Ajánló
Michelangelo és Dalí jegyében
Baán László: A Liget-projektben az idén megkezdődik az Új Nemzeti Galéria építése – Brassaï fényképei és László Fülöp portréi is önálló kiállításon lesznek láthatók

Százezer látogatója volt az október végi újranyitás óta a Szépművészeti Múzeumnak – mondta Baán László főigazgató azon a tegnapi sajtótájékoztatón, amelyen ismertette a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum idei kiállításait, valamint a Liget-projekt aktuális állását.
A test diadala – Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet címmel április 5-én nyílik kiállítás. A budapesti kiállításon harminc, a világ jelentős múzeumaiból érkező műve látható majd a reneszánsz mesternek. Érkeznek rajzok a többi között a British Museumból, az Uffiziből, a Casa Buonarottiból, a Louvre-ból és az Albertinából, ezen kívül a Teylers Museumból és az Ashmolean Museumból. Michelangelo rajzait Leonardo, Raffaello, Signorelli, és Bronzino rajzai mellett mutatják be, összesen nyolcvan képet állítanak ki, a tervek szerint a Sixtusi-kápolna freskóihoz készült tanulmányokat is.
Rubens és Van Dyck
A Régi Képtár művészettörténeti sorozatába illeszkedik a Rubens és a flamand festészet fénykora című tárlat. Eddig a spanyol festészetet, az itáliai reneszánszt, majd az itáliai seicento és settecento művészetét Caravaggiótól Canalettóig mutatták be, a sorozat eddigi utolsó tárlata a Rembrandt, Vermeer van Delft és Frans Hals műveit felvonultató holland kiállítás volt. Most Németalföld másik része, Flandria áll a fókuszpontban és annak 17. századi festészete Rubens, Van Dyck és Jordaens művészetével a középpontban. A kiállítás alapja a Szépművészeti Múzeum saját anyaga lesz, de sok külföldi gyűjtemény kölcsönöz, a bécsi Liechtenstein hercegi gyűjtemény húsz remekművet ad. Innen érkezik Rubens Decius Mus sorozatának egyik darabja, A jóslat kinyilatkoztatása. Az összesen százhúsz művet bemutató tárlatra ötven nagy gyűjteményből, többek közt az Ermitázsból, a Pradóból a londoni és washingtoni National Galleryből jönnek képek, harminc Rubens és több mint tíz Van Dyck-alkotás lesz megtekinthető.
A Magyar Nemzeti Galéria a két intézmény összevonása által megszűnt csak a magyar anyag őrzője lenni – emlékeztetett Baán László, hozzátéve, hogy a Szépművészeti Múzeum lezajlott modernizálása immár lehetővé teszi a szárnyasoltárok befogadását, amelyek jó esetben az év végén már idekerülnek a várból. A 19–20. század művészete ezzel párhuzamosan a Magyar Nemzeti Galériában kap helyet, ahol az idei év legnagyobb dobása A szürrealista mozgalom Magritte-től Dalíig, Válság és újjászületés 1929-ben című tárlat lesz.
Ezt megelőzően azonban Bauhaus 100 – Absztrakt revü címmel március 28-án nyílik az idei első nagykiállítás. Az anyagot abból a nyolcvan művet és több mint nyolcvan vázlatot tartalmazó kollekcióból válogatták, amely Weininger Andor Alapítvány adományai révén került a múzeumba, és a Bauhaus alapításának századik évfordulója alkalmából állítják ki.
Április 11-én a Fortepan fotóarchívum képeiből nyílik kiállítás Minden múlt a múltam címmel. Az idén tízéves Fortepan digitális fotóarchívum 1990 előtti képeket gyűjt, 2018-ban már százezer felvételt őrzött.
A fent említett szürrealista kiállítás június 27-én nyílik meg a Magyar Nemzeti Galéria és a Pompidou Központ együttműködésében. A kiállított anyag elsősorban a Pompidou gyűjteményére épül. A kiállítás fókuszában azért áll az 1929-es év, mert ekkor tűnt fel a párizsi színtéren Salvador Dalí, és ekkor mutatták be a Bunuellel készített Andalúziai kutyát. A kiállításon Dalí mellett Max Ernst, Joan Miró, Yves Tanguy, René Magritte, Pablo Picasso, Francis Picabia, Man Ray és Brassaï alkotásai is szerepelnek.
Brassaïnak októberben külön tárlatot is szentelnek, a világhírű örmény–magyar származású erdélyi fotográfus – eredeti nevén Halász Gyula – művei utoljára az ezredforduló évében voltak láthatók Budapesten, a Ludwig Múzeumban. Az újabb kiállítást a művész születésének (1899) 120. évfordulója indokolja.
Kabinetkiállításon mutatják be László Fülöp művészetét szeptember 26-tól, a százötven éve született festő a maga korában a világ egyik legismertebb portréfestője volt, a művek az angol királyi gyűjteményből és magángyűjtőktől érkeznek.
Farkas István emlékezete
A magyar művészettörténet jeles alkotóit bemutató sorozatban az idén decemberben Farkas Istvánnak szentelnek nagykiállítást. A tárlat kurátora Kolozsváry Mariann lesz. Farkas Istvánt, aki az 1885-ben alapított, a magyar kultúrtörténetben kulcsszerepet játszó Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. könyvkiadó és könyvkereskedő cég egyik alapítója, Wolfner József fia, az École des Paris (párizsi iskola) egyik legnagyobb festőjeként tartották számon, André Salmon 1930-ban könyvet írt róla. Apja halála után tért vissza Magyarországra, hogy vezesse a kiadót, 1944-ben elhurcolták zsidó származása miatt, és koncentrációs táborban halt meg. Halálának hetvenötödik évfordulójára emlékezik a tárlat.
A köztes lét túloldalán
A Szépművészeti Múzeumhoz tartozó Vasarely Múzeumban az újrarendezett állandó kiállításon kívül az 1969-ben történt Holdra szállás jelenik majd meg egy kiállításon, míg a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban A köztes lét túloldalán címmel Hajas Tibor és a tibeti misztériumok kapcsolatáról lesz tárlat februártól, májusban pedig a múzeum alapításának századik évfordulóját ünneplik jubileumi kiállítással.
A Liget-projekt életében fontos év lesz az idei – hangsúlyozta Baán László. A Liget Budapest Projekt miniszteri biztosaként elmondta: a Civil Zugló Egyesület jogi lépései miatt folyó eljárás nem hátráltatja sem a Néprajzi Múzeum, sem az Új Nemzeti Galéria építésének folyamatát. Előbbinél a mélyépítési munkálatok épp befejeződtek, utóbbi építését pedig eleve az idén kezdték volna meg, mindkét esetben eljárásjogi problémáról van szó, amely remélhetően hamar megoldódik. A főigazgató emlékeztetett, hogy a Liget-projekt részeként a kutyás élményparkot már átadták, ugyanígy a vakok kertjét, az idén pedig elkészül Magyarország legnagyobb játszótere és a Millennium Háza a volt Olof Palme-házban. Utóbbi funkcióját – amely eredetileg Műcsarnoknak épült, csak kicsinek bizonyult –, évtizedekig keresték. Az idén egy kávézó mellett egy négyszáz négyzetméteres ligettörténeti kiállítás kap majd benne helyet, ezután pedig egy, az 1910-es évek Budapestjét bemutató kiállítás. Előtte rózsakertet létesítenek.
Folytatódik a Közlekedési Múzeum helyén a Magyar Innováció Háza építése is
A projektben készül el még 2019 első felében az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, háromszázötvenezer műtárgyat befogadó, világszínvonalú műtárgyraktárakkal, restaurátor-műhelyekkel, kutatószobákkal és látogatóközponttal, valamint nyárra a komáromi Csillagerőd rekonstrukciója is.
A Liget-projekttel kapcsolatban Baán hangsúlyozta, ilyen kaliberű művészeti fejlesztés Európában jelenleg csak Magyarországon zajlik. A Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Múzeum anyagából összeállított válogatás az idén Japánban, a tokiói National Art Centerben mutatkozik be. A válogatást a japán–magyar diplomáciai kapcsolatok százötven éves évfordulójára időzítik.