Ajánló
Erősíteni kellene az iskolákban a drogprevenciót
A tankerületek számíthatnak a helyi családsegítő és gyermekjóléti központok, védőnői szolgálatok, rendőrkapitányságok segítségére is
Amikor nemrég egy droghálózat utáni nyomozás szálai egy balatonfüredi gimnáziumba, pontosabban annak diákjaihoz vezettek, és rágalomhadjárat indult az iskola igazgatónője ellen, aki a helyzetet kezelni igyekezett, az is nyilvánvalóvá vált, hogy a pedagógusok jelentős része nincs megfelelően felkészülve az egyébként mind általánosabbá váló probléma felismerésére sem.
Az Index.hu azt állította, több tanulót kirúgtak a gimnáziumból füvezés miatt, miután az igazgatónő berendelte és kihallgatta őket. Ezzel szemben az történt, hogy a már folyamatban lévő nyomozásról értesítette a rendőrség az iskolát, majd az ügyben érintett diákok szülei keresték meg őt. Fegyelmi eljárásra majd csak a nyomozás lezárása után kerülhet sor, és ennek is csak a legsúlyosabb következménye lenne az iskolából való kizárás. Négy diák viszont már jelezte, hogy máshol szeretné folytatni tanulmányait, tiszta lappal új életet kezdeni, egy tanulónak pedig szülői kérésre szüntették meg a jogviszonyát – erről Duna Katalin, a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakgimnázium igazgatója beszélt lapunknak annak idején. Amúgy a hírek szerint nem vagy nem csak marihuánát szívtak a diákok, hanem a biofűnek nevezett, sokkal veszélyesebb, pszichés és fizikai függőséget okozó szintetikus drogot is.
Az igazgatónő elmondta azt is, hogy bizonyos intő jelekre felfigyeltek a pedagógusok, de jóhiszeműen elhitték a különféle magyarázatokat – például a fáradtságtól kivörösödött szemről. Duna Katalin közölte, tanulóik számára eddig is volt drogmegelőzési felvilágosítás, de most a tanároknak is szerveznek, és a szülők is jelezték, hogy igényt tartanak erre. Egyébként szerinte országosan is szükség lenne ismeretterjesztésre mind a pedagógusok,mind a szülők számára.
Megkerestük az oktatási államtitkárságot, azt tudakolva, hogyan működik jelenleg a drogprevenció az iskolákban, milyen szervezetek tartanak felvilágosítást. Válaszában a szaktárca hangsúlyozta: „a köznevelési intézmények elsősorban a kölcsönös bizalomra épülő, lelkileg egészséges környezet biztosításával, illetve különböző alkalmazott konfliktus-feldolgozási technikák példáin keresztül tudnak sokat tenni a drogprevencióban”. Közölték továbbá, hogy a tankerületi központok számos társszervezetre számíthatnak ezen a téren, ilyenek a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok (KEF), a helyi családsegítő és gyermekjóléti központok, rendőrkapitányságok, iskolai védőnői szolgálatok, helyi pedagógiai szakszolgálatok. Az iskolai drogprevenciós programok, előadások az egész ország területén, mindenképpen az intézményvezető engedélyével szervezhetők – szögezte le az államtitkárság, hozzáfűzve, több helyen arra is van példa, hogy a szülői munkaközösség megfelelő képzettséggel rendelkező tagja beszélget pedagógus jelenlétében a tanulókkal. Emellett számos szakmai szervezet tart előadásokat, foglalkozásokat, többségükben ők keresik az intézményeket ilyen lehetőséggel és az intézmények ezt jelzik a fenntartó felé.
A 2020-ig szóló, a parlament által 2013-ban elfogadott Nemzeti Drogellenes Stratégia szerint a köznevelési intézmények „az egészségfejlesztés és a célzott megelőzés kiemelt színterei”, a „védőtényezők erősítésében fontos szerepe van az iskolán belüli kapcsolatrendszernek, a tanár-diák kapcsolat minőségének, illetve az intézményrendszer keretein belül elérhető iskolai egészségügyi szolgáltatásnak, valamint egyéb tanácsadó, támogató hálózatoknak”. A megelőzésben a dokumentum szerint „a lelkileg egészséges, kompetenciáit megélő pedagógus példája, konfliktuskezelő képessége, kommunikációs készsége központi jelentőségű”.
Emellett azonban célzott képzésre is szükségük lenne a tanároknak, hogy felismerjék a kábítószerhasználat jeleit, és tudják, hogyan segíthetnek ilyenkor, milyen lépéseket tehetnek. Amint azt korábban megírtuk, a pedagógusok továbbképzési rendszere jelenleg meglehetősen kaotikus, az Oktatási Hivatalnak is csak részleges információi vannak a tanfolyamokról, nem tudni, hol, milyen metodikával, mennyi résztvevővel folynak a különböző kurzusok, amelyek száma egyébként ezer fölötti. Az akkreditált pedagógus-továbbképzések jegyzékében a „drogprevenció” szóra rákeresve mindössze tíz találatot kapunk.