Vélemény és vita
Veszett ügy
Álláspont. Évek óta tétlenül nézi a világ a migrációs hullámokat, és semmilyen nemzetközi fórumon nem sikerült még konszenzusra jutni
Ezúttal sem várható ilyesmi. A most megjelent ENSZ-javaslat első olvasatra éppen azzal a hatékonysággal oldaná meg a világ problémáit, mint általában az Egyesült Nemzetek Szervezete. A huszonöt oldalas szuperterv lapjainak susogása úgy fogja megállítani a modern népvándorlást, mint a mindenkori ENSZ-főtitkárok legmélyebb aggodalmai és leghatározottabb felszólításai a polgárháborúkat és népirtásokat. Szóval, sehogy.
Az ENSZ által minden fronton közvetített emberi jogi fundamentalizmus köszönő viszonyban sincs egy olyan valósággal, amelynek kialakulásához maga az ENSZ is hozzájárult – vagy legalábbis nem akadályozta meg. A világ számtalan országa és régiója geopolitikai játszmák tárgya, van, amelyik egyedül, van, amelyik szövetségben áll ellen annak, hogy a nagyobb és erősebb országok szemében létezése nem több, mint erőforrások és veszteségek összessége. Amikor az ENSZ-ben háborúkról, embargókról, szankciókról beszélnek, tudvalevő, hogy ezekben a játszmákban és hatalmi érdekérvényesítésekben az emberek nem számítanak. A világ nyomorultabb felének helyzetén vajmi keveset javító nyugati segélyezéspolitika pedig a zsarolás globális valutájává tette az emberi jogokat. Az emberijogi-ipar legalján küzdők talán valóban úgy hiszik, szebbé tehetik a világot, pedig eközben az általuk képviselt elvek figyelembevétele mindig pusztán politikai, nem pedig erkölcsi kérdés. Hiába győzködi a nyugati aktivista a bangladesi gyerekmunkásokat, hogy mind egyforma jogokkal jöttek a világra, ő nem tudja, a világ üzleti és politikai döntéshozói pedig nem is nagyon akarják garantálni, hogy ez valóban így legyen.
Az ENSZ, az unió és általánosságban véve az emberi jogi lobbi abból indul ki, hogy a migráció megállíthatatlan folyamat, menedzselésére törekedni kell. A rend kedvéért persze a friss dokumentumba is bekerült egy rész arról, hogy jó lenne élhető körülményeket teremteni a kibocsátó országokban, de újat most se mondtak. Lényeglátásból és konkrét megoldási tervekből most sem lett több annál, mint amit az elmúlt évek papírgyártós, csúcstalálkozós gittrágásában sikerült kitalálni. A hangsúly az alkalmazkodáson és a szervezésen van, ami nem meglepő annak fényében, hogy a minap az ENSZ aktuális főtitkára is a migrációban rejlő lehetőségekről beszélt.
Az Egyesült Államok tavaly év végén kilépett a szervezet migrációs egyezményének kidolgozásából, és ha a világ vezető nagyhatalma úgy látja, egyszerűbb hagyni az egészet a fenébe, mint megpróbálni megváltoztatni, az legalábbis elgondolkodtató.
A magyar migrációs politika egyértelmű alaptételeivel szembemenő ENSZ-paktumnál egyelőre közvetlenebb veszélyt jelentenek az EU-ban zajló folyamatok. Legutóbb a belga kormányfő nyilatkozata tette világossá: nem tágítanak a kötelező kvótáktól, és ha kell, többséggel verik keresztül a tagállamokon. A szupranacionális szervezetek álláspontja tehát nem változott a bevándorlásról, ezt pedig mind megpróbálják érvényesíteni az egyes országok szuverenitásának kárára. A különbség legfeljebb az, kinél, mekkora ostor van. Mivel minimum európai szintű sorskérdésekről van szó, a nemzetállamok számára nincs más hátra, mint hogy kivonják magukat a döntések hatálya alól ahol ezt megtehetik, máshol pedig összefogva próbálnak fordítani az eseményeken.
Fel kell készülni arra, hogy a közös, józan migrációs politika valóban veszett ügy, és egyedül vagy a visegrádihoz hasonló szövetségekben kell helytállni.
Az ENSZ által minden fronton közvetített emberi jogi fundamentalizmus köszönő viszonyban sincs egy olyan valósággal, amelynek kialakulásához maga az ENSZ is hozzájárult – vagy legalábbis nem akadályozta meg. A világ számtalan országa és régiója geopolitikai játszmák tárgya, van, amelyik egyedül, van, amelyik szövetségben áll ellen annak, hogy a nagyobb és erősebb országok szemében létezése nem több, mint erőforrások és veszteségek összessége. Amikor az ENSZ-ben háborúkról, embargókról, szankciókról beszélnek, tudvalevő, hogy ezekben a játszmákban és hatalmi érdekérvényesítésekben az emberek nem számítanak. A világ nyomorultabb felének helyzetén vajmi keveset javító nyugati segélyezéspolitika pedig a zsarolás globális valutájává tette az emberi jogokat. Az emberijogi-ipar legalján küzdők talán valóban úgy hiszik, szebbé tehetik a világot, pedig eközben az általuk képviselt elvek figyelembevétele mindig pusztán politikai, nem pedig erkölcsi kérdés. Hiába győzködi a nyugati aktivista a bangladesi gyerekmunkásokat, hogy mind egyforma jogokkal jöttek a világra, ő nem tudja, a világ üzleti és politikai döntéshozói pedig nem is nagyon akarják garantálni, hogy ez valóban így legyen.
Az ENSZ, az unió és általánosságban véve az emberi jogi lobbi abból indul ki, hogy a migráció megállíthatatlan folyamat, menedzselésére törekedni kell. A rend kedvéért persze a friss dokumentumba is bekerült egy rész arról, hogy jó lenne élhető körülményeket teremteni a kibocsátó országokban, de újat most se mondtak. Lényeglátásból és konkrét megoldási tervekből most sem lett több annál, mint amit az elmúlt évek papírgyártós, csúcstalálkozós gittrágásában sikerült kitalálni. A hangsúly az alkalmazkodáson és a szervezésen van, ami nem meglepő annak fényében, hogy a minap az ENSZ aktuális főtitkára is a migrációban rejlő lehetőségekről beszélt.
Az Egyesült Államok tavaly év végén kilépett a szervezet migrációs egyezményének kidolgozásából, és ha a világ vezető nagyhatalma úgy látja, egyszerűbb hagyni az egészet a fenébe, mint megpróbálni megváltoztatni, az legalábbis elgondolkodtató.
A magyar migrációs politika egyértelmű alaptételeivel szembemenő ENSZ-paktumnál egyelőre közvetlenebb veszélyt jelentenek az EU-ban zajló folyamatok. Legutóbb a belga kormányfő nyilatkozata tette világossá: nem tágítanak a kötelező kvótáktól, és ha kell, többséggel verik keresztül a tagállamokon. A szupranacionális szervezetek álláspontja tehát nem változott a bevándorlásról, ezt pedig mind megpróbálják érvényesíteni az egyes országok szuverenitásának kárára. A különbség legfeljebb az, kinél, mekkora ostor van. Mivel minimum európai szintű sorskérdésekről van szó, a nemzetállamok számára nincs más hátra, mint hogy kivonják magukat a döntések hatálya alól ahol ezt megtehetik, máshol pedig összefogva próbálnak fordítani az eseményeken.
Fel kell készülni arra, hogy a közös, józan migrációs politika valóban veszett ügy, és egyedül vagy a visegrádihoz hasonló szövetségekben kell helytállni.