Vendégjárás Magyarországon

Bár a régi bölcsességnek, miszerint „a történelem az élet tanítómestere” épp az ellenkezője igaz a gyakorlatban (mintha az újkori világ döntéshozói egyetemlegesen lógtak volna a történelemórákról), a múltba merülni legalábbis érdekes. Az akadémiai Kronológia IV. kötetét 1964-nél ütöttem fel; a fél évszázaddal ezelőtt történtek személyes élményei a ma élők jelentős részének, másoknak pedig szolgáljanak tanulságul. Sokat változott azóta a világ. Olvasva a nemzetközi politikai eseményeket, feltűnő, hogy mennyire kimentek a divatból az állam- és kormányfők reprezentatív látogatásai. Egy hollywoodi filmszínész felbukkanása a pesti luxushotelben jóval nagyobb esemény, mint valamelyik nagynevű politikus vendégjárása.

Ma már köznapi munkaesemény, amikor az Európai Unió huszonnyolc tagországának ugyanannyi számú miniszterelnöke összefut egy csúcsra a közös fővárosban, Brüsszelben; jó, hogy ennyi személyesség még megmaradt a szakmában, online konferenciával is működhetne a meeting. Ha már történelemről van szó, megjegyzendő: a cseh, szlovák, szlovén, horvát, román, magyar és osztrák (részben a lengyel és az olasz) nemzeteket képviselő kormányfők nem is olyan régen még egyazon birodalomhoz tartoztak – volna, ha az a buta háború nem történt volna…

Nagy éve volt a magyar diplomáciának az 1964-es esztendő! Január 31-től négy napot töltött hazánkban a Jugoszláv Kommunista Párt küldöttsége Rankovic köztársasági alelnök vezetésével; közben 2-án Budapestre érkezett Leszecsko szovjet miniszterelnök-helyettes, aki ugyancsak négy napon át tárgyalt a magyar elvtársakkal. Ez utóbbinak lett is foganatja, február 20-án az MSZMP Központi Bizottsága elítélte a Kínai Kommunista Párt politikáját (nem szerettünk volna Mao elnök helyében lenni). Március 2-án újabb szovjet pártmunkás-delegáció futott be hozzánk Moszkvából Andropov KB-titkárral az élen.

A főelvtárs Jurij Andropov jól ismerte Pestet egyben és szétlőve, 1956-ban ő volt a magyarországi nagykövet. Épp csak elcsípte a szovjet küldöttséget a 9-én ideérkezett Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt első embere. Öt napig múlatta az időt nálunk. Kész csoda, hogyan tudták megszervezni ezt a sűrű forgalmat a házigazdák, miről ismerték fel a fontos embereket, amikor még nem volt divat feltűzni a zakóra a fényképes névcédulát.

Bezzeg az utánuk nem sokkal Budapestre érkezett Hruscsov pártfőtitkárt – egyben szovjet kormányfőt – mindenki ismerte, és nem csak a kopasz fejéről. Ő csapkodta a cipője sarkával a pulpitust az ENSZ-közgyűlésben. Március 31-én ezreket buszoztattak ki Ferihegyre szeretettel köszönteni a kedves korai médiasztár elvtársat, mindenki kezében egyforma piros papírzászlócska rezgett, aznap csak a párton kívüliek dolgoztak a fővárosi gyárakban. Hruscsov tizenegy napot (!) töltött el hazánkban. Meleg elvtársi légkörben gyümölcsöző tárgyalásokat folytatott Kádár Jánossal. Nem lőtte le a meglepetést, csak a negyedik napon, április 3-án húzta elő a zsebéből és tűzte Kádár dicsőséges mellére a Lenin-rendet meg a Szovjetunió Hőse aranycsillagát.

Jó érzéke volt, az első szovjet „felszabadítás” emléknapja tiszteletére tüntette ki a régi, kipróbált kollégát az 1945-ben Magyarországot megjárt katonatiszt, Hruscsov, aki 1956-ban főtitkárként megparancsolta a második háborút hazánk ellen. Hruscsov elvtárs népes sleppjével meglátogatott több élüzemet, vizitált kórházban és iskolában, előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémián a magyar tudósoknak a haladó szovjet tudományról. Országjáró körútján megbámulta az itteni minta tsz-eket és állami gazdaságokat (odahaza ilyeneket sosem láthatott), Bábolnán ötös fogatot kapott ajándékba hófehér lovakkal. A nagy ember látogatásáról képes riportkönyv készült Felejthetetlen napok címmel. Vajon kinek jutna eszébe manapság mindez a kronológiában kotorászó újságírón kívül?

Május 6-tól kezdődően hat napot időzött magyar földön Walter Ulbricht, az NDK első számú vezetője, párt- és kormánydelegáció élén. Július elseje és 3-a között becses vendégünk volt Nicolae Ceausescu elvtárs, a Román Kommunista Párt (akkor még csak) KB-titkára, a magyarok nagy barátja személyében. Szeptember 28-tól október 3-ig a csehszlovák testvérpárt és a prágai kormány első emberét, A. Novotny elvtársat és pereputtyát ette ide a fene; a szegény lengyeleket bezzeg – akik legalább egy pár napos kényeztetést megérdemeltek volna – nem hívták meg hozzánk. Kádár és jól táplált hada utazott el Varsóba (október 11. és 17. között), felfalni az ottani kiváltságosak javait. És ez így ment egész évben, vége-hossza nincs a Magyarországon megfordult politikusoknak a haladó Mongóliából, a gyarmati sorból kiszabadult Afganisztánból, a Jemeni Arab Köztársaságból, Etiópiából és Iránból, továbbá a nem haladó Japánból, Olaszországból és Svédországból. Eljöttek tárgyalni a Vatikán megbízottai az állam és a katolikus egyház viszonyáról, avagy a Francia Kommunista Párt öttagú küldöttsége, élén Georges Marchais KB-titkárral. Jól eldiskurálhattak Kádár és Aczél elvtársakkal, hiszen az előző évi nagy amnesztia után már kevesen voltak börtönben ötvenhat miatt.

Mennyi hiábavalóság, fölösleges igyekezet és pótcselekvés mindez! Mennyi hazugság és önbecsapás, amely ha lassan is, de a kádári rendszer összeomlásához vezetett. „Csak” ki kellett bírni 1989-ig 25 esztendőt. Az SZKP KB 1964. október 14-én felmentette Hruscsovot első titkári tisztségéből. Utóda L. I. Brezsnyev lett.