Belföld
Az iskolaérettség feltételei egyáltalán nem változtak
Józan ésszel nem lehet felfogni, mi történhetett a fővárosi baloldali politikusokkal, hogy ellenzik a dél-budai szuperkórház építését – hangsúlyozta Rétvári Bence

A múlt héten elhunyt Horváth János fideszes képviselőről történő megemlékezéssel kezdte meg e heti munkáját tegnap az Országgyűlés. Kövér László házelnök szerint a képviselővel a magyar parlamentarizmus nagy alakja távozott, aki személyével is összekötötte a totális diktatúrákkal szembenálló demokratikus nemzedéket a rendszerváltoztatás korának Országgyűlésével. A tegnapi ülésen letette esküjét az MSZP-s Tóbiás Józsefet váltó Szakács László és a DK-s László Imre helyére beülő Sebián-Petrovszki László.
A napirend előtti felszólalások során a DK-s Arató Gergely a beiskolázásra vonatkozó új szabályokat kifogásolta, amire Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára úgy reagált: a kormánynak 2010 óta a gyermek és a család az első, a többi között ezért vezették be hároméves kortól a kötelező óvodát. Hagyják abba azt a hazug riogatást, miszerint hatévesen a nem iskolaérett gyermeknek is iskolába kell mennie – húzta alá. Hangsúlyozta, az iskolaérettség feltételei nem változtak, csak annak megítélésében egységes lesz a gyakorlat. Ugyanerről a témáról beszélt a jobbikos Jakab Péter is, aki szerint a kormány veszélyesnek tartja az embereket, mert gondolkodnak, ezért bedarálják az oktatási rendszert. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára úgy reagált, az emberek gondolkodnak, ezért ért el a Jobbik az európai parlamenti választásokon hat százalékot. Jövőre 645 milliárd forinttal több lesz az oktatásra, mint 2010-ben, Magyarország az uniós átlag felett, a GDP majdnem öt százalékát költi erre a területre – hangsúlyozta.
A KDNP-s Simicskó István arról beszélt, nehezen érthető, hogy az új Fővárosi Közgyűlés múlt héten miért döntött úgy, hogy nem támogatja a dél-budai centrumkórház építését. Az emberek azt várják, őszintén mondják meg, mit szeretnének a fővárosi fejlesztésekkel tenni – mondta. Hozzátette: a szuperkórház megépítését mindenkinek támogatnia kellene. Rétvári Bence válaszában kiemelte: az önkormányzati választás óta józan ésszel nem lehet felfogni, mi történhetett a fővárosi baloldali politikusokkal, hogy ellenzik a dél-budai szuperkórház építését. Érthetetlen, hogy lehet egy százszázalékos kormányzati beruházással felépülő, teljesen új kórházra nemet mondani, ahol a mai modern ellátás legmagasabb színvonala valósulhat meg – fogalmazott.
Minden eszközzel próbálkoznak a migránsok
A 2015-ös válsághelyzethez hasonló a mostani illegális migrációs helyzet a magyar határon – jelentette ki a Fidesz bevándorlásellenes kabinetének hétfői ülése után Németh Szilárd, a testület elnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Kifejtette: 2018-ban egész évben 6506 embert fogtak el a határon, idén viszont már november végéig több mint 125 ezren próbáltak illegálisan átlépni a határokon, naponta átlagosan 37-en. Németh Szilárd tájékoztatása szerint a migránsok minden eszközzel próbálkoznak: földön, föld alatt, vízen, kamionokon, vasúti kocsikon, kerítést átmászva, átvágva. Ugyanakkor a magyar rendőrök és katonák továbbra is magas színvonalon végzik munkájukat – húzta alá. Az államtitkár kitért arra is, hogy a Helsinki Bizottság nagy erőkkel dolgozik azon, hogy az illegális bevándorlóknak jogi segítséget nyújtson.