Vélemény és vita
Az „egy övezet – egy út” minőségi építése, jobb fejlődési pálya kijelölése
Az új évben Kína és Magyarország az újonnan alapított együttműködési bizottság adta lehetőséggel élve együtt dolgozik, kitart a szolidaritás és együttműködés, a szorosabb partnerkapcsolat és a közös fejlődés útja mellett
Wang Yi, a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, államtanácsos, egyben külügyminiszter a Szijjártó Péter külügyminiszterrel 2022. december 13-án megrendezett videókonferencia során megállapodást írt alá az Egy Övezet – Egy Út Kormányközi Együttműködési Bizottság létrehozásáról. Ez fontos lépés a két ország számára a mélyebb és gyakorlatiasabb „egy övezet – egy út” együttműködés előmozdítása terén, új alapokat és új lendületet ad mindkét fél számára a kooperáció magas színvonalú fejlesztéséhez. A kínai–magyar együttműködés hátterét a koncepciótól a mechanizmusok kialakításáig, a felső szintű tervezéstől a gyakorlati együttműködésig a megállapodások, a közös fejlesztés és az osztozás adják, ezek rajzolják ki lépésről lépésre a jobb fejlődési pályát.
Magyarország Európában elsőként írt alá megállapodást Kínával az „egy övezet, egy út” közös építéséről. Orbán Viktor miniszterelnök mindkét egy övezet – egy út nemzetközi együttműködési csúcstalálkozón részt vett. A 2017-ben megrendezett elsőn Xi Jinping és Orbán Viktor bejelentették a két ország közötti átfogó stratégiai partnerségének létrehozását, amellyel a kétoldalú kapcsolatok új történelmi szakaszba léptek, „nagyobb sebességre kapcsoltak”. Az elmúlt években a két ország a kölcsönös tisztelet, az egyenlő bánásmód és a kölcsönösen előnyös együttműködés elve mentén tovább erősítette a szoros magas szintű kapcsolatokat, folyamatosan elmélyítette a kölcsönös politikai bizalmat, valamint előmozdította az „egy övezet – egy út” kezdeményezés és keleti nyitás stratégiájának mélyebb összehangolását. Kína és Magyarország sikeresen megtartott két „Egy övezet – egy út munkacsoport” értekezletet. Ezek középpontjában olyan területek álltak, mint a politikai kommunikáció, az infrastruktúrák összekapcsolhatósága, a zökkenőmentes kereskedelem, pénzügyi integráció és az emberek közötti cserekapcsolatok, tisztázták az együttműködés tartalmát és fókuszpontjait, elősegítették az „egy övezet – egy út” közös építésének stabil előmenetelét, új fejlődést és új eredményeket érve el. Mindez nemcsak új lendületet ad a kínai–magyar átfogó stratégiai partnerség fejlődésének, de pozitív szerepet is játszik a Kína–KKE-együttműködés elmélyítésében és a kínai–európai kapcsolatok egészséges és stabil fejlődésének előmozdításában.
A Kína és Magyarország által együtt épített „egy övezet – egy út” a kölcsönös előnyök és a közös fejlődés érdekében folytatott pragmatikus együttműködés útja. A kínai–magyar együttműködés fejlesztése kölcsönösen szükséges és előnyös. A két ország közötti gazdasági és kereskedelmi cserekapcsolat nagy vitalitásról és rugalmasságról tett tanúbizonyságot, felülkerekedett az olyan kedvezőtlen tényezőkön is mint a koronavírus-járvány, és a trendekkel szemben fellendülést ért el. A kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke 2021-ben elérte a 15,71 milliárd dollárt, ami 34,5 százalékos növekedés az előző évhez képest. 2012 és 2021 között a kétoldalú kereskedelem éves átlagban 8,4 százalékkal nőtt. A kelet-közép-európai országok közül Magyarország rendelkezik az egyik legtöbb Kínába irányuló mezőgazdasági kiviteli engedéllyel. Idén egy ningboi vállalat 200 millió dollár értékű marhahús-vásárlási megrendelést írt alá a HU–351 nyilvántartási számú szarvasmarha-vágóhíddal. Az olyan kiváló magyar mezőgazdasági termékek, mint például a marhahús vagy a tokaji bor fokozatosan megjelennek a kínai átlagember asztalán, és számos magyar kis- és közepes méretű vállalkozás számára új piacokat nyitnak. A Budapest–Belgrád vasúti projekt stabilan halad, az építkezés az ütemterv szerint történik, és várhatóan 2025 júliusában kezdi meg működését. A Zhengzhou, Ningbo és Budapest közötti közvetlen légiáru-fuvarozási járatok sikeres elindítása, valamint a Hefei, Shijiazhuang, Ganzhou és Budapest között közlekedő kínai-európai tehervonatok hatékony működése erőteljesen növelte Magyarország regionális közlekedési csomópont státuszát. A CATL és a NIO Power zöld, új energetikai projektje hivatalosan is elindult, ezzel tovább erősítve Magyarország vezető pozícióját az alternatív meghajtású járművek iparágában. Magyarország évek óta tartja pozícióját, mint a kelet-közép-európai kínai befektetések első számú célpontja, és a kínai vállalatok szempontjából Magyarország az egyik első számú választás az uniós piacra való belépéshez. A kínai BYD Magyarországon hozta létre első európai elektromosbusz-gyárát, és a Huawei is itt alakította ki Kutatási és Fejlesztési Központját, valamint Európai Beszállítói és Logisztikai Központját. A kínai vállalatok eddig több mint 30 ezer munkahelyet teremtettek Magyarországon, viszont a kínai–magyar „egy övezet – egy út” együttműködés eredményei sokkal több ember javát szolgálják mindkét országban.
A Kína és Magyarország által együtt épített „egy övezet – egy út” az összefogás, együttműködés, és a szolidaritás útja a járványvédelemben. A Covid–19-járvány kitörése óta Kína és Magyarország kölcsönösen támogatja egymást, és együttműködik a probléma kezelésében. Kína járvány elleni küzdelmének kritikus időszakában Magyarország haladéktalanul segítő kezet nyújtott, járványvédelmi felszereléseket tartalmazó sürgősségi szállítmányával az elsők között adott hivatalos segítséget Kínának. A súlyos járványhelyzettel szembesülve Magyarország úgy döntött, hogy élen jár a kínai vakcinák engedélyezésében és alkalmazásában, ezzel is bizonyítva a kínai vakcinába vetett nagy bizalmát. Kína ugyanígy a nehézség ellenére ötmillió adag oltóanyagot szállított Magyarországnak, a magyar kormányt erőteljesen támogatva az emberek életének és egészségének védelmében, a gazdasági és társadalmi rend helyreállításában. Kína a járványvédelemhez sürgősen szükséges orvosi védőeszközöket, például maszkokat és védőruhát is szállított Magyarországnak, megkönnyítette a járványvédelmi eszközök kínai beszerzését és szállítását. A járvány elleni védekezés érdekében 185 teherszállító repülőjárat alkotott légi hidat Kína és Magyarország között. A járvány kritikus pillanatában mindkét fél erőteljes támogatást nyújtott egymásnak a járvány leküzdésére és az élet védelmére. A járvány előbb- utóbb el fog múlni, de a két ország közötti egészségügyi cserekapcsolat és együttműködés tovább fog erősödni.
A Kína és Magyarország által együtt épített „egy övezet – egy út” a kölcsönös megértés és az emberek közötti barátság elmélyítésének útja. Kína és Magyarország népe kölcsönösen tiszteli egymás hosszú történelmét és nagyszerű kultúráját. Az „egy övezet – egy út” együttműködés keretében a két ország széles körű együttműködést folytat az oktatás, a kultúra, a tudomány és a technológia, valamint az önkormányzati együttműködés terén, ezáltal előmozdítva a két nép közötti kölcsönös megismerést és az emberek közötti kapcsolatokat. Eddig tizenegy kínai egyetem indított magyar nyelvi kurzust, Magyarországon pedig öt Konfuciusz Intézet és a magyar–kínai kétnyelvű iskola neveli a barátság követeinek újabb és újabb generációit. A kínai és a magyar kormány ösztöndíjas csereprogrammal ösztönzi a két ország diákjait, hogy egymás felsőoktatási intézményeiben tanuljanak. Egymás országában kölcsönösen kulturális központot alapítottunk: a pekingi Magyar Kulturális Központ sok kínai fiatal számára népszerű célpont, és a Budapesti Kínai Kulturális Központ számos sikeres eseményt szervezett, például téli olimpiai témájú rajzpályázatot és holdsütemény-készítő műhelyt. A „Boldog holdújév – kínai tavasz” kulturális fesztivál, a Kínai Turisztikai és Kulturális Hét és a Kínai Híd verseny a Kína és Magyarország közötti barátság megható szimfóniája. Kínát és Magyarországot negyvenkét testvérváros köti össze. A két ország közötti önkormányzati együttműködés egyre mélyebbé és szilárdabbá válik. Idén az elsők között indult újra a Kína és Magyarország közötti közvetlen légi közlekedés, amely kedvezőbb feltételeket biztosít az emberek közötti kapcsolatok, üzleti és kereskedelmi együttműködés, valamint a kulturális és oktatási cserekapcsolatok megerősítéséhez.
A gazdasági globalizáció ellenszélben kénytelen haladni, a világgazdasági fellendülés kritikus fordulóponthoz érkezett, ezért az „egy övezet – egy út” kezdeményezés jelentősége egyre hangsúlyosabb. A kínai–magyar „egy övezet – egy út” színvonalas közös építése ismét bebizonyította, hogy az sohasem volt szimpla geostratégia, hanem a közös fejlődést és prosperitást elősegítő fejlesztési út. Az „egy övezet – egy út” sohasem „adósságcsapdát”, sokkal inkább kölcsönös előnyöket biztosító lehetőségek útját hozott létre. Sőt, az „egy övezet – egy út” nem egy „megosztó és konfrontatív” csoport, hanem a szolidaritás és együttműködés, az inkluzivitás és befogadás nyitott útja. Xi Jinping elnök bejelentette, hogy Kína fontolgatja a III. „egy övezet – egy út” nemzetközi együttműködési fórum megrendezését, ami hitünk szerint új lendületet ad a globális fejlődésnek és prosperitásnak.
Kína fejlődése új startponthoz érkezett. A Kínai Kommunista Párt 20. Kongresszusa következő öt évre és az azt követő hosszabb távra tudományosan tervezte meg Kína fejlesztési célkitűzéseit és feladatait. A továbbiakban a Kínai Kommunista Párt és a kínai kormány fő feladata az, hogy egyesítse és vezesse az ország minden nemzetiségét egy modern szocialista nagyhatalom teljesvkörű kiépítésére, a második centenáriumi cél elérésére, valamint a kínai modernizáció által a kínai nemzet nagy fellendítésének minden szempontból történő előmozdítására. Kína a saját nemzeti feltételeinek fényében továbbra is elkötelezett a minőségi fejlesztés mellett, tevékenyen előmozdítja a kínai típusú modernizáció ambiciózus tervének végrehajtását, felgyorsítja a külvilág felé való nagyfokú nyitást, és erősíti a világ minden országával cserekapcsolatait és az együttműködést. Egy életerős, nyitottabb, befogadóbb, és magabiztosabb, a saját erejéből fejlődésre képes Kína a világ számára több lehetőséget tud nyújtani.
Az új évben Kína és Magyarország az újonnan alapított együttműködési bizottság adta lehetőséggel élve együtt dolgozik, kitart a szolidaritás és együttműködés, a szorosabb partnerkapcsolat és a közös fejlődés útja mellett, erősíti a két ország közötti cserekapcsolatokat, és a két ország és népeik javát szolgáló gyakorlatiasabb együttműködést.
A szerző Kína budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője