Vasárnap

Hogy mikor ért el az evolúció erre fokra, azt ma már nehéz lenne pontosan megmondani, de annyi bizonyos, hogy a rendszerváltozás után. A folyamatnak az úgynevezett fogyasztói kultúra adott keretet, és a gyakori hivatkozások szerint mindenki jól járt tulajdonképpen. Növekedett a boltok forgalma, s ennek következtében a bevétele is, itt ez a lényeg. Másfelől viszont az egyszerű emberek élete is magasabb komfortfokozatba emelkedett, hiszen ha kedvük tartotta, vasárnap is bármit megvehettek a friss tejtől kezdve egészen a cipőpertliig.

A legtöbben az Egyesült Államokban keresik az így felpörgetett fogyasztói kultúra áldásait, s azon belül is a bevásárlóközpontokban, amelyek a nevüktől eltérően egyben szórakozási lehetőségeket is nyújtanak – mozi, játékterem, fitnesz stb. –, és sajátosan összekapcsolják a vásárlás és a szórakozás élményét. És ha mindehhez kellő intenzitású reklámpolitika is járul – márpedig járul! –, akkor teljesen világos, hogy a fogyasztás kultúrája, sőt, kultusza komoly társadalmi erő.

Már évekkel ezelőtt figyelmeztetett a KDNP arra, hogy vissza kellene adni a vasárnap tiszteletét. Sok politikus mosolygott csak ezen, mert olyan „vénasszonyos” dolognak tűnik a felvetés, mintha itt csak egyszerűen csak Isten pihenőnapjáról lenne szó, meg a vallásoskodó KDNP fontoskodásáról. Pedig teljesen más irányból közelítettek a kérdéshez a kereszténydemokraták. Például abból, hogy a korlátlan vasárnapi vásárlás lehetősége és a plázakultúra kialakulása átalakítja a családok életét. Azaz elveszi tőlük azt a hagyományos értelemben vett vasárnapot, amelyen a család tagjai végre együtt lehetnek, egymás felé fordulhatnak, átbeszélhetik ügyes-bajos dolgaikat, s megélhetik azt az összetartozást, amit az olyan kicsi, de klasszikus rituálék is kifejeznek, mint a közös ebéd, a közös kirándulás és így tovább. Ilyesmi egy plázában aligha jöhet létre, jól látható, amint egy négytagú család átlépi a pláza küszöbét, szinte rögtön négyfelé is szalad, de ha együtt marad, akkor sem képes megtartani maga körül azt a bizonyos burkot. A család tagjai alig-alig figyelnek egymásra, hiszen a csillogó üzletek vagy éppen a játéktermek felől érkező erős ingerek lekötnek mindenkit.

De nem tudják megélni a vasárnapokat azok sem, akik az üzletekben dolgoznak ilyenkor. Egy nemrég megjelent felmérés szerint nyolcvanöt százalékuk nő, azaz éppen az anya, a feleség hiányzik ilyenkor otthonról, pedig a teremtő úgy rendelkezett, hogy féltő, óvó és gondoskodó ösztöneivel ő tartsa össze a családot.

Hát, eddig a líra. A KDNP nemrég napvilágra került törvénymódosító javaslata ugyanis komoly dolog, jogi, jogszabályi kezdeményezés, és bár várhatóan sokan és sokféleképpen formálhatják még, a kormány támogatja. Ez a koncepció csak a négyszáz négyzetméternél nagyobb üzleteket zárná be vasárnap, ne tegyük hozzá, hogy „egyelőre”, mert már ebből is cirkusz keletkezett, a plázák, más szóval a multik, a nagy bevásárlóláncok ezt nyílt hadüzenetnek tekintik. Ahogy az már mifelénk szokás, a kérdés hamar a politika dimenziójába emelkedett, s rögtön megérkezett rá a majdnem zsarolásnak nevezhető válasz is. Amely szerint a vasárnapi zárva tartás legalább harmincötezer alkalmazott elbocsátását vonná maga után, ráadásul a maradók bére is csökkenne.

És persze kár érné, teszik hozzá, a költségvetést is. Fene tudja, hogy érdemes-e beszállni egy ilyen számháborúba, a KDNP nyilván azt a stratégiát követi majd, hogy marad a kérdés alapvetően emberi és társadalmi vonatkozásainál. Jól teszi. Annál is inkább mert a plázák, az áruházláncok, illetve a multik mindig is nagy leleményességet mutattak abban, hogyan maximalizálhatják a profitjukat, sokszor azon az áron is, hogy a dolgozói létszámot a lehetséges minimum alá csökkentették. Vannak részlegek, ahol ezért akár fél óráig is áll időnként a kiszolgálás. Ha valóban mennie kellene ennek az amúgy is citrommá facsart harmincötezer kereskedelmi dolgozónak, akkor ugyan ki maradna a pultok mögött? Arról nem is szólva amit józanabb szakemberek állítanak, hogy a vasárnapi zárva tartással nem csökkenne a vásárlások száma, csak áttolódna a hétköznapokra, azokat tenné kicsit pörgősebbé.

Ennyit így hirtelen, hiszen az ügynek, ahogy mondani szokás, folytatása lesz, annál is inkább, mert a hírek szerint a javaslat, dacára a kormányzati támogatásnak, a nemzetgazdasági minisztert sem bűvölte el igazán.
Halkan, a végére csak egy kérdést még: vajon nem keresztény ünnep-e tulajdonképpen a vasárnap? Úgy is mondják: az Úr napja. Mert akkor annál inkább illene megvédeni.