Veszély és esély

Elég régen volt, majdnem másfél éve, amikor Orbán Viktor azt mondta tusványosi beszédében, hogy oly korba léptünk, amikor bármi megtörténhet, s az események akár megközelítőleg pontos előrejelzése is szinte lehetetlen. „A bármi megtörténhet korszaka, ami most előttünk áll, bár sokak szerint bizonytalanságot hordoz, baj is lehet belőle, de legalább ennyi lehetőséget és esélyt is tartogat a magyar nemzet számára.” Ezért a miniszterelnök félelem, begubózás és visszahúzódás helyett bátorságot, előretekintő gondolkodást, ésszerű, de bátor cselekvést javasolt a Kárpát-medencei magyar közösségnek. „Régen álltunk úgy az új esztendő kapujában, hogy ennyire bizonytalannak érezzük az előttünk álló évet” – mondta mintegy a fenti gondolatot folytatva Áder János köztársasági elnök idei újévi köszöntőjében, azt hangsúlyozva, nincs nagyobb kincs annál, mintha biztonságban tudhatjuk országunkat, szeretteinket, családunkat.

Ilyenkor, január elején mindig sokan találgatják, mi vár ránk az előttünk álló esztendőben, de az elmúlt évben szaporodó sokkoló válságjelenségek miatt most még többen fürkészik a bizonytalan jövőt. Mások ellenben pont a bizonytalanság miatt nem foglalkoznak azzal, mit hoz a holnap, a pillanat felelőtlen, könnyelmű vagy csüggedt rabjává válnak, némelyek pedig vágyakozva álmodoznak egy távoli, szebb jövőről és a jelenről megpróbálnak megfeledkezni. Van azonban egy arany középút, amelyről Bonhoeffer, a mártír német evangélikus teológus azt írta: „Aki megfogja az eke szarvát”, annak tekintete nem visszafelé néz, de nem is a messzi távolt kutatja, hanem a következő lépésre figyel, amit meg kell tennie. Az a legbölcsebb, hogy minden napot úgy fogadjunk, mintha az utolsó lenne, ám hitben és felelősségben mégis úgy éljünk, mint akik nagyszerű jövőre számítanak.

De hát mit tudhatunk az előttünk álló jövőről? E napokban különféle, furcsánál furcsább gazdasági, politikai, tudományos, technológiai és egyéb jövendöléseket, a mindennapi életre vonatkozó horoszkópokat olvashatunk nyomtatott és online felületeken „hivatásos” és műkedvelő jósoktól – jó soktól –, de vannak megbízható statisztikai adatokon és elemzéseken nyugvó, szakszerű előrejelzések is, amelyekre érdemes odafigyelni. Így például elég pontosan kiszámítható, hogy a világ népessége mintegy 83 millióval nő az idén, s biztosan meghaladja a 7,4 milliárdot, miközben Magyarország népessége sajnos tovább fogy. Hogy mennyivel, az azonban bizonytalan, mivel a kormány új otthonteremtési programja mostantól példátlan mértékű segítséget nyújt a lakásépítéshez-vásárláshoz (elsősorban, de nem kizárólag) a három gyermeket vállaló, nevelő családoknak, s ez várhatóan elősegíti a kívánt és tervezett gyermekek megszületését, ami azonban – az ismert biológiai törvényszerűségek miatt is – időben elhúzódva, a következő években lesz tapasztalható. Az is nagy biztonsággal előre jelezhető, hogy tovább bővül a glóbusz gazdasági termelése és fogyasztása is, például az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőház 2016-ra vonatkozó legfrissebb előrejelzésében azt jósolja, hogy az olcsó élelmiszer, az olcsó üzemanyag és a zuhanó energiaszámlák „új életre kelthetik a globális fogyasztót”, és az év végére a világgazdaság növekedése megközelítheti a „boom” kifejezéssel jellemezhető ütemet. A Magyarországra vonatkozó előrejelzések is eléggé biztatók: az uniós átlagnál az idén is gyorsabb lehet nálunk a gazdasági növekedés üteme, alacsonyabb az infláció és a munkanélküliség mértéke, több százmilliárd forinttal több pénz marad a gyermekes családoknál, s érezhetően tovább bővül a lakosság jövedelme és fogyasztása.

Másfelől ahhoz sem kell különösebb jóstehetség, hogy kimondjuk: az idén folytatódik, sőt valószínűleg erősödik a keletről és délről Európába irányuló modern kori népvándorlás áradata a 2015-ben tapasztalt erőszakos cselekményekkel, kaotikus és tragikus jelenségekkel együtt. Ugyanakkor az is megjósolható, hogy a magyar kormány példátlan óvintézkedéseinek köszönhetően a Magyarország határát illegálisan átlépő migránsok száma a tavalyi négyszázezer főnek a töredékére zuhan az idén. Emellett az Egyesült Államokban elnökválasztás, Nagy-Britanniában népszavazás lesz az EU-tagságról, parlamenti választásokat tartanak többek között Szlovákiában és Romániában, tartományi választásokat Németországban. Az ázsiai és afrikai háborús és terrorista-tűzfészkeket az idén sem sikerül felszámolni, sőt a 2015-ben Európában több helyszínen végrehajtott – korábban elképzelhetetlen – terrorista merényletek megismétlődésével is komolyan számolni kell, hiszen az európai kultúrát és életformát elpusztítani igyekvő terroristahálózatok rákos daganatként egyre jobban beépülnek az európai társadalmak átláthatatlan, meggyengült – legyengített – immunrendszerébe.

Ha tehát bármi megtörténhet és semmi nem lehetetlen többé, akkor mit tehet az egyes ember, továbbá a kis közösségek, a családok, gyülekezetek, civilszervezetek? Lehet-e, érdemes-e tervezni, bizakodva tekinteni és befektetni a jövőbe, mindennap tisztességesen elvégezni a munkánkat, és megértően, segítő szándékkal, jóakarattal fordulni embertársaink felé? E napokban sokan fogadkoznak, hogy mostantól fogva (sok) minden másképp lesz, de a legtöbben még mindig kívülről, másoktól várják a változásokat, a jobb, emberhez méltó életet. Holott tőlünk, minden egyes embertől függ, hogy egymásnak farkasa vagy felebarátja akarunk-e lenni. Ha megváltozunk, jobbá válunk, ezáltal több jót cselekszünk egymással, akkor – a kritikus tömeg vonzására – előbb-utóbb megváltozhat a nagyvilág is.

Igaz, a történelem ura nem az ember, nem a fizikai erő és nem is a pénz, hanem Isten, aki mindenből, még a legrosszabból is jót tud létrehozni. Ehhez azonban szüksége van emberekre – minél többre –, akik jó irányba tudják és akarják terelni a folyamatokat. Ez adhat, adjon biztonságot és reménységet ebben a bizonytalan, sokszor reménytelennek látszó, új veszélyeket, de új esélyeket is tartogató esztendőben.