Véghajrá

Hogy a különböző pártok versengése a szavazatokért felülír minden közösségi érzést, s hogy talán egy kérdés sem akad, amiben egyetértenénk.

Például nyilvánvalóan nincs konszenzus afelől, hogy mi is az Európai Unió szerepe a nemzetállamok életében – van, aki a nemzetállamok jelentőségét is minimálisra csökkentené, mások pedig éppen a minden lében kanál birodalomtól való függéstől tartanak. Ez éles vízválasztó a pártok ideológiájában is – bár mára már a legkeményebb kurucok is elfogadták az EU nyújtotta kereteket, kritikáik inkább az azt kitöltő értékeket és tartalmat érintik.

Korábban az EU-csatlakozás-párti kampányretorika egyik fő mondata volt, hogy a légiesedő határok lehetővé teszik a nemzet újraegyesítését békés eszközökkel – ám rá kellett jönnünk másfél évtized alatt, hogy ezt Brüsszel sosem adja ingyen, pláne nem magától. S arra is rá kellett ébrednünk, hogy ebben az unióklubban az egykori kisantantnak is éppen akkora lobbiereje van, mint nekünk, miközben száz éve túszként tartanak fogva több mint kétmillió magyart. S V4-ek ide, EU-csatlakozási álmok oda, sosem ódzkodnak attól, hogy belerúgjanak a túszba, ha Budapest nekik nem tetsző irányvonalat követ.

Öröm az ürömben, hogy klubtagságunknak e téren előnye is van: a sokat átkozott lisszaboni szerződés lehetővé teszi, hogy európai polgári kezdeményezés keretében mi, az érintett állampolgárok kényszerítsük állásfoglalásra az Európai Bizottságot. Ezt a lehetőséget megragadva kezdett nagyszabású kampányba a FUEN, a jelentős erdélyi magyar kötődéssel is bíró Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, amely vállalkozott rá, hogy összegyűjti Európa hét országában a szükséges egymillió aláírást. A Minority SafePack kampány ügyesen épít a határon túli magyarok sorstársaira, hiszen EU-tagságunknak köszönhetően már nemcsak távolról szimpatizálhatunk például a Kárpátaljáról nézve álomautonómiában élő baszkokkal vagy déltiroliakkal, hanem össze is foghatunk velük. A másik rendkívül fontos dolog, hogy az egészséges magyar patriotizmus felébredt hosszúra nyúlt tetszhalotti állapotából, s határon túli honfitársainkat – még ha a szavazati joguk tekintetében nincs is egyetértés, de – minden épkézláb magyar parlamenti párt és a látható többség is a nemzet részének tekinti. Így nemcsak a kormány és a kormánypártok álltak ki a Minority SafePack mellett, hanem az egy szem DK-n kívül a teljes parlamenti ellenzék, még ha sokszor csak szavakban is.

Az aláírások száma most, hétfő délután 970 ezer körül jár, s már csak nyolc nap van hátra a szükséges maradék harmincezer szignó összegyűjtéséhez. Persze Brüsszel egy sikeres polgári kezdeményezést is lesöpörhetne az asztalról, de azzal kénytelen lenne felvállalni, hogy a sokszínűség jelszava nála kizárólag a genderideológia és a bevándorlók kultúrgettóinak előmozdítását jelenti, az őshonos európaiakra nem vonatkozik. A FUEN szerint ötvenmillió európai tartozik valamilyen nemzeti kisebbséghez, s egy ilyen birodalmi pofon pedig csak még jobban összekovácsolna minket. A Minority SafePack- en egyszerűen nem veszíthetünk – csak akkor, ha most, a véghajrában hátradőlünk. Írjuk hát alá a petíciót, még akkor is, ha már úgy tűnik, megvan az egymillió szignó, nem egy jó ügy bukott már el pár rosszul kitöltött íven. Írassuk alá a családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel, mert ez a kezdeményezés bőven túlmutat választáson, pártokon és ideológiákon. Ez rólunk szól, magyarokról. S hogy száz éve idegenbe szakadt nemzettársaink se érezzék magukat jöttmentnek itt, Európában.