30 éve szabadon

A többpártrendszer kísértete

Harminc éve szabadon 19. „Nem érett erre az ország, nem érett erre a társadalom, nincsenek ilyen hagyományai”

A szocialista társadalmi és gazdasági modell válsága az 1980-as évek végén hazánkat is elérte. Bebizonyosodott, hogy a korlátlan egyeduralmat gyakorló szocialista rendszer nem rendelkezik önkorrekciós képességgel, és minden területen „kézi vezérlésre” szorul.

A többpártrendszer kísértete
Korom Mihály 1989-ben is Kádár segítségét várta
Fotó: Wikipedia

Az átalakulás elkerülhetetlenségével a politikai hatalmat kezében tartó legfelsőbb pártvezetés is tisztában volt, de annak megvalósításáról – zárt ajtók mögött – éles és szenvedélyes viták folytak. Megoszlottak a vélemények abban a tekintetben is, hogy a reformoknak milyen hatásuk lesz. Bevezetésük esetén egyesek a párt és a maguk vezető szerepének elvesztése miatt aggódtak, mások pedig a hatalom megtartásának lehetőségét taglalták.

Az MSZMP tagságának többsége hallgatagon figyelte az eseményeket, és tartózkodott a cselekvéstől. A központi bizottságban (KB) az ortodox kommunisták, a régi rend hívei a hatalmukat igazoló ideológiától várták az útmutatást, és károsnak tartottak minden újítást. A „reformkommunistákat” a rendszeren belül a hibák kijavítása ösztökélte, abban bíztak, hogy a válság csak átmeneti, és átvészelése a pártegység megőrzésével biztosítható.

A legradikálisabbak a párton belüli platformot létrehozó „demokratikus szocialisták” voltak. Szerintük a válság nem átmeneti, a társadalom egészét érinti, éppen ezért csak a teljes politikai intézményrendszer átalakításával szüntethető meg. Átnézve a központi bizottság üléseinek harminc évvel ezelőtti, több mint ezeroldalas, 1989. február 10. és szeptember 13. között rögzített jegyzőkönyveit, megállapítható, hogy tanulságos és elgondolkoztató a gyűjtemény az összefüggések megértéséhez.

A bölcsek köve nem volt náluk

A KB 1989. február 10–11-i ülésén a következő hozzászólások hangzottak el.

Grósz Károly, a minisztertanács elnöke (központi bizottsági tagságának kezdete: 1980. márciustól), az MSZMP főtitkára: „Szerintem a többpártrendszer nem előrelépés a demokrácia útján, csupán egy más formája a közéleti demokrácia megjelenésének, sok illúzió is tapad hozzá, mégis a realitásokból kiinduló pártnak számolnia kell ezzel a társadalmi ítélettel és igénnyel. Ezért ne a többpártrendszer ellen lépjünk fel, hanem azt gondoljuk át, hogyan befolyásolható a többpártrendszer kialakulásának folyamata (érdekes, 1945 és 1948 között Rákosi ezt már alkalmazta – K. A.), és mit kell tennünk, hogy az MSZMP a többpártrendszerviszonyai között is megőrizze vezető szerepét.”

Kállai Gyula, az Országgyűlés nyugalmazott elnöke (1956. novembertől): „Az előterjesztés a többpártrendszerrel, mint bekövetkező ténnyel számol, bevallom őszintén, nem feltétel nélkül és osztatlan módon örülök ennek, de nem is félek tőle. Nem örülök azért, mert a többpártrendszer óhatatlanul megosztja az erőinket. […] Több mint fél évszázados politikai tapasztalataim alapján állíthatom, hogy a többpártrendszer, a koalíciós kormányzati rendszer sem csupa népünnepély. (Vajon milyen időszakra gondolhatott K. Gy.?) Ennek az útja is tele van buktatókkal, gyötrődésekkel, működési zavarokkal. […] Meggyőződésem, hogy egy nép emlékezete nem lehet olyan rövid, hogy feledni tudja, hogy évezredes nyomorúságából csakis a szocializmus fejlődése útján volt képes kilábalni. Az a korszakos változás, amely negyven év alatt az ország életében bekövetkezett, elsősorban és mindenekelőtt a magyar nép életével összefonódott kommunista pártnak köszönhető.”

Korom Mihály, az MSZMP KB nyugalmazott titkára (1962. novembertől. 1989. május 29-én saját kérésére felmentették): „Elvtársak! Az egypártrendszer sem meg a többpártrendszer sem üdvözítő dolog, de magam abból indulok ki, hogy mondjuk és vegyük komolyan is, hogy nemcsak a kommunisták, nemcsak az MSZMP hordja magánál, vagy nem hordja magánál a bölcsesség kövét.”

Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár (1985. áprilistól): „Nekem meggyőződésem, hogy ennek az országnak a válságát vagy hanyatlását többek között nemcsak a korábbi politikai rendszer, hanem annak egypártrendszer formája okozta. Lehet, hogy nem tetszik egyeseknek, de meggyőződésem, hogy ez nemcsak magyar, hanem általános szocialista jelenség. És ez tartozott hozzá az egész politikai rendszer, egypártkeretek között működő politikai rendszer legsúlyosabb következményéhez, hogy a gazdaság mély válságba torpant.” (1989-ben a fizetésképtelenség határán mozgott az ország. H. Gy. tudta ezt, kormányfőként azonban mégis az Antall-kormányt hibáztatta a gazdasági bajokért.)

Ormos Mária, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem rektora: „Nem érett erre az ország, nem érett erre a társadalom, nincsenek ilyen hagyományai, és ráadásul végképpen nem ilyen a jelenlegi helyzet, amikor ezzel lehet próbálkozni, hogy úgy mondjam, szórakozni.”

Nyers Rezső, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos tanácsadója (1957. februártól): „A többpártrendszerre való áttérést elkerülhetetlennek látom. […] Persze, hogy rengeteg illúzió tapad a többpártrendszerhez, persze, de hiába szállunk harcba az illúziók ellen, cselekvéssel kell ez ellen hadakozni.”

Katona Béla, az MSZMP XVIII. kerületi bizottságának titkára: „A párttagságot teljes bizonytalanságba kergettük a változó véleményünkkel, hiszen még a novemberi központi bizottsági ülésen (1988. november 1–2.) is azt mondtuk, hogy mi az egypártrendszer keretei között képzeljük el a kongresszusig a tevékenységünket. Azzal együtt, hogy elvben már akkor sem zárkóztunk el a többpártrendszer létrejötte elől, az élet túllépett rajtunk, és nem sokkal ezután a következő parlamenti ülésen már az óriási többségben lévő kommunista képviselők szavazták meg egyébként a többpártrendszer de jure és de facto bevezetését az országban.”

Vajda György, a Villamosenergetikai Kutatóintézet igazgatója: „Úgy érzem, hogy sok tétovaság után mintha kiemelnénk a homokból a fejünket, amikor deklaráljuk a többpártrendszer elkerülhetetlenségét. Nem öröm. De egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy nincs visszaút.”

Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára (1966. decembertől): „Itt arra szeretném a figyelmet fölhívni, hogy ne védekező alapállásból mondjunk véleményt.” (A szokásjog nagy úr!)

Aczél György, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója (1956. novembertől): „Le kell zárni egyszer a múltat, most, egy év vagy öt év múlva, megnyugtató történelmi igazságtétellel, semmi szennyet, mocskot el nem hallgatva. (Ez napjainkig nem valósult meg…) De a többpártrendszer esetén még az önkritika is más lesz, mint most.”

Burgert Róbert, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatója (1966. decembertől): „A politikai stabilitáshoz az is hozzátartozik, hogy most végre egy kormány legyen, és több párt. […] Egy és kemény kormány kell, akkor lehet több párt. Garanciát vár tőlünk a közvélemény, amikor innen kimegyünk, abban is, hogy a többpártrendszert hogyan értjük. Nem szabad ilyen félsanda alapon kezelnünk, mert ha ezzel kezeljük, akkor nem hisznek nekünk.”

Huszár István, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének igazgatója (1970. novembertől): „A többpártrendszer elkerülhetetlen. Tovább kell mennünk ezen az úton, úgy gondolom, még akkor is, ha tudjuk, hogy most nincsenek olyan politikai erők, amelyek koalícióképesek. Ahhoz még sok idő kell, hogy ezek a politikai erők markáns arculattal megjelenjenek a politikai élet porondján.”

Marjai József, a minisztertanács elnökhelyettese, kereskedelmi miniszter (1976. júliustól): „Ezt a valódi többpártrendszerrel kapcsolatos vitát én nem tartom célszerűnek, hogy kiélezzük. Ha ilyesmiről vitatkozunk, ez egy csapda, amiből nem fogunk tudni kijönni, de azért meggyőződésem szerint azt tudnunk kell – és azokkal értek egyet, akik erre rámutattak –, hogy egy úgynevezett valódi többpártrendszerre mi, nemcsak a Magyar Szocialista Munkáspárt nem készült fel, hanem a magyar társadalom sem – beleértve az ellenzéket –, és csak dráma lehet egy ilyen kísérletből.”

Boros László, a Győr-Sopron Megyei Állami Építőipari Vállalat soproni főépítés-vezetőségének művezetője: „Az is igaz azonban, hogy a jövőben nem létezik olyan választási rendszer, amelyben alkalmatlan, szakmailag, politikailag vagy etikailag támadható embereket meg lehet választani. (Tévedni emberi dolog.) Itt értek egyet Burgert elvtárssal, amikor mondta, hogy a többpártrendszer a kontraszelekció megszűnésére is egy jó gyógyszer lehet.”

A KB 1989. március 7-i ülésén Hollán Zsuzsa, az Országos Hematológiai Intézet főigazgatói főorvosa (1975. márciustól) azt mondta: „Az idő annak dolgozik, aki a legjobban és a leghatékonyabban dolgozik. A mai gyakorlat viszont – és itt visszautalok az előző KB-ülésen mondottakhoz – nem nekünk dolgozik.”

Nyers Rezső így vélekedett: „Kinek dolgozik az idő? Elfogadom, amit Grósz elvtárs mondott, hogy – ha jól értem – az idő nekünk dolgozik, […] de időlegesen csatát veszíthetünk, és akkor a csatavesztés jó időre visszavet minket.”

Közeledik a választás

A KB 1989. március 29-i ülésén Grósz Károly így beszélt: „Tisztelt elvtársak! Én úgy érzem, hogy az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb politikai döntését hoztuk meg most, amikor megteremtjük a lehetőségét a többpártrendszernek. A politika történetében kevés olyan szituáció van, amikor egy párt egyedüli helyzetét, monopolhelyzetét tulajdonképpen feladja, miközben még rendelkezik eszközökkel ahhoz, hogy ezt megakadályozza. Előrelépés-e vagy visszalépés ez? Szerintem ez egy kényszerlépés. Ma már nem tudunk mást tenni, ha nem akarunk esetleg egy súlyosabb katasztrófát az országban előidézni. […] Én abban hiszek, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt a legerősebb párt lesz a közéletben.”

A KB 1989. június 23–24. ülésén pedig ugyancsak Grósz azt mondta: „Közeledik a választások időpontja. Nem akarunk veszteni ezeken, nem lehetünk önmagunk legnagyobb ellenfeleivé sem. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a pártszakadás esetén az ország (inkább a párt) nemzetközi tekintélyén súlyos csorba esne.”

Katona Imre pedig arról beszélt, hogy: „Tegnap volt az ellenzéki képviselői találkozó. Milyen hangot ütöttek meg ott? Gyűlöletes hangot, hogy kommunistákkal, akik tönkretették az országot, ezekkel nem. Kérem, mi ez? Ezt lehet szó nélkül hagyni? Még nincsenek is hatalmon, már szinte csöpögő szájal, gúnyosan, gyűlölettel beszélnek a kommunistákról.”
Ehhez Fock Jenő, a minisztertanács nyugalmazott elnöke (1956. novembertől) azt fűzte hozzá: „Amit Katona Imre nagyon szenvedélyesen elmondott, pluralizmust hirdetünk az országban, népben, pluralizmust mondunk a pártban, és mégsincs türelmünk egymással szemben.”

Személyiségépítés egy hét alatt

A KB 1989. május 8-i ülésén Fejti György, az MSZMP KB titkára (1980 decemberétől) azt mondta: „Legutóbb a Lezsák barátunk a Jurtaszínházban kifejezésre juttatta azt, hogy tárgyalni igen, de barátkozni nem. Tehát egyféle távolságtartás még a Magyar Demokrata Fórum néhány képviselőjénél is fellelhető.”

Katona Béla pedig így vélekedett: „Sajnos az ellenzékiek vadonatúj személyiségeket építettek föl pillanatokon belül. Nézzük az elmúlt hetet, amikor mindennap Deutsch Tamás glóriás képével feküdt le az ország. Azt hiszem, ha ez az ember el fog indulni valaha egy választókerületben, meg fogják választani, mert sikerült belőle nemzeti hőst csinálni. De ez egy tudatos személyiségépítés volt, és nemcsak őt építették föl az egy hét alatt… Mi nem ezt csináltuk.”

A KB 1989. szeptember 12–13-i ülésén Berend T. Iván akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke arról beszélt: „Illúzió az, hogy mi azt hisszük, a párt sorainak a rendezése és így tovább, ez fogja eldönteni majd a választások sorsát. Ezen persze múlik sok minden, főleg az, hogy milyen választási kampányt tudunk végezni soraink rendezése után. Egy kongresszusi megújulás után. De a lakosság szavazatainak zömét az infláció értéke dönti el, az áruellátás dönti el, a mindennapi élet problémái határozzák meg, és ez – jól tudjuk – nem fog javulni a következő időszakban.”

Bereczky Gyula, a Magyar Televízió elnöke pedig gondjairól beszélt: „Az az én gondom, amikor felsorolom, hogy ki mindenkinek kell a televízió, ki mindenki akarja megszerezni a televíziót, akkor látnom kell, hogy nincs megfelelő stratégiája az MSZMP-nek arra, hogy visszaszerezze a televíziót, hogy visszaszerezze a rádiót, visszaszerezze a sajtót. Stratégiára lenne szükség.”

A központi bizottság 1989-es üléseinek jegyzőkönyvei a határozatlanságról, a bizonytalanságról árulkodnak. A magyarázatot az alábbi hozzászólás adja meg, ami a KB 1989. február 10–11-i ülésén hangzott el Korom Mihálytól: „Elvtársak! Veszek egy mély lélegzetet. Egyre többen mondják és kérdezik tőlem, hogy mi van Kádár elvtárssal? […] Én nem megidézni akarom őt, mint az irodalmi újság egy cikkírója, tanúként, de amennyire csak tudna, vagy az egészsége megengedné, jó lenne, ha köztünk lenne, és segítene nekünk a múlt értékelésében is, a jelen helyzet értékelésében is és a jövő feladatainak meghatározásában is. Köszönöm szépen!”

Szerencsére azonban az események másként alakultak.

Kapcsolódó írásaink

A Munkásőrség felszámolása

ĀHarminc éve szabadon 18. A testületet a párttagság utánpótlásának és a nevelés eszközének is tekintette az MSZMP

Az MSZMP legutolsó kongresszusa

ĀHarminc éve szabadon 17. Pozsgay Imre annak a véleményének adott hangot, hogy „az MSZMP története minden értéke ellenére a pártállam, az állampárti szerkezet története”

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom