Ajánló

Lyukas zászló a Nemzeti Múzeumban

Az 1956-os relikvia a nemzet kitépett szívét jelképezi – A tárlat november 4-ig látogatható

A zászló útja – ’56 emlékére címmel nyílt időszaki kiállítás a Nemzeti Múzeumban, ahol november 4-ig látható az a nagyméretű, közepén lyukas magyar zászló, amely az 1956-os októberi forradalomban a Széna téri harcok helyszínén lobogott.

Három hajdani felkelő által a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott, ezzel közkinccsé váló relikviával és annak történetével ismerkedhetnek meg a látogatók a tárlaton – emelte ki Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár annak a kiállításnak a megnyitóján, amely hétfőtől látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban.

„Az 1956-os forradalomról és szabadságharcról való megemlékezés még mindig az építkezés stádiumában van” – tette hozzá az államtitkár, aki szerint az emlékhelyek létrehozása mellett a közös befogadás számára elérhetővé váló rekvizitumokkal, relikviákkal mind közelebb kell hoznunk a jelenünkhöz a forradalmat leverők által sokáig eltitkolni, meghamisítani igyekezett eseményeket. Az MTI tudósítása szerint felidézte, hogy a zászlót a Széna téri felkelők legendás parancsnoka, Szabó bácsi vitte magával a térre.
A forradalom vérbefojtásakor Kellner Lajos Széna téri forradalmár a derekára csavarva menekítette ki az országból a lobogót, hogy az emigráció éveiben újra felbukkanjon olyan helyeken, ahol Kádár János és képviselői megjelentek.

A rendszerváltás után a zászló hazakerült, hogy az itthoni megemlékezések egyik állandó főszereplője legyen, majd Kellner Lajos végakarata szerint a Nemzeti Mú­zeumba került.
Minden forradalomnak megvannak a maga jelképei: ilyen volt 1848-ban a huszárcsákó vagy a Kossuth-címer, 1956-ban pedig a középen lyukas magyar zászló, amely kiemelkedik a jelképek közül – fejtette ki Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.

A zászló közepéből kivágott Rákosi-címer helyén a lyuk „a nemzet kitépett szívét” jelképezte, a kommunista uralom alatti megaláztatásra, meghurcoltatásra emlékeztette az embereket – fűzte hozzá.

A Széna téri lobogót három megőrzője, Schrötter Tibor, Sándorffy Ottó és Zilahy Miklós adományozta a múzeumnak. A zászló november 4-ig lesz kiállítva, majd a mú­zeum gyűjteményébe kerül, és később időszaki kiállításokon lesz újra megtekinthető.