Nagy Ervin

Vélemény és vita

Virtuális valóságban vergődik az ellenzék

Az úgynevezett civilek, akik semmi hasznosat nem tesznek már, csak a kormányt támadják, szintén jól keresnek majd, mert továbbra is kitömi őket Soros valamelyik alapítványa

Az ellenzék képzeletében az Orbán-kormány máris megbukott. De legalábbis nem sok van már hátra. Az állami intézmények recsegnek-ropognak, a kormány tagjai félnek, a miniszterelnök menti az irháját. Az unió és az Európai Néppárt megbünteti az összes „fidesznyiket”, és lesz itt olyan „hadd el hadd”, amire talán még 1989-ben sem volt rá példa. Úgy dől össze a NER, mint Ceaușescu rezsimje. És hogy a vízió valóra váljon, nem kell mást tenni, mint a közösségi oldalakon tüntetéseket szervezni, keresni a „legcivilebb civilt” és jó nagyokat hazudni, esetleg árulkodni külföldön.

Zavaros fejecskéjükkel úgy gondolják, elég tucatnyi, néhány száz négyzetméteres tüntetés és csaknem ezernyi „like” az interneten, és nyomban kardjába dől a Fidesz–KDNP. Összeomlik a kormány és eljő a jólét. Lesz végre köztársaság, érvényesül majd a sajtószabadság, lehet majd szabadon gyülekezni és megveregeti a hátunkat a világ összes progresszív politikusa.

De hirtelen megoldódik majd az egészségügy helyzete, ahogy az oktatási rendszerünk is példaértékű lesz Európa-szerte; az adópolitikáról és a szegények felzárkóztatásáról nem is beszélve. Persze Orbán Viktor börtönbe kerül, s minden munkatársa megkapja majd méltó büntetését. Ja, és még mielőtt elfelejtenénk: ismét demokrácia lesz Magyarországon!

Szép lassan mindenki felébred a NER „dogmatikus szendergéséből”, és olyan felvilágosult lesz, hogy egytől egyig lándzsát tör majd a homoszexuálisok házassága és gyermekvállalása mellett; visszavonatja az „igazságtalan” családtámogatási rendszert; hazacsalogatja a CEU-t, illetve az Angliában éhező honfitársainkat; végül pedig – igazi felvilágosult polgárként – tárt karokkal várja majd a kerítés lebontása után beáramló migránsokat. Mert ők mindenképpen gazdagítják a kultúránkat, megállítják a tragikus demográfiai folyamatokat, és lesz itt olyan progresszív multikulturális és nyílt társadalom, hogy Guy Verhofstadt és Judith Sargentini is megnyalja mind a tíz ujját. Persze Tavares és Juncker is pezsgőt bont majd, esetleg előveszi a legjobb minőségű brandyt.

A történelem pedig véget ér. Boldog békeidők várnak ránk – csak tüntetni kell a közösségi oldalakon meg az utcán, esetleg sárga mellényben utakat lezárni.

Könnyű és gyors folyamat. Csak az a fránya, szolgalelkű magyar nép ne lenne. A „birkák”, az „Orbán-imádók” a „magyarkodók”, amely kifejezés bizony mindig is szitok szó volt a mi világszínvonalú értelmiségi, művészi és más egyéb hírességekkel teli köreinkben. Csak végre felébredne a NER-vakságban szenvedő, a propaganda, akarom mondani a lakájmédia által megtévesztett nép. A zemberek…

De a nép létezik. És nem csupán vegetál, hanem véleménye is van. Az Orbán-kormány pedig nagyon úgy tűnik, hogy meghallja a magyarok hangját, ismeri a vágyaikat, és tudja, mire van szükségünk. Az ellenzé­kiek zavart agyából kipattant virtuális valóság pedig távol áll ennek megértésétől, és a virtuálisan felépített jövőképet lenullázza a valóság.

Jó hír viszont az ellenzéki politikusoknak – bármekkora bakot is lőnek napról-napra –, hogy továbbra is jól keresnek majd a parlamentben, illetve a politika hátországában. Akárcsak az úgynevezett civilek, akik társadalmilag már semmi hasznosat nem tesznek, csak a magyar kormányt támadják, és akiket továbbra is kitöm majd Soros valamelyik nemzetközi alapítványa. És persze Juncker, Sargentini és a fogatlan oroszlánként küzdő Verhof­stadt is megsimogatja majd olykor a buksijukat. Nem olyan rossz kilátás ez sem.

Ebben a nagy virtuális valóságban pedig szépen eldagonyáznak még egy jó ideig a mi kedves ellenzéki „barátaink”, miközben Godot-ra várnak.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom