Belföld

A tervek szerint pluszforrást biztosítana a kormány az iskolaorvosok számára

A tervek szerint pluszforrást biztosítana a kormány az iskolaorvosok számára - mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

A tervek szerint pluszforrást biztosítana a kormány az iskolaorvosok számára
Horváth Ildikó: Pluszforráshoz juthatnak az iskolaorvosok
Fotó: Karitasz.hu

Horváth Ildikó kifejtette, számítanak arra, hogy az iskolaorvosok fontos egészségügyi információkkal látják el a tanárokat, és részt vesznek például a diabéteszszűrésben. Ezt támogatnák külön forrással - tette hozzá.

Kitért arra is, idén is folytatódnak a különböző népegészségügyi programok, például az 50-70 évesek vastagbélszűrése. A legfrissebb adatok szerint több mint 500 ezer ember kapott meghívót a vizsgálatra.

Hozzátette, tudomásuk szerint több mint ezer ember úgy mondott nemet a további kolonoszkópiás vizsgálatra, hogy korábban a beküldött minta valamilyen elváltozást mutatott. Nekik azt üzente, hogy válasszák az életet, és folytassák a vizsgálatot.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, a több mint félmillió embernek - akik meghívót kaptak - csak a harmada reagált, pedig a szűrés nagyon egyszerű.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom