Kacsoh Dániel

Vélemény és vita

Vedlési fázis

Álláspont. Egyvalami nem változik: Vona Gábor megint kormányzásra készül

Az ország jelenlegi helyzetében nem vagyunk hajlandó más célt kitűzni, csak a győzelmet, győzni akarunk és győzni fogunk – kezdte beszédét pártja 2010-es március 15-i ünnepségén Vona Gábor Jobbik-elnök. Azóta tudjuk, amit a lelkesen éljenző szimpatizánsok, köztük néhány száz zord tekintetű gárdista akkor még nem, hogy ez a biztosra vett választási győzelem sem 2010, sem 2014 tavaszán nem jött össze. És ha a mostani közvélemény-kutatások inkább apadó, mintsem bővülő Jobbik-táborról beszámoló adataira vetünk egy kósza pillantást, megkockáztathatjuk, alighanem jövőre sincs rá túl nagy sansza az immár kiskutyákkal és kiscicákkal fotózkodó pártelnöknek.

Sebaj. Bár nyilván tagadja, de a Jobbik lelkét adó-vevő politikus vigyázó szemeit alighanem már a 2022-es választásra veti. Nincs ezzel egyedül: ahogy Botka László önjelölt MSZP-s miniszterelnök-aspriáns minapi nyilatkozatát böngészi az ember, láthatja, sem a szocialisták, sem a rivális baloldali erők nem igazán akarnak és persze nem is tudnának választást nyerni, nemhogy aztán még kormányozni is.

De visszatérve a szombaton politikai évadnyitót tartó Jobbikra: a hajdan radikálisnak nevezett párt éppen vedlési fázisban van. Megszabadult az árpádsávtól, és „felölti” helyette az úgymond értéksemleges, világnézettől, vallástól és bőrszíntől függetlenül minden magyar ember képviseletét ígérő katyvasz-identitást. Talán ez szédítette meg a minden sarkon fasisztákat látó, évtizedekig bűnös nemzetről beszélő balos értelmiség némely jeles képviselőjét, hogy verbálisan legalábbis tétova kísérletet tegyen a korábban a sátánnal egy polcra helyezett Jobbik és a kudarcos balliberális pártok közötti együttműködés szorgalmazására.

Maradjunk annyiban: sok minden történik manapság, amit akár néhány évvel ezelőtt is teljes képtelenségnek gondoltunk a közéletben.

Annak idején, 2010-ben például Vona félreérthetetlen utalást téve még arról beszélt, hogy ha Jobbik-kormány lesz, és bizonyos Salamon földet akar venni Magyarországon, akkor majd gárdista nyelvvizsgabiztosok és a „magukfajtákról” döntő Morvai Krisztina reménybeli államfő akadályozza meg őt ebben. Majd amikor hozzátette, Tel-Avivból nem mondhatják meg, mit csináljunk, hangos füttykoncert volt a válasz a feltüzelt publikum részéről. Vona ma már nem vázol fel efféle forgatókönyveket, inkább köszöntő üzenetet küld a zsidó egyházi közösségeknek hanuka alkalmából. Horthy helyett reformkor, Wass Albert helyett Bibó István, cigánybűnözés emlegetése helyett hídépítés (copyright Medgyessy Péter). Ugyancsak zavarba ejtő eleme volt a szombati beszédnek, hogy Vonának már az is rosszul esik, ha szocialista riválisait, Molnár Gyulát vagy Botkát támadja a Fidesz. Szokni kell, na!

A szigorú tekintetű gárdisták pedig immár nem tapsolnak Vonának, hanem az évértékelő beszéd elhangzásának helyszínén kívül, a cudar hidegben tüntetnek ellene. Szerintük ugyanis méltatlan lett a bizalmukra. Hol van már a parlamenti patkóban gárdamellényben pózoló, dacos falkavezér? A véreres szemekkel kiabáló, a kereskedelmi tévék eldózerolásával fenyegető ökölrázó? Helyette a „halálos luxusnak” nevezett társadalmi megosztottság felett kesergő, mindenkit keblére ölelő politikus áll immár az évadnyitó, illetve a zűrzavaros ellenzék porondján. A tagság felháborodását is kiváltó „új” vezér ezúttal már a kádári kisemberek felé kíván nyitni, s alig burkolt célja, hogy a saját pártjaikban csalódott baloldali szavazóknak udvaroljon. Lecserélt identitáshoz és átírt mondanivalóhoz új támogatói kör is dukál.

Egyvalami nem változik: Vona Gábor megint kormányzásra készül. Hogy pontosan melyik Vona Gábor, azt nem tudjuk, azt azonban jelen állás szerint igen, hogy ezúttal is az esélytelenek nyugtalanságával álmodozik a hatalom megszerzéséről. Mert egyelőre hatástalan a balfordulat.