Tegnapi hír: a Jobbik az Alkotmánybírósághoz fordul az úgynevezett plakáttörvény módosítása miatt, az előterjesztéshez csatlakozott négy LMP-s, huszonöt MSZP-s és négy független képviselő is. Nem írják, de köztük lehet akár Gyurcsány is. Előzőleg Mirkóczki Ádám, a hajdan nagyon radikális párt szóvivője Havas Henrikkel és balliberális újságírókkal kedélyeskedik az ATV-ben, majd irány a Hír Tv stúdiója, ahol Csintalan Sándor, a szocialisták egykori, Simicska jelenlegi fegyverhordozója várja. A téma ugyanaz: vesszen a Fidesz!
Alig telt el néhány nap, hogy szinte a teljes ellenzék hasonló felállásban fordult az Alkotmánybírósághoz, akkor a Soros-egyetem esetleges megszüntetése ellen tiltakozva, pontosabban a felsőoktatási törvény módosítása miatti őszinte aggodalomból, aztán a civiltörvény miatt is. Ízlelgessük csak: Vona Gáborék Sorosért! Szintén nem túl régi bejelentés, hogy e színes csapat összedobott egy Áder János – jogilag esélytelen – eltávolítását kezdeményező dokumentumot is. Hogy mi kergette a gazdagok megadóztatásának roppant eredeti ötletével házaló MSZP-t a „barna veszedelemmel” való összebútorozás kényelmetlen állapotába, arra Molnár Gyula pártelnök akkor elképesztően frappáns magyarázatot ötölt ki. Azt találta mondani, hogy Áder János köztársasági elnök ellen a már említett plakáttörvény, azaz a lex csicska aláírása miatt kezdeményezett megfosztási eljárással a Jobbik Simicskát védi, ezzel szemben a rendkívül elvhű MSZP „a civileket, a Közép-európai Egyetemet és a magyar embereket”. Tehát ugyanazt csinálják, és mégis egészen mást. Maga a csoda!
Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor a Gyöngyösi Márton által a zsidóság összeírására tett utalás miatti tiltakozó tüntetésen Rogán Antal személyesen tett hitet a Fidesz nevében az antiszemitizmus elleni zéró tolerancia mellett. A balliberális kórus mégis azt harsogta: szép szavak ezek, de a kormány valójában lépten-nyomon „összekacsint” Vonáékkal, lepaktál a szélsőjobbal, ami tűrhetetlen, sőt, tarthatatlan. Jó, jó, nem szavaznak együtt a parlamentben, de titokban szeretnének, mert ezek mind „ilyenek”. Fasiszták, nácik.
Most pedig szinte nem telik el hét anélkül, hogy a Jobbik az MSZP-vel és társaival ne csinálna valamit közösen, Heller Ágnes és köre mégsem szörnyülködik, nincsenek felháborodott kiáltványok és cikkek a nyugati sajtóban arról, hogy: lám, a magyar baloldal együtt mozog a szélsőjobbal. Sebaj, tekintsük ezt a társadalmi támogatottság hiányában fellépő, opportunista memóriazavarnak. Magyarul: szükség van minden Orbán-ellenes voksra, felejtsük el az antifasiszta hevületet, kivéve, amikor a Soros elleni plakátokról van szó, mert hát az mégiscsak valami harmincas, negyvenes éveket idéző hangulatkeltés. Ennek „árnyalását” a szocialisták még Köves Slomó főrabbitól vagy magától az izraeli miniszterelnöktől sem hajlandók elfogadni.
Aztán itt van az újabb közös ellenség, a tegnap startoló vizes-világbajnokság – csak azért, mert az Orbán-kormánynak sikerült összehoznia hazánk eddigi legnagyobb sporteseményét. Eközben alakulgat a Botka-féle árnyékkormány is, amely, mint tudjuk, baloldali lenne, tehát szakértői, nem holmi mucsai jobbos. Fogalmazhatunk úgy: elvannak.
Ám mindez mégiscsak szomorú, hiszen bár a kormányváltásra nem feltétlenül szorul rá az ország, egy konstruktív, hiteles, a közös ügyekben konszenzusra törekvő ellenzékre annál inkább.
Ez a lehetőség azonban az előbbiekben vázolt felállás tükrében alighanem továbbra is megmarad az álmok kategóriájában.