Belföld
Átalakuló parkolásbiznisz

A civilekre támaszkodó városirányítást hirdető Baranyi például a testületi ülés állandó időpontját át akarta tenni kedd 17 órára, mondván, ez lakossági igény, mert a helyiek szeretnének odaérni munka után. A testület azonban ezt nem támogatta, az egyik érvként elhangzott, hogy a hivatal dolgozóinak az elhúzódó tárgyalások miatt késő éjszakáig bent kellene maradniuk.
A bizottsági helyek elosztása sem a polgármester kívánságai szerint alakult, ráadásul Baranyi mellé ültettek három tanácsnokot is: az augusztusi előválasztáson alulmaradt, momentumos Jancsó Andreát, a DK-s Csóti Zsombort, valamint a jobbikos Szilágyi Zsoltot. Ezzel némiképp kiegyenlítette az alpolgármesteri posztoknál elszenvedett „kárát” a testület balliberális többsége. A Fidesz–KDNP viszont közel sem mandátumarányosan részesült a bizottsági helyekből.
Elfogadta a testület az atlétikai stadionról szóló előterjesztést, valamint azt, amelynek értelmében Ferencváros saját kezébe veszi a parkolásüzemeltetést január elsejétől, így bő egy hónapja van az önkormányzatnak arra, hogy kialakítsa a szerteágazó feladatokra alkalmas szervezetet, illetve egyes elemeket – nyílt közbeszerzésen – külsős cégeknek adjon ki. A háttérben már elindulhattak az egyeztetések, információink szerint ugyanis az előterjesztésbe véletlenül belekerült az egyik jövőbeli nyertes cég neve. Az ülésen egyébként Gyurákovics Andrea (Fidesz–KDNP) újra felvetette, hogy továbbra sem ismert a polgármester 2014 előtti önéletrajza, és az sem tisztázott, mi az alpolgármesterek hatásköre.