Belföld
Szakmailatlan javaslat

Baranyi Krisztina polgármester azt hangoztatta: Ferencváros átláthatóbb és zöldebb lesz. A fideszes Bácskai János felvetette, hogy a bizottságokban nagy volt a tanácstalanság a dokumentummal kapcsolatban a Baranyit támogató pártok képviselői körében, szerinte az előkészítésben nem sok részük volt.
Azonban a balliberális többség a testületi ülésre összezárt, az MSZP-s Torzsa Sándor például azt mondta, a bizottsági vitákban sok elismerő hang érkezett a költségvetéshez.
Hosszan elhúzódó vita alakult ki azonban Baranyinak a családon belüli erőszak áldozatainak szánt védett lakásokról szóló előterjesztése kapcsán. A hozzászólásokból kiderült, hogy azt szakmailag megalapozatlannak tartják. Erre a polgármester közölte, a szakmai részleteket majd később hozzáadják.
A momentumos Jancsó Andrea (aki az augusztusi előválasztáson alulmaradt Baranyival szemben) kifogásolta, hogy bár az előkészítésben részt vett, a további egyeztetésekbe nem vonták be. Szerinte "rengeteg kihívás maradt az anyagban", egyelőre azt sem tudni, hogyan oldható meg a titkosítás. Ez felelőtlenség – jelentette ki.
Bácskai János úgy fogalmazott, ez a politikai haszonszerzés minősített esete, ráadásul a polgármester a médiában délelőtt úgy jelentette be a döntést, hogy a testület még nem is tárgyalt róla.