Belföld

Rétvári reagált a baloldali lapok támadásaira

 Folyamatosan csökken azoknak az aránya - akár az oktatásban, akár a teljes társadalomban -, akik a középosztálytól leszakadnak - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári reagált a baloldali lapok támadásaira
Rétvári: Az oktatás felzárkózást segítő szerepe láthatóan működik
Fotó: MH/Purger Tamás

Az államtitkár szerda reggel az M1 aktuális csatornán az Eurostat és a PISA legfrissebb jelentéseit értékelve elmondta, az oktatás felzárkózást segítő szerepe láthatóan működik, és Magyarországon a társadalmi különbségek kisebbek, mint az uniós átlag.

Hozzátette, a legnagyobb arányban a legkisebb keresetűeknek nőtt a jövedelme, ezért csökkenhettek a társadalmi különbségek. Nem volt ez mindig így, hiszen 2010 előtt a legfelső „tizednek” kedveztek a baloldali kormányok.

Kiemelte azt is, a fogyasztás 2010 óta 35 százalékkal emelkedett Magyarországon, és a családoknak - a bérek emelkedése miatt - sokkal több jut szabadidőre, kultúrára, szórakozásra.

Mint korábban megírtuk, minden területen javultak Magyarország oktatási eredményei. A magyar diákok mindhárom mérési területen - a szövegértésben, matematikában, természettudományban - fejlődtek. Magyarország eredménye megközelíti a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD átlagát. Szintén pozitív, hogy a családi háttér miatti különbségek egyre kevesebb szerepet játszanak a magyar tanulók teljesítményében, kevesebb az iskolai hiányzás és a magyar tanulók 68%-a nyilatkozott úgy, hogy elégedett az életével.

A balliberális újságok ennek ellenére egységes támadást indítottak, elbagatellizálva az eredményeket. Soros blogja, a 444 az írta, „végtelen pénzből és görnyedésből még nem lesz jó oktatási rendszer”. Minden adat arra mutat azonban, hogy a magyar diákok jobban teljesítettek, mint az előző felmérés során.

Kapcsolódó írásaink

Javult a diákok teljesítménye

ĀA kormány jövőre hatszáznegyvenötmilliárd forinttal többet fordít oktatásra 2010-hez képest – jelentette be Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom