Hogyan buktassunk meg egy kormányt? – Amerikai recept

Évekkel ezelőtt egy jó nevű nyugati újságíróval találkoztam Budapesten. A kedélyesnek indult beszélgetés néhány perc múlva konfrontatívvá vált. A külföldi kolléga ugyanis nekem szegezte a kérdést: Hogyan lehetne a Fidesz-kormányt megbuktatni? Mikor elképedt arcomat látta, kissé zavarba jött, én meg rögtön tudtam, hogy „eltévesztette a házszámot”. Az illető magyarázatként azt mondta, hogy „ez így nem mehet tovább”.

Mi az, ami nem mehet tovább, kérdeztem. Ettől kezdve a beszélgetés a mély mocsárba süllyedt, mert logikus magyarázatot nem kaptam, legfeljebb csak annyit, hogy „úgy az egész”. Nesze semmi, fogd meg jól – szól a magyar közmondás. Számomra nem az okozott meglepetést, hogy kívülről akarják megbuktatni a demokratikusan megválasztott magyar kormányt, hanem az, hogy ezt már teljesen nyíltan teszik.

Miután tisztáztuk, hogy nem áll szándékomban kormányt buktatni, kifejtettük az egymással ellentétes véleményünket, majd „baráti” kézfogással búcsút mondtunk egymásnak. Ez a történet az elmúlt időszakban többször is eszembe jutott, ahogy múltak az évek, és ahogy a magyar ellenzék módszeresen egyre inkább kiszolgáltatta magát a nyugati „dollárbefektetőknek”.

Előzőleg persze már sok mindent tudtunk és sok mindent sejtettünk, de azért a mostani helyzet mégis más, mellbevágó, ahogy az „ellenlábasok” nyíltan, minden szégyenérzet nélkül, az önkéntesen felvállalt és alárendeltkliens-szerepüket eljátsszák.

Ez a szerep azonban megalázó – bár a magyar ellenzék ezt nem is fogja fel – a résztvevők számára. Egy jól kimunkált gépezet legapróbb fogaskerekei lesznek. Senki ne gondolja, hogy a kormánybuktatási módszert egyedül csak Magyarországra találták ki. Számos olyan eset van, amikor a Washingtonnak nem tetsző, ám demokratikusan megválasztott kormányokat, ha kellett, erőszakkal, megdöntötték. Iránban és Bolíviában tömegtüntetéseket szerveztek a második világháború után, aztán mindkét esetben a nép „lelkesen” üdvözölte a katonai beavatkozást, megbuktatták a miniszterelnököt, illetve az elnököt. Mindezt azért, mert a két politikus államosítani akarta az olajkitermelést, illetve az ónbányászatot.

Európában, időben és térben hozzánk közelebb is tetten érhető az amerikai befolyás érvényesülése, például Csehországban a kormány az ukrajnai háborút tartózkodó kezelése miatt került célkeresztbe, Andrej Babis miniszterelnök el is vesztette a parlamenti választást. Ausztriában az illegális bevándorlást ellenző Sebastian Kurz kancellárt korrupciós rágalmakkal lehetetlenítették el, le kellett mondania. Moldovában az oroszbarát Igor Dodon köztársasági elnököt vádolták meg korrupcióval, ami miatt elbukta az elnökválasztást, majd le is tartóztatták, hogy csak néhány példát említsünk.

A módszer minden esetben ugyanaz. Ellenséges hangulatot kell kelteni a nem tetsző hatalommal szemben, aztán addig fújni a passzátszelet, amíg az viharrá nem dagad. Egy jól felépített mechanizmus, amely az USAID segélyszervezettől a Soros-hálózatig terjed, sok mindent és mindenkit foglal magában.

Nincs ez másként Magyarország esetében sem. Nálunk azonban porszem került a gépezetbe. Ugyanis a rendszer csak akkor működik, ha a hatalomból kiebrudalni kívánt személy helyére új embert lehet helyezni.

De Magyarországon ilyen személy nincs az ellenzék soraiban. Vannak persze a kollaborációra kész személyek, de ez messze nem elég. Olyan embert kell találni, akinek van erős tömegtámogatottsága. Ezen a ponton máris bukik a mutatvány.

Mert azt Amerikában is tudják, hogy egyedül nem megy.

A szerző főmunkatárs