Harc a Nemzeti alaptantervért

Miközben a balliberális ellenzék és szakértői igyekeznek elhitetni, hogy minden idők legrosszabb alaptanterve született meg botrányos körülmények között, a laikus tiltakozók vélhetően sem a mostani, százötven oldalas módosítást nem olvasták, sem a korábbi NAT-okat, és azok készítésének történetét nem ismerik, sőt talán nem csak a laikusok, de a gyakorló pedagógusok többsége sincs képben. Tanulságos lehet feleleveníteni pár mozzanatot az előző alaptantervekkel kapcsolatban.

A szeptemberig hatályos, 2012-es NAT előtt volt egy 2007-es, egy 2003-as és egy 1995-ös szabályozás. Az első Nemzeti alaptanterv kidolgozása a rendszerváltozáskor, 1989-ben indult. Több változat is készült két év alatt, előbb szűk körben, de a harmadik már nyilvánosságra került. Az érdeklődés hatalmas volt, a NAT-bizottság pedig, látva a számtalan különféle elképzelést és az egymásnak feszülő ellentéteket, jelentésében közölte, „bizonyos kérdésekről nem elég a szakmai álláspontokat ütköztetni, végső soron politikai döntésekre van szükség.” Ezután a véleményeket csupán a közvetlenül érintett szervezetektől és az iskoláktól gyűjtötték tovább. Az újabb elkészült verzióra 2250 iskolából több mint húszezer kitöltött kérdőív és közel tizenötezer szöveges vélemény, az országos szakmai szervezetektől mintegy száz elemzés érkezett.

A legnagyobb törésvonal már akkoriban is a decentralizált és a központilag meghatározott modell között húzódott. A gordiuszi csomót nem is sikerült kettévágni egészen addig, amíg hatalomra nem került a Horn-kormány, s az oktatási tárcát megszerző SZDSZ minisztere, Fodor Gábor nem tette helyettes államtitkárrá a korábbi NAT-verzióknál bábáskodó Báthory Zoltánt. Az általa összeállított alaptantervet a Horn-kormány 1995. október elején elfogadta.

A múltat megszépítő liberális emlékezettel szemben a korabeli felmérések szerint az az alaptanterv sem volt túl népszerű: a tanárok háromnegyede elutasította. Ráadásul a közoktatási törvény értelmében az iskoláknak a NAT elfogadását követő harmadik évben már saját pedagógiai programjuk és helyi tanterveik szerint kellett volna tanítaniuk – tehát ezeket 1998-ra ki kellett volna dolgozni. Az ellenzők a feltételek, a különféle pedagógiai programok hiányára hivatkozva a bevezetés elhalasztását kérték. A tantervi javaslatok kidolgozásában az Országos Közoktatási Intézetnek (OKI) volt meghatározó szerepe – ide kezdett ömleni a pénz. Aztán 1996 őszén robbant az „Ok-tatbotrány”. Ezzel kapcsolatban ugorjunk előre jó pár évet: 2010 májusában hirdetett jogerős ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla az ügyben, négy vádlottat letöltendő fogházbüntetésre ítélve. A perben tizenkét embert vádolt az ügyészség különösen nagy kárt okozó csalással, folytató­lagosan elkövetett közokirat-hamisítással, illetve magánokirat-hamisítással. A vádirat szerint az OKI 1995-ben a művelődési tárca megbízásából pályázatot hirdetett továbbképzések lebonyolítására, majd úgy hozta ki győztesnek az Ok-tat Kft.-t, hogy azt a pályázat benyújtásakor még meg sem alapították. Az OKI összesen csaknem háromszázmillió forintot utalt át a társaság számlájára, teljesítés nélkül.

De térjünk vissza a NAT-hoz! Az 1998-ban hivatalba lépő első Orbán-kormány kifogásolta, hogy az alaptanterv túlzottan általános követelményrendszere átjárhatatlanná teszi az iskolarendszert, mivel minden intézmény szabadon határozhatta meg a különböző műveltségi területek egymáshoz való arányát és konkrét tartalmát a helyi tantervekben. Ezért bevezették a kerettanterveket, amelyek már megszabták a helyi tantervek kötelező tantárgyi struktúráját, a kötelező és közös követelményeket, a követelmények teljesítéséhez szükséges minimális óraszámokat, valamint a NAT műveltségi területeit tantárgyakká alakították. A liberálisok mindezt persze újracentralizálásként értékelték.

A 2002-es kormányváltást követően jöttek Magyar Bálinték, velük újra Báthory Zoltán és a NAT 2002 koncepció. A (Soros Alapítvány által támogatott) Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság által készített, ultraliberális NAT-tervezet az Új Pedagógiai Szemle 2002. decemberi számának mellékleteként jelent meg. Deklarált célja volt, hogy „ténylegesen érvényesüljön az intézményi és pedagógusi önállóság”, hogy lehetővé váljon „az 1999-es törvénymódosítással létrehozott, túlszabályozó hármas rendszer – alaptanterv, kerettanterv, helyi tanterv – különösebb zökkenők nélküli egyszerűsítése, a helyi tantervek mozgásterének bővítése, a kerettantervek kötelező jellegének megszüntetése.” Ez gyakorlatilag a NAT teljes kiüresítését jelentette.

A folyóirat később különböző véleményeket is közölt: a megkérdezett szakemberek fele elfogadhatatlannak tartotta, hogy a dokumentumból kimaradtak a követelmények. „Túlzott szabadságot enged az iskoláknak, veszélyezteti annak lehetőségét, hogy az azonos életkorban lévők közel azonos követelmények és a hozzárendelt tartalmak szerint sajátítsák el a műveltségtartalmakat” – állapította meg például a Fővárosi Pedagógiai Intézet munkatársa.

A Nemzeti Tankönyvkiadó képviselője azt írta: „a pedagógusoknak, tankönyvíróknak tudniuk kell, milyen követelményekhez igazítsák munkájukat. Ennek hiányában a tankönyvek tartalma, illetve a tanórák felépítése, tananyaga nagyon esetleges. Előfordulhat, hogy lényeges dolgok maradnak ki, lényegtelenek túlsúlyba kerülnek. A követelményrendszer elhagyása teljes anarchiához vezethet, ugyanis minden tanár, minden iskola, minden tankönyvíró más és más követelményeket állít majd. Vannak olyan minimális követelmények, amelyeket minden diáknak teljesítenie kell, ezeket központilag meg kell adni!” Egy másik tankönyvszerkesztő azzal érvelt, „a minimumkövetelmények a garan­ciái a különféle iskolákban tanulók esélyegyenlőségének. Ha a részletes követelményeket a helyi tantervekre bízzuk, akkor jobb esetben az évtizedek óta kanonizált tananyag jelenik meg bennük, rosszabb esetben a helyi történelemtanár »mániái«. A részletes követelmények nélkül »súlytalan« a dokumentum, hiszen a benne lévő általánosságokkal bármilyen konkrét tanterv, tanítási gyakorlat lefedhető.”

A szakma tiltakozására fittyet hányva Knausz Imre – a (Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott) Történelemtanárok Egyletének alapító tagja – kijelenti: „úgy gondolom, ezen a NAT-on nincs mit nem szeretni. Ugyanis a bevezetése nem okoz eget rengető változásokat. Ez a NAT arról szól, hogy a kerettantervet el kellene felejteni.”

Amint arról a Heti Válasz 2003. márciusi száma beszámolt, bár Hiller István, az akkori Oktatási Minisztérium MSZP-s politikai államtitkára úgy nyilatkozott, a NAT 2002 nem hivatalos tárcadokumentum, az SZDSZ-es miniszter, Magyar Bálint alaptanterv-átírást koor­dináló operatív csoportot állított fel, amelynek vezetője a NAT 2002 egyik szerkesztője, Vass Vilmos lett, mellette pedig többen is feltűntek a szaktárca apparátusában az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaságból, így Báthory Zoltán is. A hetilapnak arra a kérdésére, hogy „Miért nincs a holokauszton és a világháborúkon kívül más, kötelezően elsajátítandó, néven nevezett történelmi esemény a NAT 2002-ben?” Knausz Imre azt válaszolta: „úgy gondolom, olyan NAT-ra van szükség, amelyben egyáltalán nincsenek néven nevezett történelmi események. Sem a régi kánonok bebetonozását, sem újak konstruálását nem tekintjük feladatunknak. Sokkal inkább problémagócokat kell megfogalmazni a történelemtanítás céljaiból kiindulva.”

A tárca 2003 szeptemberében közleményt adott ki, amelyben tudatta: a NAT-bizottság 2003. áprilisra elkészítette az első munkaanyagot, azóta konferenciákon, kerekasztal-beszélgetéseken mintegy négyezer-ötszáz fő részvételével zajlott le a NAT vitája, szakmai és civil szervezetektől, intézményektől közel száz vélemény érkezett írásban, s a dokumentum hamarosan a kormány elé kerülhet, így 2004. szeptember elsején hatályba lép majd. Hangsúlyozták ugyanakkor: a történelem tantárgy megszüntetésének vádja alaptalan.

Mindezek után a 2013 decemberében megjelent kormányrendeletben kulcskompetenciák, fejlesztési feladatok és elvek szerepelnek, tantárgyak helyett pedig „műveltségi területek”. Történelem tantárgy tehát nincs benne, a témakört az Ember és társadalom műveltségi terület fedi le, amelyben konkrét tudástartalmak helyett ilyenek olvashatók: „A cselekvés és annak következménye közötti kapcsolat felismerésének gyakorlása” vagy „Viszonyítások gyakorlása: előbb, később, ugyanakkor, most, régebben, nagyon régen”.

Az intézmények és a pedagógusok szabad kezet kaptak, nem csoda, hogy sokasodni kezdtek a kerettantervek, és elképesztő mennyiségű tankönyv jelent meg – ami nagyon jó üzletet jelentett a liberalizált piacon.