Ajánló
Elhunyt Tandori Dezső
A Nemzet Művésze címmel is kitüntetett alkotó költői életművével, filozofikus mélységű, de felszabadultan játékos verseivel a 20. századi magyar költészet megújítója volt

A távirati iroda portréja szerint 1938. december 8-án született Budapesten, gimnáziumi tanára Nemes Nagy Ágnes volt, aki bátorította irodalmi próbálkozásait. Versei az 1960-as évektől jelentek meg, Töredék Hamletnek című első kötetét 1968-ban adták ki. Az 1970-es évektől sokféle műfajban publikált: írt például gyermekverset, krimit, filozofikus esszéket. Költői életművével, filozofikus mélységű, de felszabadultan játékos verseivel a 20. századi magyar költészet nagy megújítója. A hetvenes évek elején keletkeztek első képzőművészeti munkái, majd önálló ciklusokként jelentek meg indigó- és írógéprajzai, köteteit gyakran a saját alkotásai díszítették. Igen jelentős műfordítói munkássága is, elsősorban angolból és németből fordított, többek között Musil, Kafka, Rilke, Handke, Bernhard, Sylvia Plath, Cummings, Salinger, Beckett, Virginia Woolf, Elfriede Jelinek műveit ültette át magyarra. A hetvenes évek végén visszavonult az irodalmi élet nyilvánossága elől, abban az időszakban nagy szerepet töltöttek be életében, műveinek is fontos ihletforrásai lettek madarai. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójától ismét kilépett a nyilvánosság elé, sokat utazott, témái közé bekerültek a lovak, a lóversenypályák világa, és gyakran szerepelt különböző irodalmi rendezvényeken. Az utóbbi években újra visszavonult a nyilvánosságtól, nem adott interjút, nem vállalt nyilvános szereplést, és keveset publikált, legutóbb 2017-ben jelent meg az esszéiből, tanulmányaiból összeállított kötete A szomszéd banánhal címmel.
Elismerései között van a Kossuth-díj, a rangos német Goethe-érem, és 2014 óta volt a nemzet művésze.