Ez a mondat hétfőn hangzott el a parlamentben, Magyarország miniszterelnökének szájából, az alaptörvény kihirdetésének ötödik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen. Magyarország nem érdekelt abban, hogy az iszlamizmus áldozatává váljon; abban érdekelt, hogy minden ország kultúrája lengje körül, de egyik se szakítsa el szülőhazájától. Ezt pedig az Országgyűlés elnöke jelentette ki négy hete az iszlám vallás magyarországi elismerésének századik évfordulója alkalmából rendezett konferencián, szintén a parlamentben. Kevesen tudják, hogy hazánk volt az a nem muszlim többségű ország, amely a világon elsőként ismerte el az iszlámot teljes jogú vallásként.
A magyar kormánynak és a társadalom józan többségének ma sem az iszlám vallással, kultúrával és emberekkel van problémája. De hogyan állunk a kereszténységgel, amely csaknem kétezer éve Európa identitásának, kultúrájának egyik fő alkotóeleme? A nagy világvallások között a kereszténységnek van a legtöbb, mintegy 2,2 milliárd híve, követője, és a második helyen a muszlimok vannak, legalább 1,6 milliárdnyian. Egy friss előrejelzés szerint 2050-ig a muszlimok létszáma és a világnépességen belüli aránya már majdnem utoléri a keresztényekét. Ennél is érdekesebb, hogy – a Pew társadalomkutató központ vallási térképe szerint – a következő harmincöt év alatt Európában a keresztények száma valószínűleg százmillióval, a teljes népesség kétharmada alá csökken, ugyanakkor a vallástalanok aránya huszonhárom, a muszlimoké pedig tíz százalékra nő, továbbá megduplázódik a hindu és a buddhista vallásúak száma, és együtt elérik az európai lakosság egy százalékát.
Az előrejelzések szerint 2050-ben már nem lesz keresztény többségű ország az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Macedóniában és Bosznia-Hercegovinában pedig a muszlimok kerülnek abszolút többségbe a népességen belül. A felmérés talán legfontosabb megállapítása, hogy míg az afrikai és ázsiai országok java részében az emberek nagy többségének életében nagyon fontos szerepet tölt be a vallás – akár a keresztény, akár a muszlim –, addig például Olaszországban a lakosság csupán huszonhat, Németországban, Nagy-Britanniában és Spanyolországban huszonegy, Franciaországban tizennégy százalékának, szemben Törökország ötvenhat százalékával.
A tavaly november 13-i, párizsi és az idén március 22-i, brüsszeli dzsihadista terrortámadásokkal az iszlám Kelet és a keresztény Nyugat közötti, több évtizede tartó civilizációs hidegháború a forró szakaszába lépett. Hiába figyelmeztettek európai politikusok, értelmiségiek, médiamunkások egyre többen, egyre hangosabban, hogy napjainkban a tömeges, illegális bevándorlás leple alatt Európa gyorsuló iszlamizációja zajlik, ami – a társadalmi feszültségek és konfliktusok mellett és általuk – növeli az iszlamista szélsőséges erők terrorakcióinak veszélyét is. Samuel Huntington amerikai professzor már húsz éve megírta, hogy az iszlám társadalmak robbanásszerű demográfiai növekedése destabilizáló következményekkel jár mind a muzulmán, mind a nyugati országokra nézve, és a Nyugat életben maradásának feltétele az, hogy az amerikaiak és az európaiak megerősítik nyugati identitásukat, és „összefognak, hogy civilizációjukat megújítsák és megőrizzék a nem nyugati társadalmak felől érkező kihívásokkal szemben”.
Miközben az európai társadalmak többsége a jelek szerint fokozatosan elfelejti, elveszíti keresztény gyökereit és identitását, addig Ázsia jelentős részén és Afrikában – főként a szubszaharai területeken – gyarapodnak és erősödnek a keresztény közösségek, és hitükért, kultúrájukért évente sok ezren az életükkel fizetnek. Száz évvel ezelőtt a világ keresztényeinek még a kétharmada élt Európában, ma már csupán egynegyede. Évszázadokon keresztül európai misszionáriusok sokasága terjesztette a keresztény hitet és kultúrát a gyarmatosított ázsiai és afrikai országokban. Úgy látszik, most fordul a kocka, de egyelőre nem az ázsiai és afrikai keresztények jönnek – új Péter és Pál apostolokként – újraevangelizálni az Istentől elfordult, utat és reményt vesztett európai népeket, hanem a muszlim bevándorlók akarják a saját kultúrájukra, szokásaikra és életformájukra átalakítani Európát. Persze csak ha hagyjuk, hogy egészen más térkép legyen e táj.