Belföld
Schiffer András: A rendszerváltás óta ez a legsúlyosabb botrány, ami a bírói szervezetet érinti

„A rendszerváltás óta ez a legsúlyosabb botrány, ami a bírói szervezetet érinti”
- mondta a Szeviép-ügy kapcsán keletkezett botrányról Schiffer András az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Kiemelte: le kell szögezni, hogy nemcsak egy bíróval szemben merültek fel aggályok, és integritásproblémák.
Eljárás indulhat a Szeviép-ügy bírái ellen
Hivatalból büntetőeljárást indíthatnak a Szeviép-ügyet tárgyaló bírák ellen, amennyiben a fegyelmi eljárás során olyan adatok kerülnek elő, amelyek megalapozhatják a vesztegetés elfogadásának, befolyással üzérkedésnek vagy más korrupciós bűncselekmény elkövetésének a gyanúját
- tudta meg a Magyar Nemzet.
A szolgálati bíróság eljárásrendje szerint ez akár heteken belül megtörténhet, körülbelül január végéig kell ugyanis elkészítenie jelentését a botrány feltárásával megbízott vizsgálóbiztosnak. A belső ellenőrzés eredményeit összegző dokumentum egyébként a „vádirat” szerepét tölti be a szolgálati bíróság eljárásában, és fő szabály szerint harminc nap áll rendelkezésre az elkészítéséhez.
Mint ismert, a PestiSrácok.hu több részből álló cikksorozatot közölt az elmúlt hetekben arról, hogy összeférhetetlenség és jogsértés merülhetett fel a Szeviép-perben felmentő ítéletet hozott bírói tanács tagjainál. Az internetes hírportál annak kapcsán kezdett tényfeltáró munkába, hogy a Szegedi Törvényszék másodfokon bizonyíték hiányában felmentette a Szeviép-ügy vádlottait.
A PestiSrácok.hu először arról írt, hogy a Botka László vezette szegedi önkormányzattól kapott zsíros megbízást a Szeviép-vezéreket felmentő bírói tanács egyik bírájának, Nóvé Ágnesnek a családi cége. Aztán megírták azt is: Kovalcsik Éva, a bírói tanács vezetője feltűnően kedvező áron vásárolt lakást a szegedi önkormányzattól, illetve hírt adtak arról, hogy az egyik Szeviép-vádlott védőjének felesége szignálja ki a Szegedi Törvényszéken a büntetőügyeket. Utóbb pedig a hírportál arról számolt be, hogy a Szeviép-ügy elsőrendű vádlottjának a védője egy 2016-os meghatalmazás szerint éppen Nóvé Ágnes családi cégét képviselhette.
A PestiSrácok.hu azt is kiderítette, hogy Nóvé Ágnes cége félmilliárdos munkát kapott, miután a bírónő két és fél éves börtönbüntetésre ítélte Baks önkormányzati képviselőjét, az építési vállalkozó Kovács Gábort. Az ügyről bővebben ITT OLVASHATTOK.