Vélemény és vita
Választások és mormogások
A Nagy Háborút követően több nagy gondolkodó is megjósolta Európa és a demokrácia alkonyát
Pontosabban: a vég bekövetkeztét. Az orosz filozófus, Nyikolaj Bergyajev Az új középkor című könyvében lesújtó kritikát adott arról a rendszerről, amely demokrácia néven választásról választásra csupa külsőség és mondvacsinált botrány közt minden tartalom nélkül képes bármilyen irányba tovább mozogni.
Teljesen közömbös a jóval és a rosszal szemben – mormogott a hazájából elüldözött keresztény gondolkodó. S csak azért toleráns, mert elvesztette a hitét abban, hogy van igazság. (Emlékezzünk az SZDSZ-re 1990-ből: Csak semmi ideológia!) Miután a demokrácia nem ismeri az igazságot (csak a jogegyenlőséget), választásra, azaz a szavazatok többségére bízza, hogy döntse el, mit is kell igazságnak tekinteni. Szellemi atyja Rousseau, aki nem akart tudomást venni az emberben lakozó rosszról. (Igaz, a jakobinusterror is rá hivatkozott, mondván, aki nem erényes, az ellenforradalmár.)
A választási rendszeren alapuló társadalom irányításból – így Bergyajev – hiányzik az igazi népakarat, hiszen azt nem lehet számtanilag kifejezni, mert az kultúrájában és vallásos életében fejeződik ki. Ha sokban egyet is értünk ezzel a demokráciát illető mormogó szkepszissel, tudjuk, hogy a nép mint történelmi egész többnyire valami tartós, állandó állapotra törekszik, s akarata áttételesen a választásokra is rányomja a bélyegét. Vannak pártok és pártkeretek milliárdos és elégedett radikális szocialistákkal és még radikálisabb jobbikosokkal, akik gyűlölik a kormánypártot. Ők a magyar szellem lumpenproletárjai. Megkérdezhetnék: akartok-e olyan káoszt, mint amilyen a német lelkekben van? Ügynökparadicsomot? Bábkormányt? Megkaphatjátok. Igaz, 2010 után sem volt igazságtétel hazánkban (ó, antalli örökség!), s ez most magabiztosságukat látva, visszaüt. (Még 2006 októberéért sem, amikor a szocialisták kádári módra demokratikus rendőrségünkkel végigverették a főváros népét.) Emberi dolog, hogy nem lehet mindenki egy véleményen, de most az ország szuverenitása a szavazás tétje. S ha valaki szkeptikus, de a józan észre hallgatva a kormánypártokra szavaz, a legnagyobb baja csak az lesz, hogy velük továbbra sem lesz egy véleményen.
Ám tétre játszott, s nyert. Hiszen nemcsak külső – mint a brüsszeli parlamentben –, hanem belső ellenség is van, s vele felvonuló hadként jelenik meg az irigység, a gonoszság és az ostobaság. Ne felejtsük el, a déli, a 2015-ös, a fővárost elöntő migránsinvázió után felhúzott határzár olyan, mint a Maginot-vonal. Ha nem figyelünk oda, az ellenség megkerüli.
Teljesen közömbös a jóval és a rosszal szemben – mormogott a hazájából elüldözött keresztény gondolkodó. S csak azért toleráns, mert elvesztette a hitét abban, hogy van igazság. (Emlékezzünk az SZDSZ-re 1990-ből: Csak semmi ideológia!) Miután a demokrácia nem ismeri az igazságot (csak a jogegyenlőséget), választásra, azaz a szavazatok többségére bízza, hogy döntse el, mit is kell igazságnak tekinteni. Szellemi atyja Rousseau, aki nem akart tudomást venni az emberben lakozó rosszról. (Igaz, a jakobinusterror is rá hivatkozott, mondván, aki nem erényes, az ellenforradalmár.)
A választási rendszeren alapuló társadalom irányításból – így Bergyajev – hiányzik az igazi népakarat, hiszen azt nem lehet számtanilag kifejezni, mert az kultúrájában és vallásos életében fejeződik ki. Ha sokban egyet is értünk ezzel a demokráciát illető mormogó szkepszissel, tudjuk, hogy a nép mint történelmi egész többnyire valami tartós, állandó állapotra törekszik, s akarata áttételesen a választásokra is rányomja a bélyegét. Vannak pártok és pártkeretek milliárdos és elégedett radikális szocialistákkal és még radikálisabb jobbikosokkal, akik gyűlölik a kormánypártot. Ők a magyar szellem lumpenproletárjai. Megkérdezhetnék: akartok-e olyan káoszt, mint amilyen a német lelkekben van? Ügynökparadicsomot? Bábkormányt? Megkaphatjátok. Igaz, 2010 után sem volt igazságtétel hazánkban (ó, antalli örökség!), s ez most magabiztosságukat látva, visszaüt. (Még 2006 októberéért sem, amikor a szocialisták kádári módra demokratikus rendőrségünkkel végigverették a főváros népét.) Emberi dolog, hogy nem lehet mindenki egy véleményen, de most az ország szuverenitása a szavazás tétje. S ha valaki szkeptikus, de a józan észre hallgatva a kormánypártokra szavaz, a legnagyobb baja csak az lesz, hogy velük továbbra sem lesz egy véleményen.
Ám tétre játszott, s nyert. Hiszen nemcsak külső – mint a brüsszeli parlamentben –, hanem belső ellenség is van, s vele felvonuló hadként jelenik meg az irigység, a gonoszság és az ostobaság. Ne felejtsük el, a déli, a 2015-ös, a fővárost elöntő migránsinvázió után felhúzott határzár olyan, mint a Maginot-vonal. Ha nem figyelünk oda, az ellenség megkerüli.