Vélemény és vita
Vesszen a kovalens kötés!
„Igazságosabb, modernebb, diákközpontú oktatási rendszerért” vonulnak a Parlament elé január 19-én a diákok
A szervezők videóban elmondott követelései között vannak relevánsak, mint az infrastruktúrafejlesztés vagy a tanulók véleménye mérlegelésének kérdése, néhány értelmezhetetlen slágvort, mint hogy „a diákoknak legyen elérhető a céljuk”, a diákok motiválásának kérdése, meg persze egy rakat demagóg odamondás a sok tananyag, a feleslegesnek titulált elméleti ismeretek és a „zombilétbe hajszolt” diákok terhei ellen.
Elmesélnék egy személyes példát – huszonkilenc évesen még nincs olyan messze az az iskolapad –, engem a gimnáziumban bizony megvágtak matekból. Nem, vagy főleg nem a rendszer tökéletlensége miatt, hanem mert lekötöttek a tizenhat éves fiatalemberekre jellemző lovagias és lovagiatlan ügyek, a reáltárgyakhoz pedig sosem volt annyi érzékem, hogy készülés nélkül vegyem az akadályokat. Szóval megbuktattak, a pótvizsgára pedig ráment a nyári szünetem – a két és fél hónapból másfél ellenállásra, egy pedig tanulásra. S bár gyenge matekos voltam, onnantól kezdve négyesnél rosszabb jegyet nem kaptam, pedig később sem vittem túlzásba a tanulást. Ez persze nem jelenti azt, hogy a tízévnyi matematikát egy hónap alatt le lehetne tudni, de az biztos, hogy – megfelelő módszerek mellett – felesleges lenne minderre négy év. Aztán ott van a nyelvoktatás: legkevesebb ezer órát tölt az ember nyelvórákon, duplaannyit, mint amennyi idő alatt egy középfokú nyelvvizsgára fel lehet készülni, az eredmény mégis siralmas.
Szóval abban igazuk lehet a diákoknak, tanároknak, szakpolitikusoknak, hogy reformokra szükség van – hogyne lenne, az oktatás sosincs „kész”, hiszen a világ is változik. A megújulni tudás alapfeltétel, és az erre vonatkozó igényre nem lehet az a válasz, hogy fogd be a szádat, vagy kapsz egy intőt, meg hogy én még bezzeg körmöst is kaptam, ha nem tudtam felsorolni a Szovjetunió nevezetes ünnepeit. Ha igény van rá, s otthon nem tanulnak meg kitölteni egy csekket, meg összeütni egy húszperces ebédet a fiatalok, be lehet iktatni egy életvezetésórát, nem ördögtől való az. Ha informatikushiány van, és a gyerekeket érdekli a programozás, nagyon helyes, ha egészen kicsi koruktól lehetőségük van ismerkedni a különféle új programnyelvekkel, robotikával.
Idő lenne rá elég, hiszen az én példámból is látszik, hogy módszertani probléma az egész, meg persze fegyelem kérdése is, de ez már nem csak a tanárokon múlik.A jogos elvárások mérlegelése, a jobb visszacsatolási rendszer kialakítása, a felelős diákság bevonása fontos új szempontokat nyithat, a párbeszéd pedig jó dolog.
Már persze azokkal, akikkel lehet ilyesmit csinálni. Ha jóindulatúan el is tekintünk a tüntetés szervezői-nek politikai motivációitól, akkor is mérgezni fogja a diskurzust ellenzéki véleményformálók garantált megjelenése, akik végre nem csak egymás között szidhatják a kormányt, és esélyük kínálkozik sok fogékony fiatal meggyőzésére arról, hogy problémáikat csak ez vagy amaz a párt tudja megoldani. Ahol viszont biztosan nagyot hibáztak a szervezők, az véleményem szerint az, hogy „ne menj suliba!” szlogennel mosták össze a demonstrációt. Azok a diákok, akiket tényleg érdekelnek a tanulmányaik, tehát e kérdésben is súlya lehet a szavuknak, nehezebben mozgósíthatók „versenyidőszakban”, ellenben egy rakás lógós biztosan ott lesz, hiszen valami magasabb célra hivatkozva lehet iskolát kerülni, és harsányan kiabálni, hogy le a kovalens kötéssel, vesszen a gravitáció! Egy 2016-os, oktatási rendszer elleni tiltakozás napján a 444.hu „Pornót nézek iskola helyett, mert én így tüntetek” címmel népszerűsítette büszkén a neoprimitív fanyalgásokat, széttrollkodva minden vita lehetőségét – az aggodalom így tán most sem alaptalan, mert ha összekeveredik a kritikusok hangja a hőbörgőkével, az bolsevizálhatja az egész mozgalmat, ellehetetlenítve a párbeszédet. Mert a tananyag reformjának is vannak határai: identitásunk, kultúránk túlélését szolgálja például a hosszú ideje csiszolódó irodalmi kánonunk megismerése, s komoly erőfeszítések történnek az emberiség múltjának feltárása, megértése és a tanulságok levonása érdekében, ami nélkül – ez már színtiszta praktikum – a jelen politikája és gazdasága sem fogható fel. A minimum ötezer év alatt felhalmozott emberi tudás esszenciája pedig nem változik évről évre csak azért, mert kijött egy nagyobb kijelzőjű okostelefon.
Persze azt sem tiltja meg senki, hogy az ember alapvető műveltség nélküli funkcionális félanalfabétaként kizárólag fogyasztóként és digitális szalagmunkásként éljen, bármiféle mélyebb kiteljesedés nélkül. Csak így éppen a humánum veszik ki a világból, az az emberközpontú szemlélet, amelynek védelméről – állítólag – az egész diáktüntetés szól.
Elmesélnék egy személyes példát – huszonkilenc évesen még nincs olyan messze az az iskolapad –, engem a gimnáziumban bizony megvágtak matekból. Nem, vagy főleg nem a rendszer tökéletlensége miatt, hanem mert lekötöttek a tizenhat éves fiatalemberekre jellemző lovagias és lovagiatlan ügyek, a reáltárgyakhoz pedig sosem volt annyi érzékem, hogy készülés nélkül vegyem az akadályokat. Szóval megbuktattak, a pótvizsgára pedig ráment a nyári szünetem – a két és fél hónapból másfél ellenállásra, egy pedig tanulásra. S bár gyenge matekos voltam, onnantól kezdve négyesnél rosszabb jegyet nem kaptam, pedig később sem vittem túlzásba a tanulást. Ez persze nem jelenti azt, hogy a tízévnyi matematikát egy hónap alatt le lehetne tudni, de az biztos, hogy – megfelelő módszerek mellett – felesleges lenne minderre négy év. Aztán ott van a nyelvoktatás: legkevesebb ezer órát tölt az ember nyelvórákon, duplaannyit, mint amennyi idő alatt egy középfokú nyelvvizsgára fel lehet készülni, az eredmény mégis siralmas.
Szóval abban igazuk lehet a diákoknak, tanároknak, szakpolitikusoknak, hogy reformokra szükség van – hogyne lenne, az oktatás sosincs „kész”, hiszen a világ is változik. A megújulni tudás alapfeltétel, és az erre vonatkozó igényre nem lehet az a válasz, hogy fogd be a szádat, vagy kapsz egy intőt, meg hogy én még bezzeg körmöst is kaptam, ha nem tudtam felsorolni a Szovjetunió nevezetes ünnepeit. Ha igény van rá, s otthon nem tanulnak meg kitölteni egy csekket, meg összeütni egy húszperces ebédet a fiatalok, be lehet iktatni egy életvezetésórát, nem ördögtől való az. Ha informatikushiány van, és a gyerekeket érdekli a programozás, nagyon helyes, ha egészen kicsi koruktól lehetőségük van ismerkedni a különféle új programnyelvekkel, robotikával.
Idő lenne rá elég, hiszen az én példámból is látszik, hogy módszertani probléma az egész, meg persze fegyelem kérdése is, de ez már nem csak a tanárokon múlik.A jogos elvárások mérlegelése, a jobb visszacsatolási rendszer kialakítása, a felelős diákság bevonása fontos új szempontokat nyithat, a párbeszéd pedig jó dolog.
Már persze azokkal, akikkel lehet ilyesmit csinálni. Ha jóindulatúan el is tekintünk a tüntetés szervezői-nek politikai motivációitól, akkor is mérgezni fogja a diskurzust ellenzéki véleményformálók garantált megjelenése, akik végre nem csak egymás között szidhatják a kormányt, és esélyük kínálkozik sok fogékony fiatal meggyőzésére arról, hogy problémáikat csak ez vagy amaz a párt tudja megoldani. Ahol viszont biztosan nagyot hibáztak a szervezők, az véleményem szerint az, hogy „ne menj suliba!” szlogennel mosták össze a demonstrációt. Azok a diákok, akiket tényleg érdekelnek a tanulmányaik, tehát e kérdésben is súlya lehet a szavuknak, nehezebben mozgósíthatók „versenyidőszakban”, ellenben egy rakás lógós biztosan ott lesz, hiszen valami magasabb célra hivatkozva lehet iskolát kerülni, és harsányan kiabálni, hogy le a kovalens kötéssel, vesszen a gravitáció! Egy 2016-os, oktatási rendszer elleni tiltakozás napján a 444.hu „Pornót nézek iskola helyett, mert én így tüntetek” címmel népszerűsítette büszkén a neoprimitív fanyalgásokat, széttrollkodva minden vita lehetőségét – az aggodalom így tán most sem alaptalan, mert ha összekeveredik a kritikusok hangja a hőbörgőkével, az bolsevizálhatja az egész mozgalmat, ellehetetlenítve a párbeszédet. Mert a tananyag reformjának is vannak határai: identitásunk, kultúránk túlélését szolgálja például a hosszú ideje csiszolódó irodalmi kánonunk megismerése, s komoly erőfeszítések történnek az emberiség múltjának feltárása, megértése és a tanulságok levonása érdekében, ami nélkül – ez már színtiszta praktikum – a jelen politikája és gazdasága sem fogható fel. A minimum ötezer év alatt felhalmozott emberi tudás esszenciája pedig nem változik évről évre csak azért, mert kijött egy nagyobb kijelzőjű okostelefon.
Persze azt sem tiltja meg senki, hogy az ember alapvető műveltség nélküli funkcionális félanalfabétaként kizárólag fogyasztóként és digitális szalagmunkásként éljen, bármiféle mélyebb kiteljesedés nélkül. Csak így éppen a humánum veszik ki a világból, az az emberközpontú szemlélet, amelynek védelméről – állítólag – az egész diáktüntetés szól.