Vélemény és vita
Védjük a házasságot!
Európa legtöbb társadalma képtelen az önreprodukcióra, évről évre kevesebb gyermek születik, mint ahányan meghalnak…
Az a csillagok állásának köszönhető, hogy az idén a házasság hete egybeesik a farsangi/karneváli szezon végével, a nagyböjti negyvennapos időszak kezdetével. Hiszen a házasság hetét minden évben a Bálint- (Valentin-)naphoz (február 14.) kapcsolódóan rendezik meg, a nagyböjt pedig minden évben húsvétvasárnap előtt negyven nappal, hamvazószerdán kezdődik, s ez az idén február 10-re esik. Az azonban furcsa időzítés, hogy a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője éppen múlt pénteken tette közzé állásfoglalását, mely szerint az azonos neműek házassága nem jelent veszélyforrást a házasság eszményére és a családok életére. Ami azért is furcsa, mert éppen egy nappal előtte, a házasság hete magyarországi programsorozatát beharangozó sajtótájékoztatón Bíró László katolikus és Fekete Károly református püspök arra figyelmeztetett, hogy a házasságot sokan a múlthoz tartozónak vélik, pedig az a jelenben érték és feladat, a jövőre nézve reménység. Miért is? Mert a társadalom alapját a gyermekeket szülő, nevelő családok adják, azok alapja pedig a férfi és a nő házassága. Ezt egyébként így gondolják a mai magyar fiatalok is, akiknek egy friss felmérés szerint jóval több mint fele gondolja azt, hogy a házasság a normális családi élet alapja, s csupán négy százaléka utasítja el mint „túlhaladott, korlátozó, felesleges” intézményt.
Ma, amikor Európa immár tartósan mély demográfiai hullámvölgyben van, a vén kontinens legtöbb társadalma képtelen az egyszerű önreprodukcióra, mert évről évre kevesebb gyermek születik, mint ahányan meghalnak, azért is indokolt figyelmeztetni a házasság, a család intézményének fontosságára, mert a laza és törékeny párkapcsolatokban igazolhatóan sokkal kevesebb gyerek születik, mint a házasságokban. Európa krónikus betegségének nyilvánvaló jele, hogy éppen az Európai Unió legnagyobb, legerősebb és leggazdagabb nemzete produkálja a legalacsonyabb születésarányt, miközben – a Willkommenskultur ostoba doktrínája alapján – ázsiai és afrikai fiatalok tömegeit hívja és fogadja be saját hiányzó gyerekei „pótlására”. Az is jól látható, hogy a szexuális deviánsok és mutánsok ideológiai és ízlésterrorja az 1968-as „szexuális forradalom” óta példátlan rombolást végzett a zsidó–keresztény gyökerű európai kultúrában és életformában. Ennek egyik legbizarrabb jele az volt, amikor két éve a nemi hovatartozását illetően bizonytalan, homoszexualitását nyíltan felvállaló, szakállas nőként megjelenő osztrák énekes, Conchita Wurst kapta a legtöbb szavazatot, így megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét.
Mivel sorsunk emlékezetünkben van megírva, idézzük fel, még mi történt azon a különös májusi napon. Éppen Conchita Wurst koppenhágai győzelme napján Budapesten Orbán Viktor az Országgyűlésben miniszterelnöki eskütételét követően elmondta: „Olyan Európát akarunk, amely tiszteli saját gyökereit, tiszteli a kereszténységet, és megadja a nemzeteknek az őket megillető tiszteletet. Elismerést és tiszteletet akarunk a családoknak, visszautasítjuk a házasság és a család relativizálását, kitágítását és kiüresítését.” Ez éppúgy világos, tiszta üzenet volt, mint az osztrák államfő, a szociáldemokrata Heinz Fischer gesztusa is, aki szerint honfitársa diadala „nemcsak Ausztria győzelmét jelenti, hanem a sokféleség és a tolerancia győzelmét Európában”.
Figyelmeztető jel, hogy a Lajtán túl már tizenkét európai országban törvényesítették az azonos neműek házasságát; ezt a Fertőn innen tíz európai ország – köztük hat EU-tagállam – törvénye vagy alkotmánya kizárja. Ez utóbbiak közé tartozik Magyarország, Romániában pedig civil szervezetek nemrég népszavazást kezdeményeztek, hogy az alkotmányba kerüljön bele: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre. A civil kezdeményezést támogatják az erdélyi római katolikus és református egyházak is, ezért is furcsa az unitárius főjegyző „magánvéleménye”. Hiszen nyilván ő is jól tudja, Mózes első könyvében az van megírva: „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őt.” És kicsivel később az, hogy az Úristen a férfiúhoz illő társat, asszonyt teremtett, s az életnek az a természetes rendje, hogy „elhagyja a férfiú az ő atyját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté”. Ha bárki elutasítja az isteni teremtési rendet, de nem bukott meg az iskolában biológiából, az is tudja, hogy két azonos nemű embernek nem lehet saját utóda. Tehát ha őseink tömegesen az azonos nemű kapcsolatokat preferálták volna, mi ma nem lehetnénk itt, hogy vitázzunk az azonos neműek házasságáról.
A férfi és a nő kölcsönös szeretetén és döntésén alapuló házasság egy nép életében olyan, mint a politika világában a demokrácia: még a legrosszabb is jobb belőle, mint a hiánya. Ezért – ha meg akarunk maradni – ne csak ezen a héten védelmezzük, támogassuk és népszerűsítsük minden lehetséges fórumon és módon a házasságot és a családot mint a szeretetközösség legszebb, egyben legtermészetesebb formáját.