Válasz híján

Nem tartozik ez a természetéhez, sokkal inkább a racionális helyzetértékelés, amely tűéles pontossággal mutat rá az aktuális politikai anomáliákra. Így van ez jól, ez viszi előbbre az országot, ez a demokrácia egyik fontos tartópillére. Nincs is ezzel semmi baj, ha a kritika (hej, de szépen is mondták régen: az építő kritika) nem csap át fanyalgásba, a mindig és minden leszólásába. Persze ezek a megnyilvánulások a legtöbbször az ütős válaszok hiányából fakadnak. Mert mi másért kongatott volna vészharangot még a rezsicsökkentés bejelentésekor az MSZP, hogy így majd nem jut pénz a közműhálózatok felújítására, és ennek hamarosan a lakosság issza meg a levét. A Várkert Bazár évtizedeken át halogatott és végül látványosan megvalósult felújításakor a baloldal kezében csak a kétszeri átadás harmatgyenge kártyája maradt, de a Széll Kálmán tér átépítésénél – amelyet többször is megígért a Demszky-féle városvezetés, de csak három beton virágtartó kihelyezésére tellett – már csak a mi mennyi, miért így, hogy néz ki fanyalgásra futotta. A baloldali kormányok úgy kerülték el ezeket a csapdákat, hogy ravasz módon nem csináltak semmi. A fanyalgásra pedig mindig adódik újabb és újabb lehetőség. Lehet polemizálni a nyugdíjasok karácsonyi utalványán, hogy mennyit és hogy kellett volna adni – igaz, a jó szocialisták jó példára nemigen hivatkozhatnak a múltból. Egyébként már most borítékolható, hogy ócska hodály lesz a Dagály uszoda, és már azt is megmagyarázták, hogy felesleges pályázni az olimpiára, mert csak a pénzt viszi, aztán, ha esetleg nem nyerünk, akkor kiderül majd, hogy lám, ennyit ér a sportdiplomáciánk, ennyire tartják Magyarországot.