Belföld

A szakképzés jövőjét modellezik Gödön

Pályaorientációs évvel kezdik a tanítást a piarista szakközépiskolában, a kompetenciafejlesztésre helyezik a hangsúlyt, alapvető értékük a partnerség a diákokkal, a szülőkkel és a vállalatokkal

A szakképzés megújítására kidolgozott modellről és pályaorientációs pilot-programjuk tapasztalatairól a gödi Piarista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium főigazgatója, Valaczka János Pál beszélt lapunknak. A szerzetestanár szerint a legfontosabb, hogy a fiatalok megtanuljanak felelősséget vállalni a saját döntésükért, tanulási útjukért, tudjanak tervezni és szükség esetén újratervezni.

A szakképzés jövőjét modellezik Gödön
Valaczka János Pál: Azt szeretnénk, hogy amikor a technológia fejlődése miatt a jelenlegi szakképesí­tések nagy része majd elavultnak számít, vagy nem is létezik, viszont lesz helyettük számos új lehetőség, a volt diákjaink akkor is képesek legyenek célokat megfogalmazni, majd azokat elérni
Fotó: MH/Purger Tamás

– Az iskolájuk mottója „Több mint szakképzés!” Hogyan lehetne meghatározni, hogy mivel, mennyivel több?

– A piarista rend iskolafenntartással foglalkozik, országszerte vannak gimnáziumaink, általános iskoláink, óvodáink, Gödön szakképző intézményünk, Budapesten felsőoktatási intézményünk. Amikor 2017. januárjában belevágtunk a Göd 2.0 elnevezésű projektbe – együttműködésben az Innovációs és Technológiai Minisztériummal –, elkezdtünk azon gondolkodni, hogyan lehetne jó, színvonalas szakképzést csinálni Magyarországon. Mert azt tapasztaltuk, hogy a fiatal a szakképzésben kényszerpályán van: első évben már szeptemberben a műhelybe kell mennie, pedig nem is biztos, hogy azt a szakmát valóban szereti. Elképzelhető, hogy amikor jelentkezett, nem is tudta, milyen az valójában. Talán nem is a fejlődését szolgálja, kudarccal ér véget az egész, vagy esetleg végigszenvedi a képzést, de nem lesz belőle az a jó szakember, akit egyébként a vállalati szféra nagyon keres. Ezért azt gondoltuk, máshogy kellene hozzáfogni: rendszerszintű összefogásra van szükség, ahol az iskola partneri kapcsolatban áll a családokkal és a vállalatokkal. Ez az alap. Mi nem azzal indítunk, hogy amikor tizennégy évesen bekerül hozzánk a tanuló, rögtön tanulja a szakmát. Sok diáknak fogalma sincs, hogy egyáltalán milyen szakmák léteznek. Azt sem tudja, mik az ő erősségei és gyengeségei. Ezért hagyunk neki időt az orientációra. Partnervállalataink segítségével a cégeknél tett látogatások alkalmával a gyerekek megnézhetik, hogyan dolgozik valaki valós munkakörnyezetben. Láthatják, hogy például egy szerszámkészítő nem fémforgácsban tapos gumicsizmában, ma már akár öltönyben is lehet dolgozni a számítógép-vezérelt marógépek mellett. Tehát a képzés elé beépítettünk egy orientációs évet, amelyben 21. századi munkavállalói kompetenciákat fejlesztünk: kritikus gondolkodásra, problémamegoldásra, együttműködésre, csapatmunkára való készséget. Ezek olyan tapasztalatok, amelyek szakképesítéstől függetlenek, pontosabban minden szakképesítéshez szükségesek. Alapkompetencia-fejlesztésre is szükség van, azaz felzárkóztatásra szövegértésből, matematikából. Nem hagyjuk magukra a diákokat, hanem mi, tanárok is csapatként dolgozunk velük: egy tanári team kíséri a tanulócsoportot, nem klasszikus osztály-osztályfőnök rendszerben működünk. Emellett minden tanuló kap egy segítő párt egy tanár személyében, mert a személyes kísérés, törődés meghatározó.

– Amikor jelentkezik a gyerek, nem szakmára jelentkezik, mint korábban, hanem egyszerűen az intézménybe?

– Igen, most orientációs évvel indul mindenki, csak erre lehet jelentkezni, mert az a feladatunk, hogy az ötletből egy adaptálható modellt készítsünk. A pilot-program első évén túlvagyunk, de még most, a második évben sem egy kész modellt indítottunk: a tapasztalatok alapján folyamatosan fejlesztjük a koncepciót, menet közben tanulunk mi is. Nyolcadik osztály után lehet hozzánk jelentkezni, és az első év végén kell a tanulónak eldöntenie, melyik szakirányt választja az általunk kínáltakból – ács, asztalos, szerkezetlakatos, karosszérialakatos –, vagy arra jött rá az év során, hogy valami egészen mással szeretne foglalkozni. Ebben az esetben segítünk neki, hogy egy másik szakintézményben folytassa tanulmányait.

– Egy év elég a döntéshez?

– Nem gondoljuk, hogy akinek szeptemberben még fogalma sem volt, mi szeretne lenni, az egy év alatt megvilágosodik, és ezt követőenegész életében például boldog asztalos lesz. Ennél fontosabb az, hogy képessé váljon felelősséget vállalni a saját tanulási útjáért. Az a kulcs, hogy ne mi „rugdossuk át” a rendszeren a tanulót, hanem találjon rá a saját útjára, hogy van-e kedve például az asztalosmesterséggel foglalkozni, és akkor fordítson is erre energiát: csinálja meg a matematikapéldákat, gyakorolja a fűrészelést, ha elrontja, kezdje újra. Legyen elképzelése arról, hogyan fejleszti majd tovább magát: elmegy egy céghez dolgozni, vagy megtanul még egy kiegészítő szakmát. Szándékunk, hogy tíz év múlva, amikor a diák már nincs az iskolában, akkor is tudjon boldogulni. Amikor a technológia fejlődése miatt a jelenlegi szakképesítések nagy része majd elavultnak számít vagy nem is létezik, viszont lesz helyettük számos új és ismeretlen lehetőség, akkor is képesnek kell lennie a diáknak célokat megfogalmazni, majd azokat elérni.

– Tehát az a lényeg, hogy neki legyen valamilyen elképzelése, aztán vállalja a felelősséget a döntéséért és azért, amit megtett vagy nem tett meg célja elérése érdekében?

– Igen, azt szeretnénk, hogy mindig keresse, merre van az előre, képes legyen tervezni és újratervezni. Persze a mindennapi életben ez sokkal nehézkesebb. Nem így jönnek a fiatalok, az általános iskolában sem várják ezt el tőlük. De akik például a nyílt napjainkon részt vesznek, azok már sokkal tudatosabban érkeznek szeptemberben. A szülők közül pedig egyre többen örülnek annak, hogy a gyereküknek van lehetősége plusz egy évet gondolkodni szakmai jövőjén.

– Hány gyereket vesznek fel?

– Elvileg három tizenöt fős csoportot indítunk, de idén ötven főt vettünk fel, többet egyelőre nem tudunk.

– Az ilyesfajta pedagógiai munkához elhivatott tanárokra van szükség, ez önöknél nyilván adott az iskola lelkisége miatt. Mennyire megvalósítható mindez egy átlagos magyarországi szakképző intézményben?

– Mindig fontosnak tartottuk a személyes törődést a diákjainkkal, de így is nagy kihívást jelent ez a projekt a kollégáknak. Beleállnak lelkesen, azonban olyasmit kell csinál­niuk, amit sosem tanultak, és ami menet közben változik. Szerintem mindenütt, ahol van céltudatosság, lelkesedés, ott ez sok munkával megvalósítható lesz. Teljesen más pedagógiai felfogás ez, mint a hagyományos tanítás, de azt szeretnénk, hogy adaptálható modell legyen. Viszont tény, hogy kritikus pont a pedagógusok kiválasztása és felkészítése.

– Gondolom, a „gyerekanyag” – ahogy csúnya szóval mondani szokták – sem a legegyszerűbb. Mennyi hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű (SNI) tanulójuk van?

– Hátrányos helyzetű sok, és a diákok fele SNI-s. Nem nagyon tér el nálunk az arány a szakképzésre jellemző országos átlagtól. Ez kihívásokat rejt, ám rengeteg tehetség van ezekben a gyerekekben. A múltkor például kitalálták, hogy szabadulószobát készítenek. Ez persze nem a tananyag része, de rengeteg fajta kompetencia kell hozzá, ezért nagyon értékes. Önbizalmat ad egy ilyen feladat. Ha tudják, hogy valamit már elértek, akkor a szakmájukban is jobbak lesznek. Együttműködésre neveljük őket, ez minden munkaterületen szükséges, ezért meg kell tanítani. A tanárok csapatba szerveződnek a diákok köré, együtt tervezik meg a heti munkát, a feladatokat. Nincs szigorú órarend, hanem projekteket végeznek. Ez néha nekünk nem könnyű, de a fiatalok abból is tanulnak, ha látják, mi hogyan építjük fel és szervezzük az együttműködésünket.

– A szülőkkel való kapcsolatuk is más?

– Igen, a partnerség alapvető nálunk, a szülőket is erre hívjuk. A pilot-program fejlesztése kapcsán is várjuk a diákok és szülők észrevételeit, javaslatait. Nem szülői értekezleteket tartunk, hanem szülői esteket, találkozókat szervezünk, amelyeken zsúfolásig tele szokott lenni a terem. A gyerekek készítik a szendvicseket a szülők részére, és összeállítják a portfóliójukat, amelyben bemutatják, mivel foglalkoztak, foglalkoznak. A segítő párral hármasban is le szoktak ülni a szülők, és közösen fejlődési tervet készítenek. Volt olyan édesapa, aki elmondta, egy ilyen alkalommal jött rá, hogy a fia szívesen vinné majd tovább a vállalkozását, amit nem is gondolt addig.

– Az együttműködés sikeressége a szülőktől is függ. Nem mondhatja-e mondjuk egy borsodi iskola vezetője, hogy náluk ez megvalósíthatatlan a szülők hozzáállása miatt?

– Felmerülhetnek problémák, lehet, hogy a helyi sajátosságokhoz kell alakítani a rendszert, kicsit más módszereket kell találni. De az, hogy nem lehet, olcsó válasz. Ha partnerség van, akkor a szülő együttműködő. Ha megtapasztalja, hogy tényleg a tanulóról szól az egész, akkor örömmel van jelen. Van egyébként olyan tanulónk, aki állami gondozásból, nevelőotthonból jött, a kirendelt gyám éppen nem ért rá a szülői találkozóra, és a fiú a barátja szüleinek mutatta meg a portfólióját, akik nagy szeretettel és érdeklődéssel figyelték.

– A vállalatokkal való partnerségben mi a legnehezebb?

– A cégek elsősorban munkaerőt akarnak, de már holnap. Mi ezzel szemben azt szeretnénk, hogy a vállalati munkához szükséges kompetenciákat hozzuk be az iskolába, és ebben kell segíteniük a cégnek, hogy majd egyszer jó munkavállalójuk legyen, de esetleg csak öt év múlva. Ez hosszú távú befektetés egy cég számára, a néhány fős vállalkozások kevésbé tudnak ehhez csatlakozni, a nagyobb cégeknek tágabb a mozgástere.

– Az új szakképzési törvény mennyire felel meg ennek a modellnek?

– Látszik a törvényben az a cél, hogy átjárható rendszer jöjjön létre, ágazati alapozás legyen, és utána specializálódjanak a fiatalok, a vállalatok pedig minél inkább vonódjanak be az oktatásba. Az orientációnak is megvan a helye, és az Országos Képzési Jegyzéket leegyszerűsítették a szakemberek, vállalatok javaslatai alapján – ez nagyon jó irány. Fontos kérdés persze, hogy mindez hogyan jelenik majd meg rendeleti szinten.

Parlamenti döntés az új szabályozásról

Az Országgyűlés tegnap 119 igen, 40 nem szavazattal, 15 tartózkodás mellett fogadta el Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter törvényjavaslatát a szakképzésről, amely a 2011-ben elfogadott azonos nevű elődjét váltja fel. Az új törvény alapján teljesen átalakul a szakképzés jövőre: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig „dobbantóprogram” segítségével próbálják meg szakmához juttatni. A szülő köteles lesz gyermekét 18 éves koráig, vagy egy részszakma megszerzéséig taníttatni.

Kapcsolódó írásaink

Átalakul a szakképzés

ĀA szülő kötelessége lesz a gyermeket 18 éves koráig vagy egy részszakma megszerzésig taníttatni

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom