Belföld

Szijjártó: A magyar állam Európa egyik legrégebbi állama

A több mint ezer esztendős magyar állam Európa egyik legrégebb óta létező állama, ezért jár neki a tisztelet. Jó ha erre időről-időre emlékeztetjük magunkat és a minket megleckéztetni akarókat - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Egerben, a Szent István király emlékére rendezett városi díszünnepségen.

Szijjártó: A magyar állam Európa egyik legrégebbi állama
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond Szent István király emlékére rendezett díszünnepségen az egri Dobó téren
Fotó: MTI/KKM/Kovács Márton

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az elmúlt több mint ezer év megmutatta, hogy Magyarország és Európa csak akkor tud megmaradni, ha megőrzi „önmagát”, biztonságát, szabadságát, identitását és keresztény kultúráját.    
Hozzátette: a jövőre való célkitűzés nem lehet kevesebb annál, mint megőrizni Európát európainak, Magyarországot magyarnak.
A magyar történelem azt mutatja, hogy lehettek bármilyen erősek is a megszállók, az „elnyomó ideológiák”, lehettek bármilyen túlerőben is a diktatúrák helytartói, a magyarok mindig kiálltak a szabadságukért és meg is védték azt - mondta.

„Mi magyarok még mindig itt vagyunk Európa szívében, itt vagyunk egy ereje teljében lévő nemzetként, itt vagyunk az európai szabadság és az európai értékek védelmezőjeként”- fogalmazott a miniszter.

Szijjártó Péter azt mondta: Szent István a legnagyobb dolgot tette meg, amit egy uralkodó megtehet népéért: megvédte Magyarország függetlenségét egy olyan korban, amikor magától értetődő lett volna a behódolás, az önfeladás.

Az akkori Európában is a nagyhatalmak „diktálták a tempót”, akkor is „paktumok köttettek”, népek szűntek meg és olvadtak be mindörökre más népekbe - mondta a külügyminiszter.

Szent István király azonban - óriási hittel a magyarokban - letette az önálló, keresztény magyar állam alapjait, amelyet erős törvényekkel és határvédelemmel, a magyar állam szuverenitásával erősített meg - mondta, hozzátéve: ma pedig újra a Szent István-i örökséget és értékeket támadják.

A „részben látható, részben a sötétben bujkáló pénzügyi és politikai hatalmak” akarják azt, hogy Európa szabaduljon meg a keresztény európai identitástól, és az európai nemzetek feledkezzenek meg, hagyják maguk mögött a nemzeti identitásukat - fogalmazott a miniszter.

Mindez nem értelmezhető másként, mint a „szabadságunkkal szembeni támadásként”- hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Hogyan lehetne szabadnak nevezni azt az országot, amelyet arra kényszerítenek, hogy adja fel nemzeti identitását, vallását, kulturális értékeit, történelmi örökségét vagy amelytől el akarják venni azt a jogot, hogy maga döntsön jövőjéről, arról, hogy „ kiket enged be, kikkel akar együtt élni, kikkel nem?”- tette fel a kérdést a politikus.

A magyarok „szabadságharcosok”, meg fogják védeni a szabadságukat, meg fogják őrizni Magyarországot magyarnak - jelentette ki.

„Megvédjük a határainkat, a templomainkat, a hitünket, a kultúránkat” - mondta, kiemelve: „itt egészen biztosan nem fognak olyan döntések születni, hogy a kereszténység jelképeit távolítsák el a közterületekről”.     

A kereszténységért, a magyar államért folyamatosan küzdeni kell - mondta, hozzátéve: a jó döntések mindig akkor születtek meg, amikor a magyarság a Szent István-i utat választotta.

Egészen biztosan jó döntés az erős, európai, keresztény, szuverén és szabad Magyarország útjának választása - mondta, hozzátéve: erre kötöttek szövetséget kilenc évvel ezelőtt, és ezt a szövetséget folyamatosan, lépésről lépésre, napról napra,  választásról választásra megerősítették.
Szijjártó Péter azt kívánta a magyar nemzetnek, hogy ezt a szövetséget a következő években is „tovább erősítsük, ezáltal tovább tudjuk erősíteni a szabad, Szent István-i utat járó, erős Magyarországot”.

Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere beszédében kiemelte: a vár nemzeti emlékhely, a kormányzat elkötelezett amellett, hogy rekonstruálják, régi fényében mutatassák meg a jövő generációknak.
Mint mondta, büszkék arra, hogy Eger évszázadokon át  „Felső-Magyarország” szellemi központja, egyházi, kulturális, oktatási centruma volt. Közölte: Egerben ma is történelmi időket élnek, hiszen jelentős fejlesztések valósulnak meg a városban.

Az ünnepséget követően Szijjártó Péter és Habis László elismeréseket adott át: a város díszpolgári címét idén Csányi Barna testnevelőedző kapta. 
 

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom