Zöld fallal a migráció ellen

Az esetről Josep Borell spanyol külügyminiszter számolt be, aki azt is elárulta, Trump azzal söpörte le a spanyol diplomaták ellenérveit és szkepticizmusát, hogy a Szahara nem lehet nagyobb, mint az Egyesült Államok határa Mexikóval.

Biztos lehet úgy mérni a Szahara kiterjedését, hogy igaza legyen az amerikai elnöknek, de ha teljes szélességében nézzük, akkor a sivatag körülbelül hatezer kilométer hosszúságban terül el az Atlanti-óceántól a Vörös-tengerig, miközben a mexikói–amerikai határ teljes hossza ennek valamivel több mint a fele. Ha eltekintünk attól is, hogy Spanyolország csupán Ceutát és Melillát tartja a kezében Afrikában, így kevés beleszólása van abba, hogy mi történik a Szahara területén, akkor is elég kétséges lenne egy sivatagon át húzódó fal megépítése, főleg mert a homokdűnék valószínűleg elég hamar eltüntetnék egyes részeit. Ráadásul a Földközi-tengernél jobb „falat” nem nagyon tudnának építeni a spanyolok, a két afrikai spanyol exklávét védő kerítések pedig talán komolyabbak, mint amit Trump elképzelt a mexikói határra.

Van azonban olyan fal, amelyet meg lehetne „építeni” a Szaharában, és amire adhatna sokkal több pénzt Európa, mert igen komoly szerepe lenne az elsivatagosodás megállításában: a Nagy Zöld Fal projekt. Eredetileg ez egy tizenöt kilométer széles erdősáv telepítését jelentette volna Szenegáltól Dzsibutiig, hogy megállítsa az elsivatagosodást, de ez ebben a formában egyelőre csak álom. Viszont hozzáfogtak a megvalósításhoz, és eddig huszonegy afrikai ország fejezte ki együttműködési szándékát a Szahara terjeszkedésének megállítását célzó projekt érdekében.

A zöld fal nem csupán fák telepítését jelentené, hanem olyan mezőgazdasági övezetek kialakítását, ahol közvetlenül 350 ezer ember kaphatna munkát, a közvetetten létesülő állásokról nem is beszélve. Ugyanakkor ami még fontosabb, hogy a tervek szerint csak az újonnan létesülő termőterületek húszmillió embert látnának el élelemmel. Persze ez nem egyik napról a másikra fog megvalósulni: eddig négymillió hektár földet hódítottak vissza Szenegálban és 15 milliót Etiópiában. A terv grandiózus, de nem egyedi, volt már példa hasonlóra: „Algéria Zöld Gátja” hozott eredményeket és kudarcokat egyaránt, Kína pedig 1978-tól kezdve telepíti a Nagy Zöld Falat a Góbi-sivatag terjedésének feltartóztatására.

Hogy miért van szükség ilyen kezdeményezésekre, és miért kell beszélnünk róluk itt Magyarországon? A Pew Research Center tavaly nyári felmérése szerint mi magyarok a migrációt tartjuk a legnagyobb biztonsági kockázatnak. A hatását látjuk nap mint nap a televízióban, vagy olvassuk lapokban és az interneten, sőt 2015-ben ízelítőt is kaptunk belőle. Ritkábban kerülnek azonban szóba az okok. A magyar kormány példamutatóan meghirdette a Hungary Helps programot, amivel a közel-keleti keresztényeket segíti, és Európában máshol is kezdenek szárba szökkenni az ötletek, hogyan lehetne helyben segíteni a rászorulókon, hogy ne hagyják el otthonaikat, de összességében ezzel kapcsolatban még gyerekcipőben járunk.

Szintén a Pew Research Center kimutatása szerint 2009 és 2018 között kétmillió-százezer bevándorló érkezett kontinensünkre, és jelenleg is rengeteg ember él sátortáborokban Európa határai körül, de ez mind semmi ahhoz képest, ami várhat ránk, ha nem keressük meg a „Nílus forrását”, és nem tudunk elébe- menni a migrációs folyamatoknak.

Ahogy a Szaharától délre található Száhel-övezet elsivatagosodik, eltűnik a növényzet, a szél pedig fel tudja kapni a talajt, és homokként, porként viszi. Azokon a vidékeken, ahol egy generációval ezelőtt még virágzott a mezőgazdaság, ma csak kiszáradt, repedezett földet vagy homokot találunk. Ezekről a területekről fiatal férfiak rajzanak ki, hogy munkát keressenek. Először a legtöbben a közeli nagyvárosok felé indulnak, de azok már így is telítettek, és ha a most érkezők tudnak is munkát találni, éhbérért kellene dolgozniuk, miközben a kiszáradt farmon maradt családot is el kellene tartani.

Természetesen az elsivatagosodás felgyorsulása a felelőtlen gazdálkodásnak is eredője, ami ellen szintén tenniük kell a helyi kormányoknak, és ebben az unió országainak minden segítséget célszerű megadnia. Hazánkban és más tagországokban a felsőoktatás terén vannak már erre kezdeményezések mind a kormány, mind az egyetemek által nyújtott ösztöndíjak formájában, de van még mit tenni, főleg a felsőoktatási intézményt közelről sem látott afrikaiak oktatásában és segítésében.

A szubszaharai Afrikában polgárháborúk miatt ma is 18 millióan élnek menekültként, és a brit védelmi minisztérium csak 2020-ig hatvanmillió elsivatagosodás és vízhiány miatt elvándorló emberrel számol a térségben egy májusban nyilvánosságra hozott jelentés szerint. És ebben a polgárháború miatt menekülők vagy a „csupán” jobb gazdasági körülményeket keresők benne sincsenek. Becslések szerint Afrika lakossága 2050-re akár 2,5 milliárdra is nőhet a jelenlegi 1,3 milliárdról.

A megosztott, gyenge Líbia még a jelenlegi hullámot sem tudja feltartóztatni, és a nyugati útvonal egyébként olajozottan működő marokkói–spanyol együttműködésének falán is támadnak néha rések. Elképzelhetjük, mit tudnának kezdeni olyan mennyiségű emberrel, amennyit már szökőárnak kellene neveznünk, ha a most érkezők esetében hullámokról beszélünk.

A kerítések és az országhatárokon húzott falak a „ma megoldásai”. Szükségesek, hogy a közvetlen migrációs veszélyt elhárítsák, de nem védenek meg minket a holnap problémáitól. „Hiúságok hiúsága” volna azt gondolni, hogy az Európa-erőd falai kibírnának egy nagyságrenddel nagyobb ostromot.

Mindent meg kell tennünk, hogy pár évtized múlva afrikaiak tízmillióinak ne kelljen választaniuk a szomjan- vagy éhenhalás és az Európába vándorlás között. Épp ezért minden elültetett fa, minden hektár bevetett föld, minden új munkahely, minden épülő iskola és gyár és minden korszerű tudással felvértezett afrikai diplomás egy-egy újabb cölöp a nagy kerítésben, amely megvédhet mindannyiunkat, afrikait és európait egyaránt a világtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájától: egy több tízmillió kétségbeesett és mindenre elszánt embert érintő népvándorlás-cunamitól.