan helyről érkezett adomány, az önkormányzatnak is erkölcsi kötelessége lenne segíteni, ehelyett a polgármester sarcot vet ki az újjáépítésre, és minden lehetséges módon akadályozza, ez felháborító és elfogadhatatlan – szögezte le Gyurákovics Andrea.
Baranyi Krisztina mintha már azt is nehezményezné, hogy az építkezést támogatja az állam, a „több milliárd forintnyi” közpénzről epésen megjegyezte: „más szervezetekkel ugye nem ilyen bőkezű”. Emlékezetes, korábban a polgármester azt mondta, ha a reformátusok sokallják a közterület-használati díjat, bontsák le az épületet kézzel.