Vélemény és vita
Vége a dalnak!
Legalábbis a legfrissebb események és a józan ész szellemében vége kellene lennie
Hogy a mese nyelvén is megfogalmazzuk: itt a vége, fuss el véle! De ne áltassuk magunkat, egyelőre nem lesz vége, nem fut senki, legfeljebb, amennyiben az ártatlan és megbolondított, nem fizetett többség szép lassan elszivárog…
Mióta „közkézen” forog az interneten az MTVA-ban készült néhány videó, már nem lehet kétséges az, amit az épeszű többség addig is sejtett. Nevezetesen, hogy a Majdan térről, Párizsról álmodozó csirkefogók és a háttérből, a jól fűtött irodákból irányítók egész egyszerűen hülyének nézték az országot.
Mivel nem használja mindenki az internetet, ezért idézzük itt fel a részint véletlenül, részint oknyomozó jelleggel létrejött kordokumentumokat. Az egyiken a DK-s Varju László fetreng a földön, akár egy hátára fordult cserebogár. A később, immár a külföldi liberális sajtóban is megzenésített rettenetes sérüléseinek nincs nyoma. Ellenben üvöltve közli a biztonsági őrrel: „Én adom a maga fizetését! Önnek az a dolga, hogy nekem segítsen!” A másik felvételen az MSZP-s Bangóné áll, elegáns fekete ruhában, fehér övvel. Hogy finoman fogalmazzak, nem kimondottan barikádharcos viselet. Lehet abban valami végzetszerű, hogy éppen ez a sokszorosan lejáratódott és nevetségessé vált hölgyemény döfte bele az utolsó tőrt ebbe a drótból hajlított, hamis „forradalomba”. Bangóné a híres-hírhedt szovjet–orosz rendezőt, Sztanyiszlavszkijt meghazudtolóan próbálta irányítani „színészeit”. Előbb a felvételt készítőt próbálta meg instruálni, hogy kapcsolja ki a kamerát, de nem tett eleget a kérésnek. Ám a képviselő asszonyt akkor már sodorta a harci hevület, s így kimondta ennek az egész szégyenletes cirkusznak a legemblematikusabb mondatát: „K…a erős kép lenne, ha lefeküdnénk a lépcsőre, tarkóra tett kézzel!” És, mit tesz Isten, így is lett. Ez csordogál most a balliberális média különböző kanálisain, szerte a világban és a virtuális térben.
És ez az a pont, amikor ki kell mondanunk, hogy elég volt ebből az egészből! De tényleg. És – vádoljon bármely frusztrált hipokrita álságossággal – én most a józan baloldaliakban, a szórványban létező nemzeti liberálisokban, és a pragmatikus „elvtelenekben” bízom! Még ha ez nem is könnyű dolog.
Tisztázzuk a tényeket, amelyeket amúgy nem kellene. Egy: Varju László nem ad senkinek fizetést. Legfeljebb a feleségének kosztpénzt, a gyerekének zsebpénzt. A közintézmények költségvetését a parlament dönti el, mindenkor, minden kormány alatt. Egyébként a DK soha nem szavazta meg az állami költségvetést. Kettő: a köztévé őrei a munkájukat végzik. Ha engedték volna ezt az arcátlan provokációsorozatot, az lett volna a közpénzszórás – elvégre akkor minek vannak ott? Három: Bangóné önleleplezése mindent elmesél. Hacsak nem tudják kimagyarázni, hogy nem ő van a képen, de ezt aligha hinném. Négy: van még egy negyedik felvétel is. Az legalább tragikomikus: Kunhalmi Ágnes lendületből próbált betörni egy stúdióba, ahová épp belépett valaki. Ám az ajtó hamarabb becsukódott, Ágnes asszony pedig, meglehetősen furcsán, visszapattant. Színház, cirkusz, bohócműsor, ócska misztifikáció, az ukrán puccs – mind semmi ehhez képest.
Tisztelt ellenzéki honfitársaim! Gondolkozzanak el legalább egy borús másodpercig, amíg még nem veszik önöket teljesen hülyére az ellenzéki képviselők. Ha ez a dilettáns fetrengő társulat hatalomra jutna, vajon másnap mi elfoglalnánk a köztévét (amit amúgy eléggé utáltunk 2002 és 2010 között)? Vagy a Belügyminisztériumot? És az önkormányzatokat is – már amelyik nem tetszik nekünk? Nem, mert mi lenne annak a vége. Elárulom, polgárháború és mi abból nem kérünk. Most pedig történik, ami történik néhány hatalommegvonási kórban szenvedő, kamerákba zokogó, kamera nélkül vigyorgó politikusért, néhány ezer megbolondított fiatal asszisztálásával, akik a 2006. őszi gyurcsányi rendőrterror idején még homoktortát sütöttek.
Egy vicc a végére, oldván a feszültséget. „Öreg partizán mesél az úttörőknek. – Nagy csata volt, a németek négyszer elzavartak minket a faluból, és mi négyszer elzavartuk őket! Mire az egyik kisdiák: – És mi lett a csata vége? – Jött a csősz, és elzavart mindenkit.”
Csak annyit mondok még: Békemenet. Amelyen soha, semmikor, senkinek a haja szála sem görbült. Se lángoló kuka, se vallásgyalázás, se házfoglalás, se álzokogás, se műbalhé. Ezért ez nem is fenyegetés. De ne mondják az ellenzéki honfitársaim, hogy nem szóltam előre.
Mióta „közkézen” forog az interneten az MTVA-ban készült néhány videó, már nem lehet kétséges az, amit az épeszű többség addig is sejtett. Nevezetesen, hogy a Majdan térről, Párizsról álmodozó csirkefogók és a háttérből, a jól fűtött irodákból irányítók egész egyszerűen hülyének nézték az országot.
Mivel nem használja mindenki az internetet, ezért idézzük itt fel a részint véletlenül, részint oknyomozó jelleggel létrejött kordokumentumokat. Az egyiken a DK-s Varju László fetreng a földön, akár egy hátára fordult cserebogár. A később, immár a külföldi liberális sajtóban is megzenésített rettenetes sérüléseinek nincs nyoma. Ellenben üvöltve közli a biztonsági őrrel: „Én adom a maga fizetését! Önnek az a dolga, hogy nekem segítsen!” A másik felvételen az MSZP-s Bangóné áll, elegáns fekete ruhában, fehér övvel. Hogy finoman fogalmazzak, nem kimondottan barikádharcos viselet. Lehet abban valami végzetszerű, hogy éppen ez a sokszorosan lejáratódott és nevetségessé vált hölgyemény döfte bele az utolsó tőrt ebbe a drótból hajlított, hamis „forradalomba”. Bangóné a híres-hírhedt szovjet–orosz rendezőt, Sztanyiszlavszkijt meghazudtolóan próbálta irányítani „színészeit”. Előbb a felvételt készítőt próbálta meg instruálni, hogy kapcsolja ki a kamerát, de nem tett eleget a kérésnek. Ám a képviselő asszonyt akkor már sodorta a harci hevület, s így kimondta ennek az egész szégyenletes cirkusznak a legemblematikusabb mondatát: „K…a erős kép lenne, ha lefeküdnénk a lépcsőre, tarkóra tett kézzel!” És, mit tesz Isten, így is lett. Ez csordogál most a balliberális média különböző kanálisain, szerte a világban és a virtuális térben.
És ez az a pont, amikor ki kell mondanunk, hogy elég volt ebből az egészből! De tényleg. És – vádoljon bármely frusztrált hipokrita álságossággal – én most a józan baloldaliakban, a szórványban létező nemzeti liberálisokban, és a pragmatikus „elvtelenekben” bízom! Még ha ez nem is könnyű dolog.
Tisztázzuk a tényeket, amelyeket amúgy nem kellene. Egy: Varju László nem ad senkinek fizetést. Legfeljebb a feleségének kosztpénzt, a gyerekének zsebpénzt. A közintézmények költségvetését a parlament dönti el, mindenkor, minden kormány alatt. Egyébként a DK soha nem szavazta meg az állami költségvetést. Kettő: a köztévé őrei a munkájukat végzik. Ha engedték volna ezt az arcátlan provokációsorozatot, az lett volna a közpénzszórás – elvégre akkor minek vannak ott? Három: Bangóné önleleplezése mindent elmesél. Hacsak nem tudják kimagyarázni, hogy nem ő van a képen, de ezt aligha hinném. Négy: van még egy negyedik felvétel is. Az legalább tragikomikus: Kunhalmi Ágnes lendületből próbált betörni egy stúdióba, ahová épp belépett valaki. Ám az ajtó hamarabb becsukódott, Ágnes asszony pedig, meglehetősen furcsán, visszapattant. Színház, cirkusz, bohócműsor, ócska misztifikáció, az ukrán puccs – mind semmi ehhez képest.
Tisztelt ellenzéki honfitársaim! Gondolkozzanak el legalább egy borús másodpercig, amíg még nem veszik önöket teljesen hülyére az ellenzéki képviselők. Ha ez a dilettáns fetrengő társulat hatalomra jutna, vajon másnap mi elfoglalnánk a köztévét (amit amúgy eléggé utáltunk 2002 és 2010 között)? Vagy a Belügyminisztériumot? És az önkormányzatokat is – már amelyik nem tetszik nekünk? Nem, mert mi lenne annak a vége. Elárulom, polgárháború és mi abból nem kérünk. Most pedig történik, ami történik néhány hatalommegvonási kórban szenvedő, kamerákba zokogó, kamera nélkül vigyorgó politikusért, néhány ezer megbolondított fiatal asszisztálásával, akik a 2006. őszi gyurcsányi rendőrterror idején még homoktortát sütöttek.
Egy vicc a végére, oldván a feszültséget. „Öreg partizán mesél az úttörőknek. – Nagy csata volt, a németek négyszer elzavartak minket a faluból, és mi négyszer elzavartuk őket! Mire az egyik kisdiák: – És mi lett a csata vége? – Jött a csősz, és elzavart mindenkit.”
Csak annyit mondok még: Békemenet. Amelyen soha, semmikor, senkinek a haja szála sem görbült. Se lángoló kuka, se vallásgyalázás, se házfoglalás, se álzokogás, se műbalhé. Ezért ez nem is fenyegetés. De ne mondják az ellenzéki honfitársaim, hogy nem szóltam előre.