Vébékékek

Mindegy, mire, így esik a választás a férfi tízméteres toronyugrás döntőjére, tekintettel arra, hogy fiatalkorában maga is próbálkozott angyal- és felhőfejesekkel, igaz, csak három méterről és meglehetősen mérsékelt sikerrel. A hőség nagy, a tömeg is, de gyorsan halad, a sima beléptetőkapun is az első átvizsgáláskor, a második kapu előtt csak a vizesflakontól kell megszabadulni, a harmadik kapun önerőből is lehet kezelni a jegyet, majd megmászni a Duna Aréna felépítményét, mert a tizenkilencedik sorért bizony meg kell küzdeni. De megéri, a kétórás verseny szinte elrepül, mint a toronyból a sportolók. Az első a brit Thomas Daley, aki párosban ezüstérmes. Az eredményhirdetéskor kabalafiguráját gyorsan elcseréli a partnernőjével, nevet a közönség. De ő tudja, mit csinál. Rohanni nincs értelme, a másik eredményhirdetés is hátravan, van idő azon tűnődni, hogy az itteni kékekkel a fanyalgóknak semmi bajuk. Megfelelően a FINA minden árnyalata, a víz, még akkor is, ha időnként átcsap BKV-kékbe, megfelelő a víz hőmérséklete, pH-ja, keménysége. A Balaton sem csobog ki az érmekről, elismerően nyilatkozik mindenki, a városban meglepetésre jól lehet közlekedni, nem is érti az ember, hogyan klappolhat egyszerre ennyi minden. Daley aranyat kap a nyakába, és megtartja a kék vébéfigurát is. Az önkénteseknek vastapssal köszönik meg a munkáját, remek a hangulat. Érdemes volt ebbe fejest ugranunk.