Fedetlen keblek

Már az elején tisztázom, hogy ha valaki erkölcscsősz vagy éppen pornográf történetet várna az alábbiakban, csalódni fog. Mert ami Németországban a napokban megint történt, azt nézetem szerint fenti két fogalommal nem lehet illetni, de lefedni sem. A berlini városvezetés ugyanis arról határozott, hogy a város strandjain a női polgártársak hamarosan félmeztelenül is fürdőzhetnek, napozhatnak vagy akár unatkozhatnak – sorolhatnám még, de a flörtölést direkt kihagytam. Úgyis mindenki odagondolja a mondatba a neki kedvére valót.

Az új szabályok szerint tehát ezentúl mindenkinek megengedett a topless fürdőzés Berlin uszodáiban és fürdőiben. A városvezetés azután döntött így, hogy 2022-ben egy 33 éves hölgy panaszt tett amiatt, mert kiküldték egy uszodából, mivel nem akarta eltakarni a mellét. Ő úgy vélte, ezzel diszkriminálták. A topless úszást így ezentúl minden nőnemű vagy nőiesnek érzékelt mellű személy számára lehetővé kell tenni a város nyilvános szabadtéri és fedett uszodáiban. Az első nyilatkozatok szerint az új szabályozás egyenlő jogokat biztosít a férfi, női vagy nem bináris berlini lakosok számára, még akkor is, ha nem jelenti mindjárt azt is, hogy a berlini nőknek kötelező a topless az uszodákban és a strandokon.

Hogy miért kell erről írni? Több oka is van. Nem nudista strandokról van szó – ahová az jár, aki a nudizmust szereti –, hanem a nyilvános fürdőhelyekről, amelyekbe mindenki igyekszik, különösen a nyaranta mostanában ránk szabadult, embert próbáló hőségben. Tehát nemcsak mondjuk olyan német hölgyek, akiket a fullasztó forróságban zavar a fürdőruha felsőrész – az ilyesminek amúgy szinte hagyománya van náluk, sokan közülük már a 70-es években is természetesnek vették, hogy monokiniznek a Balatonnál –, hanem a fedetlen női kebleket amúgy általában kedvelő, egészséges férfiemberek is. Szerintem őket zavarja majd a legkevésbé a változás, voltak, akik két sör között eddig is lelkesen kukkoltak. A sok esetben elfojtott szexualitásukat a berlini szobák homályában azért kiélő muszlim férfiakról már ne is beszéljünk. Ám járnak még a fürdőkbe a mezítelenségre különösen érzékeny kamaszok is. És ne süssük le a szemünket, csak azért, mert valakik szemérmetlenek és szemérmetlenül szemtelenek is. Igen, a szüleik visznek a fürdőkbe – mert ez a hűsölés legegyszerűbb módja, hacsak valaki nem a Dunában akar lehűlni – az érzékenyítésnek még igen képlékeny időszakát élő gyermekeket is.

Felteszem, nem mindenkinek könnyű belátni, hogy micsoda képmutatás egy pár százaléknyi kisebbség akaratát ráerőltetni a többségre. Pedig ha, mondjuk, egy berlini polgárt zavarnak az úszásban a fedetlen keblek, akkor nem tehet mást, minthogy ezek után elkerüli a fürdőket. Tehet mást is persze, ha mondjuk férfi és annak is érzi magát. Ez esetben megteheti akár azt is, hogy beadvánnyal fordul a berlini városvezetéshez, hogy neki speciel a fürdőnadrágja szorít, és nem akarja viselni fürdőzés közben. Őt ugyan ne diszkriminálják már ezzel. A kilátások még tovább is fajulhatnak, így inkább nem adnék további ötleteket.

Mielőtt azonban bárki a berlini városatyákra rá akarná húzni a vizes lepedőt, felhívnám a figyelmet arra, hogy ezt a lázcsillapítási módszert akkor használták a régmúltban, amikor a delikvens hosszú ideje lázas volt. Való igaz, hogy Németországban mostanában jó néhányan viselkednek úgy, mintha legalábbis valami makacs lázzal kellene küzdeniük, hiszen nem Berlin az első német város, ahol a fenti szabály szerint fürdőznek: Göttingen és Siegen és Hannover már elöl járt a jó példával. Lennének más példák is, de azokról most inkább nem írok. A lényeg ugyanis, hogy nem láz az, ami annak látszik, hanem valamiféle ragadvány. Az ilyesmi ellen pedig az említett középkori lepedős módszer – lássuk be – nem használ semmit.

Ez a ragadványfolyamat persze egy másik, nagyobb folyamat része, azé, amit német történelemnek neveznek. Amelynek egy része miatt a németek közül – tudatosan vagy tudat alatt – sokan még mindig kollektív bűntudattal élnek. És félnek. Nemcsak a Fradi szurkolóitól, hanem a jövőtől is. Pedig volt már rá példa, nem is egy, hogy a félelem sajnos olyan folyamatokba is hagyta már belesodródni – ha éppen közéjük nem lökte – azokat, akik ezt hagyták, amelyeknek a végkimenetele sajnos nem volt mindig örvendetes.

Elgondolkodott már valaki például azon, hogy a nemzetközi politikai térben hogyan – és miért – lett az egykor EU-zászlólengető Németországból az Európai Unió olyan tagországa, amely látványos kiszolgálója a tengerentúli érdekeknek? Mert bár a felszín még mindig fecseg, rég nem a fedetlen keblekről van itt már szó. Még csak nem is a genderlobbiról. Más a tét.

A szerző újságíró