Zuhanás a sötétség közepébe

Sorossal interjúzni? Az olyan, mintha magával a teremtővel beszélgetne az ember. Gyakran állítják be őt a liberalizmus főkorifeusának, már csak „nyílt társadalomnak” nevezett elmélete miatt is. Ez azonban súlyos tévedés, Soros sokkal több annál, mint hogy be lehetne helyezni az izmusok és ideológiák bármelyik fiókjába. A liberalizmus jelszavai és fogalmai számára csak eszközök ahhoz, hogy elérje végső célját, azaz a világállamot. Köztudott, hogy Soros Londonban tartózkodik a legszívesebben, talán azért is, mert a brit főváros egyébként a szabadkőművesség központja. Soros nyilván nem szabadkőműves, vagy ha az iránta érzett tiszteletből be is avatták, s eljuttatták a szabadkőműves-hierarchia legmagasabb szintjeire, mosolyog az egészen. Számára a Bilderberg csoport vagy a Trilaterális Tanács konferenciája is csupán ártatlan „cserkész-dzsembori”. Soros György ugyanis az elképzelhető legnagyobb tétekben játszik.

Amúgy ha az ember kézbe veszi a Népszabadság pénteki számát, gyorsan kiderül, nem a lap saját cikkéről van szó, hanem egy amerikai újságírótól átvett interjúról. A kérdések kezdetlegesek, Soros válaszai pedig formálisak. Három pilléren nyugszik az interjú, egyrészt Soros Nyílt Társadalom Alapítványainak ügyén, aztán a romakérdésen és a diktatúrák problematikáján, amelyben egyként szerepel Ukrajna és Burma ügye is. Az úgynevezett Burma-program kapcsán olyan kijelentéseket tesz, s úgy csoportosítja azokat Soros, hogy a kifejezetten Orbán-kritikus olvasó akár a jelenlegi Magyarországra is vonatkoztathatja azokat.

Ezenkívül két igazán nagy hatásúnak szánt bejelentés is található Sorostól a cikkben, az egyik szerint eredeti elképzelésével szemben halála után is működnek majd tovább az alapítványai, a másik szerint pedig az – és ez az egyik legfontosabb célja –, hogy vissza ne térjenek Európába a sötét idők. Ezek a legkeményebb diktatúrák, azaz a fasizmus, a bolsevizmus és a nácizmus regnálásának évei. Nincs is baj ezzel az elképzeléssel, hacsak nem az, hogy a Soros által is oly szorgalmasan épített világállam, más szóval új világrend szinte mindegyik diktatúránál keményebb és brutálisabb lesz. Már maga a kigondolt „létszámcsökkentés” is (elegendő a Földön kétmilliárd ember a jelenlegi hét helyett) sokat elárul erről. Nekünk, magyaroknak talán a nemzetek megszüntetésének terve fáj a legjobban, ez ugyanis élő kultúrák és nyelvek erőszakos megszüntetését is jelenti. Az oly sokat hivatkozott nyílt társadalom elmélete is valójában a kultúrák, a nemzetek és a fajok erőszakos integrációjáról szól, no meg a kultúrákhoz tartozó identitások és értékskálák, hagyományok leradírozásáról. Mindez olyan hangzatos, ám üres jelszavak mögé rejtve, hogy „az igazság senkinek sem kizárólagos tulajdona”. Valószínűleg tényleg boldog lesz a világállam polgára, amennyiben boldog az ösztönszinten élő ökör is, ha kivezetik a zöld fűre. Az emberi boldogságnak vagy még inkább az emberi szabadságnak is hasonló keretek közé kell majd szorulnia. Szabadság? Lesz, persze! Szabadon eldönthetjük, melyik televíziós készüléket vásároljuk meg a felkínált márkák közül. Az, hogy a tévét majd tényleg a magunkénak tekinthetjük-e, már egyáltalán nem biztos, hiszen abban a világállamban, amelyben a Soros formátumú emberek gondolkodnak, megszűnik a magántulajdon. Ezeket a terveket és már megvalósítás alatt álló elképzeléseket az Egyesült Államok számlájára szokás írni manapság. Valójában viszont az amerikai nép mindennek épp úgy szenvedő alanya, áldozata lesz, mint a többi. Sőt, a módszereket pont rajta próbálják ki először, s ehhez az amerikai államapparátust – értve ezalatt a hadsereget, a hírszerzést és a biztonsági erőket – veszik igénybe. A folyamat azonban nemzetek fölötti, ezt pont Soros György szimbolizálja leginkább, ő ugyanis nemzeti és kulturális értelemben sem identifikálja magát sohasem. Egyébként pedig kénytelen elfogadni a ma még különváltan élő nemzetek, népek, országok létét, de éppen arra törekszik, hogy megnyerje a mindenkori „elitet” a világállam terveinek, épp az lenne az „elit” feladata, hogy átvezesse a társadalmakat a nirvánának hazudott világállamba.

Soros romákkal kapcsolatos tevékenységéről és terveiről nincs mit beszélni, ő is kifejezetten áldozati szerepbe helyezi a cigányokat, ennek a folyamatos hangsúlyozása csak arra jó, hogy még mélyebbre ássa az árkot a többségi társadalmak és a roma kisebbségek között. Már ott hibázik Soros programja, hogy a romák szegénységét nem történelmileg kialakult állapotnak, hanem a többségi társadalmak bűnének tekinti. Ennél a magyar polgári kormány romastratégiája sokkal korszerűbb, s ha a közmunkaprogramot vesszük, akkor adekvátabb és eredményesebb is.

A világon egyébként több mint száz országban működnek Soros György alapítványai. Jelentős részük pozitív küldetést teljesít, elég csak azokra utalni, amelyek különféle kulturális és oktatási kezdeményezéseket támogatnak. Ilyen a Soros által létrehozott Közép-európai Egyetem is, amely Budapesten működik, s a közfelfogás szerint a fiatal liberális értelmiség röptető fészke. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Soros sokféle módon segítette a kelet-európai blokk rendszerváltó erőit, vagy egy másik példa, egy tipikusan jószolgálati gesztus, hogy egymillió dollárral enyhítette a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak kárát. Hogy ez csekély adomány volt egy embertől, akinek felmérni sem lehet a vagyonát? A segítség, az segítség, nincs mit számolni rajta. A jótékony és pozitív lépések taktikáját egyébként a szabadkőművesség találta ki. Álcaként, de úgy is, mint amelyekkel könnyebb elérni a háttérben megbúvó, rideg hatalmi célokat, ha ügyesen manipulálják e jótettekkel az érintett társadalmakat. Ha ügyesen manipulálnak, akkor még azt is elfelejtethetnék velünk, hogy Soros György évekkel ezelőtt „betámadta” a forintot. Nemcsak nemzeti létünk, de államiságunk is kockán forgott akkor. Majdnem a sötétség legsötétebbjébe hullottunk.