Belföld
Terézváros: A DK hagyja abba a jogsértést!

Kerületi lakosok felháborodásuknak hangot adva jelezték a tényt a helyi önkormányzatnak, egyben intézkedést sürgettek a világörökség részét képező terület megtisztításáért, méltóságának megőrzéséért, helyreállításáért - áll Terézváros Önkormányzatának lapunkhoz eljuttatott közleményében.
Mint kiderült, több jelölőszervezet fordult a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft-hez választási plakát oszlopon történő elhelyezése iránti kérelemmel, s a cég küldte meg a pártoknak az erre vonatkozó egységesen betartandó paramétereket.
Ezek alapján joggal vetődik fel, hogy a DK megsértette a választási eljárásról, valamint a világörökségről szóló törvényeket. Emellett súlyos etikai kifogás is érheti pártot amiatt, hogy elcsúfította a főváros, illetve Terézváros történeti és kulturális szempontból kiemelt területét. A hatodik kerületben ugyanis hosszú évek óta közmegegyezés van a pártok között arról, hogy nem tesznek plakátokat az Andrássy út kandelábereire. (Előfordult korábban, hogy lelkes aktivisták figyelmen kívül hagyták ezt, de jelzés után az illető párt vezetői azonnal leszedették a plakátjaikat a világítótestekről.)

Terézváros Önkormányzata felszólítja a Demokratikus Koalíciót, hogy hagyja abba a jogszabálysértést, tanúsítson önmérsékletet, távolítsa el plakátjait az Andrássy út kandelábereiről, hiszen egy választási kampányban is fontos a törvényesség megőrzése, értékeink tiszteletben tartása, kiemelt területeink méltóságának megőrzése - áll a közleményben.