Zöld út

Hiába minden nyomulás, lobbizás, könyörgés és fohász, Brüsszelben csak nem kaszálták el a paksi bővítést. Pedig milyen jó lenne, igazán a segítségükre siethettek volna újra, hogy megtegyék helyettük, amire az ő demokratikus felhatalmazásuk nem elég. Mert hogy az LMP demokratikus felhatalmazása azért túl sok mindenre, lássuk be, nem elég.

Azt hinnénk, hogy a folyton Brüsszel kegyét kereső, Orbán Viktort hazánkat Európából a sztyeppére kivezető diktátornak beállító politikusok most megnyugodhattak, hogy hát ha Brüsszel azt mondja, rendben, akkor rendben is van. Pedig hát dehogy van rendben! Erre rögtön rávilágított terjedelmes közleményében Jávor Benedek, az LMP-ből kihasadt PM, illetve azóta csak P politikusa. Most tegyük félre egy pillanatra az egyébként izgalmas kérdést, hogy milyen tehetségre vall, hogy egy párt egyébként sem terjedelmes nevéből pont a „Magyarországért” szót ejti ki – mondjuk, találó módon. Szóval Jávor közleménye szerint a brüsszeli döntés egyértelműsítette, hogy „a magyar kormány minden korábbi hazug állításával szemben igenis van az új paksi atomerőmű finanszírozásában állami támogatás”, igaz, Aradszki András energiaügyi államtitkár szerint pedig nem, de ez meg Jávor szerint nem igaz, és fordítva.

S hogy ebből mit ért, mit hisz el a magyar olvasó/állampolgár/választó? Semmit, illetve amit akar. A Publicus Intézet nemrég készített egy felmérést, amely szerint a paksi bővítés „népszerűbb”, mint az olimpia (iszonyú értelmes összehasonlítás), és általánosságban az emberek 43 százalékának kedvező, 34 százalékának negatív a véleménye róla, 23 százalék pedig nem tudja, mit gondoljon. Ami a bővítés pártállás szerinti megítélését illeti, óriási különbségek vannak. A legjobban a kormánypártiak támogatják a projektet – 60 százalékban –, és náluk a legalacsonyabb az elutasítók aránya is, mindössze 22 százalék. Azt hinnénk, hogy az LMP-sek utasítják el legnagyobb arányban a bővítést, mert hát környezetvédelem meg zöld energia meg minden. Ráadásul az LMP iszonyatos energiákat fektet Paks megfúrásába, és olyan vehemenciával támadja Oroszországot, mintha George Soros és a kijevi Majdanon bucikat osztogató Victoria Nuland volt amerikai külügyi államtitkár szerelemgyereke lenne (biztos véletlen). S még így is csak nyamvadt 52 százalék utasítja el a bővítést, miközben a Jobbiknál ez az arány 64, az MSZP-nél 71, a DK-nál pedig 83 százalék. Nyolcvanhárom dicsőséges százalék! Keserűen irigyelhetik most a kínai hadsereg fegyelmét idéző DK-s tábort, ahol mindössze öt százalék bizonytalankodott. Az LMP-nél bezzeg 28 százalék nem tudta, mit mondjon, húsz százalék pedig támogatja a bővítést. Mindezt úgy, hogy Szél Bernadett szerint „gyermekeink, unokáink életét hozzá akarják láncolni az atomlobbihoz”!

Ha már a Paks-ellenes lobbit magára hagyta Brüsszel, úgy gondolták, felülnek a népszavazásvonatra. Az új ellenzéki csodafegyver csak nem akar kifordulni az „atomlobbi” elleni szabadságharcosok kezéből. Bár a kvótaellenes népszavazás esetében a népszavazás intézménye rossz dolog volt, most jó dolog, mert a magyarok biztos nem tudják eldönteni, kikkel akarnak együtt élni, de arról megalapozott véleményt tudunk alkotni mindannyian, hogy hazánk energiabiztonságát hogyan érdemes biztosítani. Ismét visszatérnék a Publicus elemzéséhez, amely szerint az ellenzékiek sokkal nagyobb arányban gondolják, hogy a bővítés túl drága, mint a fideszesek. Utóbbi táborban pedig elsöprő többségben vannak azok, akik szerint a beruházás hosszú távon még a „nagy adósság” ellenére is elfogadható. Nem túl váratlan, ugye? Persze, hogy nem, hiszen a Paksról szóló vita 99 százalékban a politikáról szól. A felmérés szerint a válaszadók véleménye az általuk támogatott párt álláspontját tükrözi, nyilvánvalóan, hiszen nem túl életszerű, hogy a választók a paksi bővítésről alkotott szakmai véleményük alapján válasszanak pártot.

A felmérés világosan mutatja – bár aligha ez a cél vele –, hogy Paks pont olyan kérdés, amiről álságos lenne népszavazást rendezni. Lá­zár János tegnap a parlamentben közölte Szél Bernadett-tel, hogy egyrészt akár tiszteletben is tarthatná a paksi munkavállalók tudását és a projektet támogató akadémikusok véleményét, felhívta figyelmét az energiaárak rögvalóságára, valamint emlékeztetett: 2014-ben az LMP épp hogy becsúszott a parlamentbe Paks-ellenes kampányával. Persze azért neki lehet futni egy népszavazási kezdeményezésnek, aztán rájönni, hogy a téma politikai mobilizáló erejét tekintve azért nem egy iszlamista terrorfenyegetettség. A kampány nyilván annyira szólna Paksról, mint a Momentum kezdeményezése az olimpiáról. A kezdeményezőknek persze megvannak a maguk szempontjai, mindenesetre érdemes visszapillantaniuk a DK-s adatokra. Ugye sejtik, ki ugrana fejest ebbe a buliba?