Belföld

Lehülyézett egy fideszes képviselőt Baranyi

Esze ágában sincs a polgármesternek megkérdezni a ferencvárosiakat a vendéglátóhelyek nyitvatartásáról, azt mondta: az érintett helyeken már csak turisták laknak

A balliberális többség elfogadta Ferencváros költségvetését, amelynek alapján a szociális támogatások nagy része negyedére csökken.

Lehülyézett egy fideszes képviselőt Baranyi
A Fidesz szerint szövetségesei zsarolhatják Baranyi Krisztinát
Fotó: MH/Katona László

„Ez hülye!” – mondta Baranyi Krisztina a ferencvárosi képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor a polgári frakcióban ülő Gyurákovics Andreánál volt a szó. A polgármester azzal védekezett: véletlenül bekapcsolva maradt a mikrofonja. Gyurákovics Andrea a kerület költségvetésének tárgyalásán éppen arról beszélt, a szociális támogatások jelenlegi mértékének megtartásához többek között fel lehetne használni a takarítógépre előirányzott harmincmillió forintot, tekintve, a polgármester többször is nyilatkozott arról, hogy a kampányban megígért eszközt már beszerezték.

A Baranyi által benyújtott költségvetés felére-negyedére csökkenti az iskolakezdési, az időseknek járó, a lakásfelújítási, a játszótérépítési, a tömeg- és diáksport-támogatásokat, ám a helyi Fidesz–KDNP-frakció szerint a 2019-es nagyságrendek tarthatók lennének, s ehhez konkrét átcsoportosítási lehetőségeket is javasoltak. Erre a polgármester – a hülyézés mellett – úgy reagált: ez egy „pofátlan” előterjesztés. Mindenesetre a Baranyit támogató balliberális képviselők – annak ellenére, hogy korábban a bizottsági üléseken elutasították az előterjesztést –, végül megszavazták a költségvetést.

Nyilvánvalóan megzsarolták a polgármestert azzal, hogy ha az ő kéréseik nem kerülnek be a költségvetésbe, akkor nem támogatják, és célt értek – állapította meg lapunknak nyilatkozva Gyurákovics Andrea. A hülyézéssel kapcsolatban kijelentette: a stílus maga az ember. Sérti az ülés méltóságát Baranyi viselkedése, a költségvetés tárgyalása komoly dolog, ennek ellenére most is folyamatosan alpolgármesterével, a kutyapárti Döme Zsuzsanna „Suzival” vihorászott, illetve a hozzászólókat minősítgette. Akkor is alpári módon reagált, amikor felvetették, továbbra sem ismert 2014 előtti életrajza. A reakciója alapján valószínűleg titkol valamit a mindig az átláthatóságról beszélő polgármester – jegyezte meg Gyurákovics.

Azzal kapcsolatban, hogy Baranyi javaslata alapján egyes utcákban (Ferenc körút, Ráday utca, Üllői út) a korábbi 23 óra helyett 24 óráig tarthatnának nyitva a vendéglátó egységek, a fideszes képviselő közölte, 2015 óta van hatékonyan működő, a nyitvatartást szabályozó rendelet Ferencvárosban, eszerint pénteken és szombaton éjfélig, más napokon 23 óráig engedélyezett a nyitvatartás. A módosítási szándék azt jelzi, a polgármester komolyan gondolta azt a nyilatkozatát, hogy szívesen látná a bulinegyedből kiszoruló vendéglátó helyeket – jegyezte meg Gyurákovics Andrea. Hozzátette: Baranyi azzal érvel, ezekben az utcákban már nem élnek valódi helyi lakosok, csak turisták laknak, ezért esze ágában sincs megkérdezni a ferencvárosiak véleményét.

Kapcsolódó írásaink

Most a tankerületet támadja Baranyi

ĀAz új parkolási rendszer továbbra sem működik Ferencvárosban, ám a polgármester inkább egy mondvacsinált okostanterem-botránnyal foglalkozik, noha az ügy már megoldódott