Várjuk ki a végét!

A kérdés jogos: rontanak vagy javítanak az egyébként nagy volumenű módosítások a hazai adórendszeren, és könnyebb lesz-e velük az élet vagy nehezebb?

Szögezzük le, hogy aligha van olyan személy és cég Magyarországon, aki és amely szeret adózni. Mindannyian azt reméljük, hogy belátható időn belül kisebbek lesznek az adókulcsok, moderáltabbak az elvonások, valamint a nem túl távoli jövőben esetleg az adózókat is megkérdezik a következő évi tervekről, egyeztetnek velük, kevesebb lesz az ad hoc tétel. Ugyanakkor tény, hogy a gyorsan változó gazdasági körülményekhez hasonlóan az adórendszer is változik, sokszor nincs idejük a döntéshozóknak a konzultációkra - ez azonban nem jelent felmentést, sőt, nagyobb odafigyelést követel.

Bármilyen meglepő, az elmúlt hetekben és napokban felzúdulást kiváltó adósztorik - internetadó, amely nem lesz, a cafeteria terheinek növekedése, amelynek sok értelme „alapból” sincs, szerintem helyesebb bérben adni a munkaerő elismerését, mint egyéb szolgáltatásokban - rendszerszinten nem képeznek „zavart”. Viszont az állandósuló különadók, a magas áfakulcs, a kereskedelmi láncok és a dohányipar egyes szereplőinek megadóztatása sokkal inkább kényes, komoly téma. Ráadásul egyáltalán nem jó, hogy ötletszerűen bukkannak fel az új fizetési kötelezettségek.

Miközben tény, hogy a jövő évi költségvetésnek is nagyon-nagyon kellenek a bevételek, valamint az adók profilján keresztül nagyjából-egészéből kirajzolódik a gazdaságpolitika irányultsága is. Ki kell térni arra is, hogy a szigorú költségvetési hiány(pálya) és az Európai Unió által előírt adósságcsökkentés miatt túl sok mozgástér jövőre sem lesz, vagyis a fegyelmezett, takarékos büdzsé kapcsán a honi gazdaság érintettjei leginkább a külső támogatásokban - európai uniós pénzek, külföldi vállalati működő tőke – bízhatnak inkább, mintsem a fiskális élénkítésben.

Ám adófronton le kell, hogy lohasszam a kedélyeket: az elfogadott módosítások jól illeszkednek a kormányzat eddigi politikájába. Vagyis „adóügyileg” ez a csomag érdemi újdonságot nem hozott, az elmúlt években kitaposott ösvényen halad tovább. A hangsúly továbbra is a fogyasztási típusú és szektorális különadókon van a jövedelemadókkal szemben. Utóbbitól előbbihez tolják a terheket.

Azonban a családok szempontjából egyértelmű lesz a javulás 2015-ben, míg a kiskereskedelmi láncok és a egyes dohányipari vállalkozások számára romlik majd a helyzet. Persze könnyű felismerni a változásokban a költségvetés pénzügyi igényeit, továbbá az államadósság csökkentése érdekében tett lépéseket, valamint a gazdaság fehérítésének szándékát. Itt kell rögzítenünk, hogy az adózatlan gazdaság visszaszorítása érdekében elfogadott intézkedések helyénvalóak és szükségszerűek is. Aláhúzom feltétlenül, hogy jövőre elképesztő mértékben szigorodnak a pénzmosás elleni szabályok is, amelyre sokan régóta várunk.
A hazai adópolitika azonnali megítélése kapcsán óvnám azonban a megapesszimistákat és a gigaoptimistákat is. Tudniillik azt, hogy kedvező irányba mutatnak-e a változások, valójában csak egy-két esztendő múlva tudjuk megítélni. Ekkora időtávon derül ki, hogy ösztönözték-e a beruházásokat, segítették-e a munkahelyteremtést, összességében hozzájárultak-e a gazdasági teljesítmény, a GDP növekedéséhez és a feketegazdaság kifehérítéséhez.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a tegnapi pénzügyi csúcson mondta, hogy strukturális változások is kellenek majd ahhoz, hogy fenntartható maradjon Magyarországon a gazdasági növekedés. Ami nélkül „semmi sincs” – miként azt megtapasztalhattuk a válságot követő években. A rendszerszintű módosítások egyik lelke természetesen a hazai adórendszer is, amellyel kapcsolatosan a legtöbben az egyeztetések hiányát kritizálják.

Úgyhogy én a jogalkotó helyében most kezdeném el az egyeztetéseket a 2016-os adóváltozások kapcsán, hogy legyen elég felkészülési idő. És nyugalom – amelyre Magyarországnak igen nagy szüksége van.