Faggyas Sándor

Vélemény és vita

Vigasz, remény

Álláspont. „Akik nem ismerik a múltat, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt.”

Azoknak, akik tiszteletben tartják az alapvető emberi értékeket és az emberi szabadságot, össze kell fogniuk, hogy legyőzzék az antiszemitizmust, fogalmazott Izrael budapesti nagykövete a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából írt üzenetében. Ilan Mor szerint azért is kell emlékeznünk a holokauszt áldozataira, hogy elgondolkodjunk azon, mi történne, ha a rasszizmus és a gyűlölet ellenőrizetlen lenne.

Látnunk és értenünk kell, hogy a múlt tanulságai milyen szerepet játszanak mai életükben, mert ahogy a nagy filozófus, Santayana írta: „Akik nem ismerik a múltat, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt.” Újra átélni azt a minden képzeletet felülmúló gonoszságot, a nácik és csatlósaik által véghezvitt sokmilliós tömeggyilkosságot? Nem inkább elfelejteni kéne, mint az ember által valaha elkövetett többi népirtást? Nem kéne elfelejteni, hogy már az első emberpár bűnbeesésével bejött a bűn a világunkba, s Ádám és Éva azzal is bűnhődött, hogy két fiuk közül az egyik megölte a másikat? Ellenkezőleg: a nagy magyar pszichológus, Szondi Lipót arra figyelmeztet, hogy a Káin-emberek uralkodnak a világon, a testvérgyilkosság évezredek óta folytatódik, csak a fegyverek és a módszerek változtak. Hála istennek, mindig voltak olyan emberek is, akik a vallás, az állam, a művészet, a tudomány törvényalkotóiként, emberi közösségek irányítóiként és védelmezőiként szembeszálltak a gyilkos indulatokkal és cselekedetekkel.

A második világháborúban a hitleri Németország által véghezvitt holokauszt – bár voltak sajnos bőven előzményei nemcsak az ó- és középkorban, de az újkorban is, a francia jakobinusok által államilag vezérelt tömeggyilkosságoktól az amerikai indiánok kiirtásán, a koreaiak és a kínaiak millióit elpusztító japán vérengzéseken át az ukrán parasztok millióit éhhalálra ítélő sztálini terrorig – mégis egyedülálló fordulópont az emberiség történelmében. A civilizált Európa közepén egy totalitárius diktatúra a náci fajelmélettel megideologizált antiszemita gyűlölet jegyében több millió zsidót irtott ki állami parancsra, tudatos, szisztematikus, „iparszerű” módon, szabályos halálgyárakban.

„Auschwitz után verset írni barbárság”, írta sok évvel ezelőtt Adorno, barbárságon a pusztításig vitt eldologiasítás társadalmát értve. A szabad-e verset írni? kérdés azt is magába foglalta, hogy „lehet-e egyáltalán tovább élni?” Hetven év elteltével már tudjuk, hogy verset írni nem barbárság, továbbélni is lehet, de csak annak tudatában, hogy ez a borzalmas bűncselekmény-sorozat, amelynek a szimbóluma Auschwitz, nem ismétlődhet meg. Az emlékezés és emlékeztetés – a családokban, az iskolákban, a médiában, a társadalmi nyilvánosság minden fórumán – mindannyiunk kötelessége egyenként és közösen is.

Ezért is elismerésre méltó a magyar kormány által tavaly óta szervezett és támogatott holokauszt-emlékév, amelynek keretében egy éven át emlékezünk a magyar zsidóság százezreinek elpusztítására, ami a magyarság egyik legnagyobb tragédiája az elmúlt ezer év során. És azért különösen fájdalmas, mert mint Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott a magyar zsidóság első világháborús áldozatvállalásáról tartott hétfői megemlékezésen: „Szeretet nélküliek és közömbösek voltunk, amikor segíteni kellett volna, és sokan, nagyon sokan voltak azok a magyarok, akik a rosszat választották a jó helyett, a szégyenteljest a becsületes helyett.” Áder János államfő ezért azt az erkölcsi feladatot fogalmazta meg a ma élő magyarok és az utánunk jövő nemzedékek számára, hogy testvérként vigyázzunk egymásra: „Soha többé nem jöhet olyan idő, amikor magyar a magyar ellen fordul.”

Igazuk van azoknak, akik a mostani évforduló kapcsán arra hívják fel a figyelmet, hogy hetven évvel a holokauszt után erősödőben van Európában az antiszemitizmus. Az elmúlt időszakban ismétlődően előfordultak zsidó emberek, zsinagógák, üzletek ellen gyűlöletből elkövetett erőszakos cselekmények, legutóbb Párizsban egy kóser boltban négy zsidót ölt meg egy iszlamista terrorista. De egyre több antiszemita bűncselekményt követnek el Belgiumban, Svédországban, sőt Németországban is. Nem véletlenül jelentette ki hétfőn Merkel német kancellár: szégyenfolt a hazáján, hogy zsinagógák és zsidó közösségi intézmények állandó rendőri védelemre szorulnak. Szerencsére Magyarországon ma nincs ilyen szégyenfolt, hosszú idő óta nem fordult elő nálunk zsidó honfitársaink elleni tettleges erőszak. Bár az antiszemitizmus jelensége verbális szinten nálunk is létezik, erősödéséről és pláne a magyar zsidók növekvő veszélyeztetettségéről beszélni – ahogy Mose Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke tette – súlyos tévedés. Miként Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója is a valóságtól igencsak elrugaszkodott kijelentést tett, amikor egy interjúban azt állította, hogy a holokauszttagadás problémája többek között éppen Magyarországon vetődik fel a „legélesebb jelleggel”.

De még az igazságtalan és nem mindig jóhiszemű vélemények sem mentenek fel bennünket a kötelesség alól, hogy küzdjünk a gyűlölet ellen – de ne a gyűlölet eszközével. Nekünk a Káin-emberek ellen a törvény és a szeretet erejével lehet és kell küzdenünk, ezért példamutató Fahidi Éva auschwitzi túlélő beszéde. Ő azt mondta: „Mi tudjuk, hogyan teszi tönkre a gyűlölet a lelket, és magasan a gyűlölet felett állunk. Ez a mi szomorú vigaszunk.” Teljesen igaza van, de tegyük hozzá: ez egyúttal a mi reményünk is.