Vidék vagy nagyváros?

Hogy pontosan megállapítsuk, mi ez az óriási tét, ahhoz azt kell figyelembe vennünk, hogy a baloldal a 2006-os országgyűlési választás óta mindent elbukott, így elvesztette pozícióit. Ez azért lényeges, mert igencsak megritkultak azok az embereik, akik teljes állásban dolgoztak a párt(ok) képviseletében, így fizetett aktivistaként munkálkodtak az újabb sikerekért.

A hosszú ínség a pénzügyi helyzet mellett a szervezettségre is negatívan hat, így ne lepődjünk meg, ha kétségbeesett vagy furcsa lépéseket látunk baloldali politikai szereplőktől.

A baloldal hosszú ideje tartó válságának ettől függetlenül is egyik tünete az, hogy egyre-másra olyan döntési szituációkba keveredik, ahol az összes választási lehetőség jelentős negatív következményekkel jár. Természetesen az ideális, fekete-fehér döntési helyzetek a valóságban alig-alig léteznek, a politikai döntéseknek szinte mindig van negatív hozadékuk, s ha egy szereplő azt hiszi, hogy nincs, az ellenfele akkor is megtalálja. Ezzel együtt a baloldal fontosabb döntéseit az utóbbi időben inkább a veszteségminimalizálás jellemzi, nem a nagy nyereségek besöprése.

Gondoljunk csak a parlamenti választás kérdéseire, illetve arra a vitára, amit lényegében arról folytattak, miként, milyen felállásban, kinek a vezetésével… van egyáltalán esélyük. Az volt számukra a kérdés, hogy vagy megegyeznek, vagy buknak, vagy elfogadják a másik kéréseit, átengedve bizonyos pozíciókat, vagy esélytelenek.

A döntések ilyen jellegének külső oka egyrészt az erős ellenfél, amelynek megvan a megfelelő pozíciója, kormányzati helyzetben, kétharmados többséggel a háta mögött igen nagy a mozgástere, másrészt kommunikációs értelemben is sikerül újra és újra sarokba szorítania a baloldaliakat. Egy másik fontos objektív tényező a megosztottság, hiszen a baloldal sokfajta irányban elindulhat, sok különböző választói réteget kéne megszólítania. A három releváns baloldali erő karaktere eltér valamennyire, s ilyen helyzetben, már csak a baloldalon belüli pozíció megerősítése érdekében is szavazatmaximalizálásra törekedve adott számukra a lehetőség, hogy ténylegesen különböző irányba induljanak el, elhódítva egy-egy választói szegmenst a többiektől.

Ilyen veszteségminimalizáló döntésként foghatjuk fel azt is, hogy Miskolcon Pásztor Albertet jelöli polgármesternek az MSZP és a DK. Ha Miskolcot vizsgáljuk, félretéve az országos politikát, a döntés, amelyet először az Együtt-PM helyi szervezete is támogatott, tiszta sor. A miskolci önkormányzati választás egyik legfajsúlyosabb kérdése a közbiztonság, s úgy hírlik, a városban a választók jelentős részének fejében ez összekapcsolódik a cigánysággal, annak helyzetével. Pásztor Albert helyi rendőrfőkapitányként tett kijelentésében e két tényezőt szintén összekapcsolta, s valószínűleg a helyi baloldali erők közvélemény-kutatásai is azt igazolták, hogy az ő jelölésével lehet keresnivalójuk az őszi választáson.

Azzal azonban, legalábbis az országos pártvezetők – akiknek rá kell bólintaniuk a polgármester-jelölésekre –, biztosan tisztában voltak, hogy milyen hatást vált majd ki mindez.

A baloldali és liberális értelmiség jelentős része erőteljes nemtetszését hangoztatja az ügy kipattanása óta, amely főként Budapesten okozhat veszteségeket a vitába beleálló DK és a szocialisták számára.
Ebben a helyzetben az Együtt-PM országos vezetői a helyi szervezettel is konfliktusba keveredve másként léptek, s ezzel gyakorlatilag rástartoltak azokra a baloldali és liberális választókra, akik számára a kirekesztés és a rasszizmus jelszavai elsőrendű vészjelzést jelentenek. Azt is be kell látni, hogy egy ilyen pozíció felvállalása gyakorlatilag egyet jelent egy jelentős, elsősorban kelet-magyarországi választói tömegről való lemondással, amely számára egyértelműen összekapcsolódik a cigányság kérdése és a közbiztonság problémái.

A másik két párt célja láthatóan az, hogy megpróbálja valamilyen módon egy táborba integrálni a nagyvárosi, inkább liberális szavazói tömeget az említett vidéki, elsősorban kelet-magyarországi réteggel. És éppen ez az, amit megnehezít az Együtt-PM lépéssorozata, illetve a baloldali és liberális értelmiség tevékenysége, hiszen a vidéki szavazók irányába tett lépést egyben a nagyvárosiak ideáitól való távolodássá teszik. Az immár Szigetvári Viktor által vezetett párt részéről ez tehát világos, választók meghódításáért tett lépésként is értelmezhető, azonban az értelmiségiek hangos véleménynyilvánítása jelzi, hogy ehhez szervesen kapcsolódva komoly ideológiai problémáról is szó van.

Az ilyen ideológiai feszültségek áthidalásához van szükség kiemelkedő politikai teljesítményre, aminek a baloldal híján volt az elmúlt években. S ha majd egyszer azt látjuk, hogy az ilyen „vagy típusú” kérdéseket (jelen esetben: a nagyvárosi, liberális szavazók kedvében járnak, vagy a vidéki, elsősorban kelet-magyarországiaknak kedveznek) „és típusúakká” tudják változtatni, akkor a baloldal válsága a végéhez érkezik.

Ez persze közel sem jelenti, s jelentheti azt, hogy egyszerre le lehet tarolni a vidéket és a nagyvárost is, emlékezzünk, egyfajta városias jellege a legszebb éveiben is volt a baloldalnak, de ez a hangsúlyeltolódás mára olyan mértéket öltött, ami versenyképtelenné teszi.