A sztorira vágyó, polkorrekt süketelésbe belefásult újságírónak, a jólétre vágyó, ambiciózus kelet-európai manökeneknek és mindenekelőtt a tiszta beszédre vágyó amerikaiaknak. Donald Trump, miután annyi pénzt keresett az üzleti világban, amennyit mi elképzelni sem tudunk, új projektet talált: lehetne mondjuk elnök – vagy ahogy a filmekben szeretik mondani, a szabad világ (no hiszen!) vezetője. A lehető legzseniálisabban és legszórakoztatóbban közelítette meg a vágyott célt: megkereste a szemetesvödröt, amin a politikai korrektség fedője éppen hogy csak le tudja még nyomni a sok mocskot, és felrúgta. Trump maga fizeti a kampányát, nem fojtogatják már most a szponzorai, ezért azt mond, amit akar. Ha úgy tetszik, gátlástalan populista, ha úgy, a nép őszinte hangja, a lényeg ugyanaz: az amerikai választópolgárt megmozgatja és felszabadítja.
Innen nézve nem számít, meddig jut Trump, könnyen lehet, az amerikai közbeszédet örökre megváltoztatja. Az amerikai felsőoktatásban elharapózó, hiperérzékeny, életképtelen és ostoba liberalizmus tökéletes ellenpólusaként nem cukiságkampányt folytat, hanem amerikai Putyin akar lenni, maszkulin népvezér, erő, tekintély.
Donald Trump a legizgalmasabb amerikai jelöltaspiráns, pedig fehér, heteroszexuális férfi. Így nem egyszerű kitűnni, de lássuk be, Barack Obama nem forgatta ki a világot a sarkaiból azzal, hogy ő az első fekete elnök. Hillary Clinton pechjére levonhatjuk azt a következtetést is, hogy alighanem elmarad az extázis akkor is, ha megválasztják őt azért, mert nő. Kiválóan marketingelhető tulajdonság feketének vagy nőnek lenni, de a marketing most valószínűleg kevés lesz.
Trump kívülről ugrott fejest a politikába, nem része a fennálló rendnek, az establishmentnek, és ez sokkal fontosabb különbség a többiekhez képest, mint a nem vagy az etnikum. Trump kimondja, amit az amerikaiak többsége gondol, de nem mer kimondani, nem fésüli, nem szépíti meg a mondanivalójukat, hanem csak kimondja. Emellett mesterien provokál, a politikai korrektség valóságában elképzelhetetlen megoldási javaslatokkal áll elő. Trump pofátlan humorát muszáj elismerni: megvette a Jebbush.com domain nevet, ami így nem az elnökadó dinasztiából jövő republikánus aspiráns oldalát rejti, hanem Trump kampányweboldalára irányít át. Ezt hívja a netes szleng trollkodásnak, és ha valamiben, akkor ebben Trump nagy játékos.
A minap azzal verte ki a biztosítékot a Fehér Háztól az ENSZ-en át Londonig, hogy az ország biztonsága érdekében egyáltalán nem engedne muszlimokat beutazni. Komolyan gondolja? Nem számít. Trump azzal is felbosszantotta a brit vezetést, hogy arról beszélt, London egyes részei olyan mértékben radikalizálódtak, hogy a rendőrök az életüket féltik. A Downing Street szerint ez természetesen nem igaz, a Breibart portálnak név nélkül nyilatkozó fővárosi rendőrök már mást képet festettek: szerintük az iszlamizáció egyáltalán nem új jelenség Londonban, aminek valóban vannak olyan részei, ahová a rendőr jobban teszi, ha nem egyenruhában megy.
Amikor a muszlimok „kitiltásáról” beszélt, Trump – a Politico szavaival élve – újra tökélyre vitte azt a „cinikus demagógiát”, amely hónapok óta a közvélemény-kutatások élén tartja. Szélsőséges reakciókat provokál ki támogatóitól és ellenlábasaitól, valamint hihetetlenül nehéz helyzetbe hozza a Republikánus Pártot. Kénytelenek lenyelni a legvadabb megnyilvánulásait is, mert ha ellene fordulnak, azzal közelebb lökik ahhoz, hogy függetlenként induljon, megerősítik a rendszeren kívüli imázsát. Akárhogy is, Trump túszul ejtette a republikánusokat.
Választói szempontból azonban ez nem érdekes. Az amerikai választópolgár ugyanis azt a szellemi felszabadulást kapja meg Trumptól, amit a nyugat-európaiak Orbán Viktortól. Persze a magyar miniszterelnök, akinek kormányzati felelőssége van, nem mondana olyanokat puszta kampányretorikából, mint Trump, de nem ok nélküliek a sajtó párhuzamai: itt is, ott is alapvető a politikai korrektséggel való leszámolás. Európa politikai erőviszonyait a szemünk előtt rajzolják át a jobboldali populistának nevezett pártok, gondoljunk csak a francia regionális választásokra, ahol a Le Pen-klán legfiatalabb generációja is negyvenkét százalékot kapott.
Régóta sejtjük, de a migrációs válság végleg eldöntötte: mellébeszélésnek többé nincs helye.