Mert hiszen mosolyra éppúgy adhat okot, mint keserű könnyekre az, hogy megállapodásra jutottak péntek hajnalba nyúló megbeszéléseiken az Európai Unió állam-, illetve kormányfői a közösség 2030-ig szóló klíma- és energiastratégiájáról. Nézzük az egyezséget, amely – ha! – megvalósul, annyit tesz, a tagállamok kötelezően, kikényszeríthető módon az 1990-es szinthez képest legalább negyven százalékkal mérséklik szén-dioxid-kibocsátásukat. Ugyancsak eleme a kontaktusnak, hogy az óvilág huszonhét százalékra növeli a megújuló forrásokból származó energia arányát a termelésében, és az előre vetített számításokhoz képest szintén huszonhét százalékkal javítja az energiafelhasználás hatékonyságát. Kontinensünk kormányai ezzel az üzenettel a tarisznyájukban mennek 2015-ben Párizsba, ahol ENSZ-klímacsúcsot tart a világ – állítólag – műveltebbik, jövőért aggódó része.
Nézzük tovább a miniszterek által ellenjegyzett papírt, s szemezgessünk a pontokba szedett bölcsességekből. A stratégia egyik vezérelve – úgymond – az uniós szolidaritás. Ezt már milliószor olvastuk, nézzük, most mi sül ki belőle. Történik tehát mindez – értsd: szolidaritás – annak érdekében, hogy az alacsonyabb bevételekkel bíró tagállamok – vagyis mi, kelet-európaiak – is felzárkózhassanak a sikeresebbek mögé. A dokumentum a költséghatékonyságot is szem előtt tartja, sőt messzebb menve a versenyképesség szempontjait sem kerüli ki. Magyarán, ott kell csökkenteni, ahol ez a legolcsóbban megtehető.
Utóbbira példát is említett Herman van Rompuy. Az Európai Tanács elnöke szerint ha például Dániában már minden épület hőszigetelő dupla üvegű ablakokkal rendelkezik, akkor ők, ahelyett, hogy fajlagosan kisebb energia-megtakarítást eredményező triplaüvegezésbe kezdenének, finanszírozhatnak ugyanabból a pénzből dupla üvegezést olyan tagállamokban, ahol arra szükség van. Miért? Mert ez utóbbi metódus uniós szinten nagyobb hatékonyságnövekedést jelent, mint a másik, Dánia pedig így elkönyvelheti, hogy újfent megtette a magáét a nagy, közös és szent ügyért.
A papíron firkálnak természetesen még egyebekről is, például spanyol kérésre az európai elektromos hálózatok összekapcsolásáról
– amelyet eddig a franciák szabotáltak – soha nem találnák ki miért. Azért, mert a saját atomerőműveik annyi áramot bocsátanak ki, hogy a kábeleik „csurig teltek”, s így nincs hely a nyugati szomszéd elektronjainak. Azt már csak mi tesszük hozzá csendben, uniós szinten nem is zavar senkit a gall atomarzenál és annak folyamatos bővítése – bezzeg a miénk. Az már-már központi (lét)kérdéssé válik, amelyről az Európai Parlamentben dühödten-fröcsögve ömlengenek némelyek. Sőt egyesek szerint a világnak is vége szakad, ha beindul Paks II.
Ha eddig némi élt éreztek írásunkban – jók a benyomásaik. Ezek a célok ugyanis túl alacsonyak, sőt egyenesen lelassítják a megújuló energia terjedéséért tett erőfeszítéseket. Az éghajlatváltozás nem elméleti rém, hanem a nyakunkon ülő borzalom, így az ellene való globális küzdelemnek radikális sokkterápiára van szüksége, nem borzasztó nehezen kiizzadt virágos szavakra.
Már nem a huszonnegyedik órában vagyunk, hanem másodpercekkel utána. Amit az uniós vezetők tegnap kigondoltak, az sajnos nem több, mint finom porhintés. Nagyjából olyan, mint ha valaki egy hatezer férőhelyes disznóólban elfújna egy palack dezodort, majd a szeme elé virágos kaleidoszkópot függesztene.
Egy pillanatra kanyarodjunk vissza a megújuló energiákhoz. Mint írtuk, a pénteken életbe lépett szerződés úgy számol, 2030-ig az európai országok huszonhét százalékra növelik a megújuló forrásokból származó energia arányát a termelésükben. Csupán a mennyiség érzékeltetésére jegyezzük meg: e formában az Európai Unió gyakorlatilag a jelenlegi tizennégy százalékos mutató megduplázását tűzte maga elé célként. Mindezt tizenhat esztendő leforgása alatt óhajtjuk abszolválni – magyarán évente kevesebb, mint egy százalékot vállaltunk. Ez semmi.
Ha Európa csak ennyit tud, valóban nem sok jóval kecsegtet a jövő.
S akkor még egy szót sem ejtettünk a természetre, környezetünkre és annak érdekeire nagy ívben tevő Kínáról, Egyesült Államokról vagy a dél-amerikai országokról.