Vajon verekszünk majd?

Egyfajta közéleti eltévelyedés, céltévesztés. Morális értelemben pedig könnyen leleplezhető zsarolás, hisz jól láthatóan a békétlenségre, az erőszakra, a polgárháborús helyzet megteremtésére megy ki a játék. Mi más is lenne a cél a felszínen látható-hallható demagógia mögött?

„Komolyan vesztek? Nem? Akkor verekszünk, mert jogunk van hozzá” – nagyjából ez olvasható ki a Közös Ország Mozgalom provokátorainak és agitátorainak vészjósló véleményéből, fenyegetőzéséből. Azt mondják ugyanis, hogy ha a Fidesz–KDNP többségű parlament nem törvénykezik úgy, ahogy a szedett-vetett politikai kisebbség kívánja (és nyilván nem fog!), akkor joggal indulhat a polgári engedetlenség, jöhet a „forró ősz”, az utcai rendbontás, a kormányzati épületek ostroma, miegymás. Ezt pedig ildomos komolyan vennünk. Hisz hónapok óta erre készül egy erőszakos, sok-sok pénzzel rendelkező kisebbség, amely már többször is bizonyította, hogy nem tisztel se Istent, se embert, és kész a sajátjait is áldozati bárányként a vágóhídra küldeni, csak hogy hír és balhé legyen.

És láss csodát! Képesek voltak szeptember elsején, az iskolakezdés napján, az általuk épített „Agóra” színpadára vinni majdnem az összes baloldali és liberális levitézlett vagy törpepártot. Még akkor is nagy dolog ez, ha a polgárok kritikus tömege nem jött össze, az eddigi kormányellenes tüntetésekhez képest tényleg csak lézengtek az emberek, és akkor is, ha a komolyan vehető pártok, az MSZP és a Demokratikus Koalíció valószínűleg csak kínjában ragad meg minden egyes alkalmat, és vesz részt minden létező, akár ilyen szánalmasan gyenge alapokon álló, kormányellenes megmozduláson.

Maga az a fantazmagória, miszerint a magyar választási rendszer nem bírná ki az igazságosság próbáját, számtalan nemzetközi példával cáfolható. Lehet és kell is – hiszen a demokráciát nem tudjuk önmagához mérni, nem tudjuk a „van”, csakis a „kell lennie” dimenziójában értékelni.

Ilyen értelemben pedig a magyar választási rendszer sokkal inkább kiegyenlített, mint az amerikai, a brit vagy a francia, mely utóbbiban nemhogy kétharmadközeli lenne a Fidesz–KDNP mandátumaránya a parlamentben 2014-es eredménnyel, hanem kilencvenszázalékos. Pedig a francia is arányos, igazságos és demokratikus. Vagy legalábbis nem szokás megkérdőjelezni azt még a hazai agitátoroknak és provokátoroknak sem. (Érdekes, ugyanakkor meglehetősen beszédes részletkérdés, hogy Gulyás Márton a kezdeményezés kezdetén még „arányosabb” választási rendszert követelt, ma már inkább „igazságosat”, bizonyára szóltak neki a hozzáértők.)

A választópolgárok legnagyobb hányada, de valószínűleg a választási rendszert most megkérdőjelező aktivisták sem sokat hallottak a Hagenbach-Bischoff-rendszerről, esetleg a Block Vote-formuláról, inkább fontos számukra az, hogy a választási rendszer arányos legyen, a polgár tudjon alternatívák közt válogatni, a szavazati jog pedig általános, egyenlő, közvetlen és titkos maradjon. És hogy négyévente mindenképpen legyen esély a változásra. Ezek pedig állnak a magyar választási rendszer esetében. Pont.

Mégis vitáznak. És fognak is. Pénteken olyan komolytalan, egy százalékkal sem rendelkező pártok, mint Bokros Lajosék mozgalma, Juhász Péter és az Együtt, vagy Karácsony Gergely, mostantól pedig bárki, akinek véleménye van, akár a londoni Hyde Park melletti Speakers Cornernél. Csak le kell rakni egy sámlit, ráállni és megmondani a tutit. Azután várni, hogy a Fidesz–KDNP többségű parlament meghajoljon a kisebbségi vélemények előtt.

A probléma mindezzel csupán annyi, hogy bárhogy is csűrik-csavarják, akárhogy számolnak is, a többség minden rendszerben többség marad. Az ilyen pici kisebbség pedig, bármennyire is gőgös és erőszakos, nem gondolhatja komolyan azt, hogy a farok csóválja majd a kutyát, így csakis arra lehet következtetni, hogy mindezzel a céljuk csupán az, hogy megmagyarázható alapot teremtsenek az utcai harcokra, összecsapásokra.