Vélemény és vita
Valódi lecke
Álláspont. Elsősorban felelősségre van szükség, mégpedig önmagunkon túl egymás iránt is
Az időbeli és térbeli közelség nyilván véletlen, mégis különös a kontraszt: péntek este egy szép nagy színpadon, néhány száz sikoltozó nebulót hergelve önjelölt diákvezetők panaszkodtak a túl sok tananyagra, majd szombat délelőtt a Magyar Tudományos Akadémián nehéz sorból származó, jórészt roma fiatalok tettek hitet a szorgalom mellett. Míg egy fiatal budai gimnazista felháborodva magyarázta a liberális riporternek, hogy mi a csudának kell neki másodfokú egyenleteket megoldania, addig egy cigánysorra született ifjú, diplomás rendőr nem sokkal később azt részletezte, mennyi áldozattal jár kitörni a nyomorból, s hogyan tervezi átadni tapasztalatait a hasonló sorsú útkeresők számára.
Távol álljon tőlünk, hogy kétségbe vonjuk az inkompetens ellenzék által a frontvonalba küldött diákok észrevételeinek jogosságát a köznevelés minőségét és mennyiségi kérdéseit illetően. Elvégre szólásszabadság van, még akkor is, ha az Országházzal szemben, ki tudja, kinek a pénzén felállított pódiumon harsogó ifjoncok mintha ezt kétségbe vonták volna. Persze tévedni emberi dolog, tartja az ősi közmondás – már ha az efféle szentenciákat nem soroljuk az avítt kategóriába, mint ahogy újabban a tantárgyakat szokás.
Nem tagadható ugyanakkor az sem, hogy a folyton változó világban szükség van az ismeretanyag felülvizsgálatára, a felesleges információkra pedig talán kevésbé. Más kérdés, mi számít felesleges információnak. A polgári kormány például tett lépéseket a szakképzés megerősítésére, amelyeknek hatására azonban a mostani tüntetésnek lelkesen tapsikoló „független szakértők” a gimnáziumokat kezdték el félteni, mondván, érdemes mindent és sokat tanulni, ebből lehet csak kritikus értelmiség. E két álláspont között mindenesetre feszül némi ellentmondás.
Amúgy pedig jó hír a „sulielleneseknek”: az Orbán-kormány rendületlenül dolgozik az ügyön, zajlik a Nemzeti alaptanterv felülvizsgálata. Mindazonáltal aligha pozitív üzenet, pláne a huszonegyedik században, arra hivatkozva demonstrálni, hogy kár annyi időt eltölteni az iskolapadban, meg hogy túl sok a testnevelésóra.A magyar ifjúság egészségügyi adatait elnézve utóbbi felvetés bizonyosan nettó baromság.
Ezzel szemben – ahogy Orbán Viktor miniszterelnök szombaton az Akadémián fogalmazott – a felemelkedés útja a munka mellett csakis az oktatás lehet. Ezért támogatja a kormány a Biztos Kezdet Gyerekházakat, a hároméves kortól kötelező óvodáztatást, az ingyenes iskolai étkezést és tankönyveket, a számos ösztöndíjprogramot és az egyre bővülő szakkollégiumi hálózatot.
Korábban azt hallottuk, a cigányság csak áldozat lehet, most a lehetőségekről és erőfeszítésekről van szó, arról, hogy igenis van értelme vesződni a tanulással, a különböző képzésekkel. Segély helyett munka, könyöradományok helyett esélyteremtés. A szombati találkozó azt mutatja, bár még rengeteg a teendő, vannak eredmények. Ahogy a bajor CSU alapítványának vezetője magyarázta: van mire büszkének lenniük a magyarországi integrációs programokban közreműködőknek.
Nem szabad persze elfeledni, hogy vannak konfliktusok és döccenők ezen az úton, de az irány jó. Sőt: nincs alternatíva. Csak közös jövőnk van. Ehhez azonban több kell, mint a jogok harsogása, a mindenbe beleszólás unásig való követelése. Elsősorban felelősségre van szükség, mégpedig önmagunkon túl egymás iránt is. Ez összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint holmi lexikális követelmények lefaragása.
Ez a valódi társadalmi felzárkózás kulcsa, s ebből adnak leckét valamennyiünk számára a roma szakkollégisták.
Távol álljon tőlünk, hogy kétségbe vonjuk az inkompetens ellenzék által a frontvonalba küldött diákok észrevételeinek jogosságát a köznevelés minőségét és mennyiségi kérdéseit illetően. Elvégre szólásszabadság van, még akkor is, ha az Országházzal szemben, ki tudja, kinek a pénzén felállított pódiumon harsogó ifjoncok mintha ezt kétségbe vonták volna. Persze tévedni emberi dolog, tartja az ősi közmondás – már ha az efféle szentenciákat nem soroljuk az avítt kategóriába, mint ahogy újabban a tantárgyakat szokás.
Nem tagadható ugyanakkor az sem, hogy a folyton változó világban szükség van az ismeretanyag felülvizsgálatára, a felesleges információkra pedig talán kevésbé. Más kérdés, mi számít felesleges információnak. A polgári kormány például tett lépéseket a szakképzés megerősítésére, amelyeknek hatására azonban a mostani tüntetésnek lelkesen tapsikoló „független szakértők” a gimnáziumokat kezdték el félteni, mondván, érdemes mindent és sokat tanulni, ebből lehet csak kritikus értelmiség. E két álláspont között mindenesetre feszül némi ellentmondás.
Amúgy pedig jó hír a „sulielleneseknek”: az Orbán-kormány rendületlenül dolgozik az ügyön, zajlik a Nemzeti alaptanterv felülvizsgálata. Mindazonáltal aligha pozitív üzenet, pláne a huszonegyedik században, arra hivatkozva demonstrálni, hogy kár annyi időt eltölteni az iskolapadban, meg hogy túl sok a testnevelésóra.A magyar ifjúság egészségügyi adatait elnézve utóbbi felvetés bizonyosan nettó baromság.
Ezzel szemben – ahogy Orbán Viktor miniszterelnök szombaton az Akadémián fogalmazott – a felemelkedés útja a munka mellett csakis az oktatás lehet. Ezért támogatja a kormány a Biztos Kezdet Gyerekházakat, a hároméves kortól kötelező óvodáztatást, az ingyenes iskolai étkezést és tankönyveket, a számos ösztöndíjprogramot és az egyre bővülő szakkollégiumi hálózatot.
Korábban azt hallottuk, a cigányság csak áldozat lehet, most a lehetőségekről és erőfeszítésekről van szó, arról, hogy igenis van értelme vesződni a tanulással, a különböző képzésekkel. Segély helyett munka, könyöradományok helyett esélyteremtés. A szombati találkozó azt mutatja, bár még rengeteg a teendő, vannak eredmények. Ahogy a bajor CSU alapítványának vezetője magyarázta: van mire büszkének lenniük a magyarországi integrációs programokban közreműködőknek.
Nem szabad persze elfeledni, hogy vannak konfliktusok és döccenők ezen az úton, de az irány jó. Sőt: nincs alternatíva. Csak közös jövőnk van. Ehhez azonban több kell, mint a jogok harsogása, a mindenbe beleszólás unásig való követelése. Elsősorban felelősségre van szükség, mégpedig önmagunkon túl egymás iránt is. Ez összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint holmi lexikális követelmények lefaragása.
Ez a valódi társadalmi felzárkózás kulcsa, s ebből adnak leckét valamennyiünk számára a roma szakkollégisták.