Vészharang

Az uniós baloldal és a liberálisok egy fél pillanatra félreteszik a hanyatló lengyel demokrácia és az Egyesült Államokban tomboló fasizmus – igen, szarkazmus – miatti aggodalmukat, és szánnak egy kis időt Magyarországra. Tévedés ne essék, továbbra is teljesen mindegy az említett haladó erőknek, hogy mi van Magyarországon, milyen a magyar gazdaság, a baloldali pártok által elméletileg védeni hivatott munkásosztály is érdektelen. Náluk sokkal becsesebb szövetségeseket fenyegetnek ordas eszmék. Először is szereplési lehetőséget kell biztosítani az EP szociáldemokrata frakciójában ülő néhány magyarnak, akik megint Strasbourgban és Brüsszelben akarják megvívni azokat a csatákat, amiket itthon nem tudnak. Aztán ott vannak a baráti civil szervezetek, amelyeknek a félelmeit meg kell hallgatni.

„Nem is lehetne időszerűbb” a mai meghallgatás, írta pár napja vészharangot kongató cikkében a Human Rights Watch jogvédője, Lydia Gall. Szívén viseli a magyar helyzetet, ennek apropóján újabb frissítéssel toldotta meg honi állapotok miatt aggódó, legkésőbb a 2014-es tusványosi beszéd óta ismételgetett frázisokat tartalmazó cikkét az Euractiv portálon. Gall a magyar jogállamiságról ír, a civilek elleni támadásokról, meg Orbán Viktor elméletéről, miszerint George Soros és szervezetei akarják befolyásolni a magyar belpolitikát. A felvetett aggodalmakra adott kormányzati válasz pedig szerinte orosz recept szerint készül. Persze van, aki azt hihetné, hogy a civil szervezetek bírálata csak a politikai birkózás része, írja a szerző, de rögtön fel is világosítja a naiv olvasókat, hogy a magyar kormány elmúlt néhány évét nézve nagyon is indokolt az aggodalom. És ha az európai intézmények nem védik meg a támadás alatt álló civil szervezeteket, akkor Európa szegényebb lesz.

Hogy a magyarországi demokrácia miatti aggodalom mennyire őszinte és/vagy jogos, azt most hagyjuk, egy biztos: a saját helyzetüket joggal féltik a Soros által finanszírozott civil szervezetek, mint amilyen amúgy a Human Rights Watch is (ebből egyébként, becsületére legyen mondva, Lydia Gall sem csinált titkot a cikkében). Az emberi jogokért és demokráciáért való aggodalom furkósbottá vált egyes nagyhatalmak és érdekkörök kezében, amikor egy-egy országgal szemben belülről nézve összehangoltnak látott támadások indulnak, akkor többnyire valamiféle megszorongatásnak ágyaznak meg éppen. Jelentéseket írni, listákat összeállítani és sajtóközleményekben aggodalmaskodni felesleges dolog, ha nem követi valamilyen cselekvés. A kiszivárogtatásoknak köszönhetően nem titok, milyen hatékonysággal adott tanácsot Soros az akkori külügyminiszter Hillary Clintonnak Albániával kapcsolatban, ahogy jól ismerjük a Soros-alapítványok és a Clinton-alapítvány, valamint a külügyminisztériumban lobbizó civilek intim viszonyát is. Az amerikai külügyminisztérium mostanában erre kevésbé fogékony, de az uniós intézményekben még nem volt „rezsimváltás”. Ha az Európai Parlament illetékes bizottsága fákat ültetne, ételt osztana, vagy lényegében akármit csinálna a Magyarország-meghallgatással töltött másfél óra helyett, az sokkal hasznosabb lenne, de vannak, akiknek ez hasznos befektetés lehet. Először is szerepel aki szerepelni akar, másrészt pedig, ahogy Lengyelország esetében is, az ilyen meghallgatások abban a reményben zajlanak le, hogy hátha végre egyszer sikerül végigverni az akaratukat az uniós döntéshozatali rendszeresen, és Brüsszelből ledobják az „atombombát”, a szavazati jogot megvonó hetes cikkelyt. Ez az, amit jobb ötlet híján annyira keservesen akarnak egyesek.

De nemcsak a civilek, hanem Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter is belelendült a hét végén, közölte, hogy a mostani Lengyelország nem lenne méltó az uniós tagságra, a kormány a jogállamiságot rombolja, távolodik közös uniós értékeinktől a nemzetállam felé – ami eszerint, ahogy a szavaiból kiveszem, valami nagyon sátáni dolog lehet. Asselborn úr ezt már nagyjából szóról szóra elmondta Magyarországgal kapcsolatban, páros lábbal rúgna ki minket is lengyel barátainkkal együtt. Szijjártó Péter erre akkor azt mondta, hogy Asselbornról eddig is tudtuk, komolytalan figura. Komolytalan, de hangos, ahogy hangosak mindazok Brüsszelben és a vonzáskörzetében, akik erővel akarják megoldani az Európai Uniót sújtó gondokat. Miközben az EU legerősebb országa felelőtlen migrációs politikája miatt próbálja kétségbeesetten megteremteni a rend látszatát a nyomasztóan közeli választások miatt, az unió döntéshozói a renitensek megszorongatásán fáradoznak ahelyett, hogy magukba néznének. Ahogy ők nem unják ezredszerre is elismételni a mantrát a közös uniós értékekről – megfejelve egy kis fenyegetőzéssel és a kelet-közép-európai tagállamok lekezelésével –, úgy én sem unom ezredszerre leírni: az Európai Unió vagy megváltozik vagy eltűnik.