Belföld
Egy valóra vált álom
Hunyadi-szobrot avattak ma Belgrádban. A szerb és magyar munkások, akik a kompozíciót összeépítették, nagy alázattal végezték munkájukat, amiért mi csak hálásak lehetünk nekik
– Ahogy a könyveknek, a szobroknak is megvan a maguk sorsa, története. Mikor vetődött fel, hogy ötszázhatvanhárom évvel a nándorfehérvári csata után Hunyadi is kapjon egy méltó emlékművet Belgrádban?
– Öt évvel ezelőtt a Professzorok Batthyány Köre elnökének megbízásából, Náray-Szabó Gábor hívott fel telefonon, és azt kérdezte: „Mibe kerülhet egy emlékmű?” Azt válaszoltam, hogy minden attól függ, mekkora és miből készül. Hozzátette, hogy „Belgrádban egy Hunyadi-szobor”. A sors furcsa játéka, hogy egy évvel korábban, egy baráti társasággal, al-dunai kirándulásunk alkalmával felkerestük Belgrádot is, és a várban „belebotlottunk” egy nagy kőtömbbe, amelynek felirata hirdette Hunyadi János dicsőségét. A kőtömb azonban nem tükrözte a törökverő hadvezér személyiségét, akit egy korabeli török forrás szerint két évtizeden keresztül „átkozott Jankónak” neveztek.
– Arra viszont jó volt, hogy „képben legyen” és elmondhassa a telefonálónak a benyomásait.
– Abban maradtunk, hogy készítek egy vázlatot az elképzeléseimről. A látványterv elkészült, bemutattam és azt mondták rá: jó. Természetesen tovább kellett fejleszteni, de alapjában véve az eredeti elképzelés valósult meg.
– Hogyan fogadták a szerbek a tervezetet?
– Hosszú időbe telt, másfél évbe, amíg a külügyminisztérium, a nagykövetség, a magyar intézet révén a belgrádi hatóságokhoz eljutott az ötlet, és a belgrádi műemléki felügyelőségtől jött a visszajelzés, hogy szívesen látnak bennünket egy eszmecserére. Náray-Szabó Gábor és Visy Zsolt professzorokkal elutaztunk Belgrádba és megkezdődött az eszmecsere. Kiderült, hogy a belgrádi várban a kompozíció felállítása elképzelhetetlen, mert vertikális, illetve álló emlékmű elhelyezését tiltja a törvény. Ezért volt az, hogy csak egy kőtömb emlékeztetett Hunyadi dicsőségére. Egy évvel később újabb értesítést kaptunk, hogy több helyszínt is kijelöltek számunkra a szobor felállításához. A helyszínek felkeresése után a Belgráddal összeépült nagyon szép zimonyi Duna-part sétánya mellett döntöttünk, és oda kerülhetett az emlékmű.
– Mit ábrázol a kompozíció?
– Egy háromszor három méter alapterületű, sötétszürke gránit burkolat fölé egy négy ponton rögzített, öt méter magas harangtorony került. A tizenhárom és fél centiméteres átmérőjű acélcsövek boltívben záródnak. A boltív fölött egy aranyozott bronz kereszt van, alatta egy harang, emlékeztetve III. Calixtus pápa 1456. június 29-én hozott rendelkezésére, amikor a török előnyomulás megállítása érdekében elrendelte, hogy minden nap délben háromszor szóljanak meg a harangok. A pápa ediktuma és Hunyadiék győzelmének híre közel egy időben érkezett meg Budára és Bécsbe. Így nem véletlen, hogy a déli harangszó mindennapossá váló gyakorlata rövidesen átértelmeződött, és a köztudatban ma már inkább a győzelem emlékeként él.
– Hunyadi János alakját hogyan képzelte el?
– Keresgéltem a megtalálható ábrázolások között, és a számomra leginkább kifejező alakot választottam, Thuróczy János krónikájából.
– Az ön stílusához mindenképpen illett ez a brünni kiadásban szereplő fametszet, mert vértben ábrázolták a hőst.
– Ezt az ábrázolást ültettem át a saját rézlemezes, plasztikai kivitelezésű technikának megfelelően. Az alak kétszázharminc centi magas, másfél milliméter vastag rézlemezekből domborítva, hegesztve, jobb kezében egy kardot tart, bal kezével a pajzsára támaszkodik. A pajzson megjelenítettem a Hunyadiak jelképét, a hollót. A kőposztamensen pedig egy olyan bronztáblát mintáztam, amely 1600 körül a Hufnágel-krónikából való: a sajkásokat, a Hunyadit kisegítő szerb hajóhadat látjuk.
– A belgrádi műemlékvédelmi felügyelőség jónak találta Hunyadi ábrázolását?
– Igen, kezdetben azonban azt akarták, hogy Hunyadit állítsam le a talajszintre, az emberek közé, amit én elleneztem, és végig kitartottam amellett, hogy posztamensre kerüljön. Piedesztálra kell ugyanis emelni, hogy az emberek felnézzenek rá. Végül is negyven centi magas posztamensen áll, de kiemelkedik a közből. Itt jegyzem meg, hogy a szerb és magyar munkások, akik a kompozíciót összeépítették, nagy alázattal végezték munkájukat, amiért mi csak hálásak lehetünk nekik.
– Hihetetlenül hosszú idő, ötszázhatvanhárom év telt el a nándorfehérvári diadal óta, de politikailag komoly üzenete van az emlékműnek.
– Orbán Viktor miniszterelnök írta le néhány évvel ezelőtt: „Nándorfehérvár neve nekünk, magyaroknak a győzelmet jelenti. Európa bízott bennünk, a magyarok összefogásától remélte a török támadás elhárítását, mi pedig bebizonyíthattuk, hogy képesek vagyunk megvédeni országunkat, képesek vagyunk megvédeni Európa kapuját. Nem az első és nem az utolsó eset volt ez, hogy a veszélyt érző Európa bízott a magyarok rátermettségében és erejében.” A szavak változatlanul érvényesek 2019-ben.
– Önnek személy szerint mit jelent, hogy a szoborkompozíciót megalkothatta? Mire gondol majd azokban a pillanatokban, amikor ma 12 órakor megszólal az emlékmű tetején lévő kis harang?
– A szavak mankón járnak, ha erről az érzésről vallani kell. Az álmom vált valóra. A harangot Gombos Miklós őrbottyáni harangöntő mester megszólaltatta nekem, mielőtt a kompozícióba beépítették. Nagyon szép hangot véltem kihallani belőle. De úgy gondolom, hogy a déli harangszó felcsendülése mindenütt csendet kíván. Régen letérdeltek ilyenkor a parasztemberek, és imára kulcsolták a kezüket. A harang kicsit szárnyaló jelkép itt a földön. Munkásságom egyik legszebb pillanata lesz, ha ott állok majd a két ország elnöke mögött, talán mélyet sóhajtok, és az égre emelem a tekintetemet.
