Vélemény és vita
Változékony érzékenység
Igencsak változékony az alapvetően balos kötődésű szakemberek és véleményformálók érzékenysége a különböző társadalmi jelenségek iránt.
Leegyszerűsítve: kormányfüggő habitusról beszélhetünk. A rendszerváltozásba szinte belerokkanó magyar lakosság esetében vitathatatlan módon a szegénység, a leszakadó térségek jelentik azokat az örökzöld témákat, melyeknél jobbos országvezetés idején a lehető legrémisztőbb viszonyokról illik beszámolni. Korrupt és a gazdagokat pártolja, míg kacagva tekint a halálra ítélt nélkülözőkre – hallhatjuk a sommás ítéletet rendszeresen, hol az éhségmenetelő szocialista milliomostól, hol a lelkes belvárosi értelmiségi jogvédőtől.
A Blaha Lujza térnél ünnepek idején ingyenkosztért sorban állók látványa rendre az Orbán-kormány adott korszakának értékeléséhez használatos képi illusztráció – miközben ezek a fotók bizonyos újságokban 2010 előtt nem voltak jellemzők, noha a jelenség korántsem számít újdonságnak.
Ahogy az sem, hogy a napokban sokadszorra sokkolta az immár szociálisan érzékeny, ellenzéki szellemű olvasóközönséget Ferge Zsuzsa, ezúttal a HVG-nek adott interjújában. A munkássága révén méltán elismerésben részesülő, ám teljes objektivitással régóta nem vádolható akadémikus egészen rémisztő képet rajzolt napjaink Magyarországáról, olyannyira, hogy aki esetleg komolyan veszi a korábban George Soros által is alkalmazott szociológus megállapításait, alighanem azonnal csomagol, s szalad, amerre lát.
Ez ugyanis maga a földi pokol, itt a jövőt elpusztítják, a tudást és a művészeteket rombolják. Még a Horthy-korszaknál is rosszabb időket élünk, a gyermekek harmada legfeljebb bűnöző vagy közmunkás lehet – hangzik a Ferge-féle verdikt.
Apropó közmunka, mármint közfoglalkoztatás! Az élete javát a mindenkit dolgoztató kommunizmusban eltöltő szakember szerint ez csupán arról szól, hogy a polgármester talpát nyalni kell, miközben teljesen értelmetlen tevékenységeket végeznek az érintettek, megalázó fizetésért. Azt korántsem említi, mekkora károkat okozott a társadalomnak, hogy az elmúlt évtizedekben százezrek nőttek fel úgy, hogy nem látták a szüleiket dolgozni, ám van egy javaslata: az alapjövedelem. Vagyis mindenki kapjon annyi pénzt, amennyire az elfogadható életminőséghez szüksége van. Ne holmi megalázó munkáért, hanem csak úgy, járjon mindenkinek valamiféle közpénzből származó juttatás, vagy legalábbis emeljék meg a különböző pótlékokat és segélyeket.
Vagyis legyen újra kommunizmus – leszámítva a munkavégzést. Fantasztikus ötlet, igazából valamennyire már ki is próbáltuk, nem túl nagy sikerrel.
Aztán itt van a mostanra még a szünidőn kívül is kiterjesztett ingyenes gyermekétkeztetés. Ez sem jó neki. Adják inkább a szülőnek ugyanazt a pénzt, majd ő megveszi a megfelelő táplálékot, mondja a „szakértő”. Kár, hogy a rendszerváltozás óta eltelt időszak ugyancsak szomorú tapasztalata, hogy ez nem feltétlenül van így, sőt. Elég csak a félkarú rablókba segélyosztás után öntött milliókra gondolni! Szintén logikai bukfenc Ferge Zsuzsa azon megállapítása, miszerint a migráció megállításáról is szóló nemzeti konzultáció a romák és a szegények elleni uszítás eszköze lenne. Most akkor kinek adjon az állam: a saját, nehéz sorsú állampolgárainak, vagy inkább gazdasági bevándorlóknak?
Elég szomorú, hogy a jelek szerint az Európai Unió látványosan megfeledkezett az évszázadok óta velünk élő cigányság iránti szolidaritásról, a „rejtett tartalékként” is emlegetett közösség felemeléséről, és az erre szánt forrásokat is a migráció felé irányítja. Pedig a brüsszeli jogvédők korábban előszeretettel lóbálták hazánk felett a rasszizmus vádjának bunkósbotját. Sebaj, jött helyette más!
Mindazonáltal nem pusztán a józan ész, de a legújabb statisztikák is – úgymond – vitába szállnak a neves szociológussal. A KSH néhány hónappal ezelőtt közzétett adatsora szerint ugyanis az elmúlt években mintegy nyolcszázezer ember lépett feljebb a legalsó társadalmi osztályból a középrétegek köré, leginkább pedig a legszegényebbek jövedelme nőtt. Közben egyre inkább csökken a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya, a mélyszegénységben élők száma is kisebb lett, 293 ezerről 185 ezerre, arányuk három százalékról 1,9 százalékra mérséklődött.
Alighanem ez sem elég, hiszen amíg egyetlen szegény is van az országban, az államnak kötelessége javítani a helyzeten. Ez nem kérdés. De az egészen egyoldalú, a jobboldali kormányokat egyfajta gonosz szociális érzéketlenséggel vádoló áltudományos mantrák aligha viszik előbbre ezt az ügyet, sokkal inkább szolgálnak politikai célokat.
Az igazsághoz azonban kétségtelenül hozzátartozik, hogy a „kivétel erősíti a szabályt” alapon Ferge Zsuzsának volt rossz szava az Orbán-kabinet elődjeihez is. Pár éve egyszer azt találta mondani, hogy az összes, a 2008-as válság sújtotta országéval összemérve Gyurcsány Ferenc kormánya volt az egyetlen, amely nem tett semmit a vesztesekért. Talán nem ártott volna legalább ezt szóba hoznia a mostani nyilatkozatában is.