Vélemény és vita
Vadkacsa
A közéletben azonban nem a hirdetési bevételek, hanem a szavazók számának növelése a cél.
A magyar bulvár zászlóshajója, az álhírek zavaros vizein úszkáló Blikk 2015. április 24-i, vértől csöpögő címlapjára a földművelésügyi tárcavezető nevét nyomtatta: „Fazekas miniszter utalt ki irodát a milliárdokat lenyúló Marcsikának.” Vagyis egy lapon emlegette a minisztert a brókerbotrányba keveredett Kun-Mediátor nevű cég ügyvezetőjével, a körözött, szökésben lévő Dobrai Sándornéval. A cikk címe finoman fogalmazva anakronizmus, ízesebben szólva: csúsztatás. Tíz esztendővel ezelőtt ugyanis Fazekas Sándor nem volt tárcavezető, és nyilván nem láthatta előre, hogy milliárdokat fog elsíbolni a Kun-Mediátor. Egy szó, mint száz: a földművelésügyi miniszternek semmi, de semmi köze az egészhez. Ez az írás tehát a produktív torzítás iskolapéldája, ami a médiafogyasztót nap mint nap befolyásolja. A fogalmat így magyarázta meg Gianpietro Mazzoleni a Politikai kommunikáció című kötetében: „A tájékoztatás akkor is lehet tendenciózus, amikor nem irányítja ideologikus vagy akaratlagos manipulatív szándék. Ezt abban az esetben láthatjuk, ha egy hírt olyan megközelítésben, olyan részletekre kitérve adnak elő, amelyek egyszerűen csak látványossá teszik azt, miközben bizonyos álláspontokat nem támogatnak, másokat viszont igen.” Ez a torzítás a piac követelményeiből ered, abból a kényszerből, hogy a közönséget szórakoztatóan és lebilincselően kell tájékoztatni, hogy a médiaterméket el lehessen adni a hirdetőknek. Azoknak, akik pénzükkel hozzájárulnak egy orgánum fennmaradásához.
A közéletben azonban nem a hirdetési bevételek, hanem a szavazók számának növelése a cél. A torzítás célja a politikai haszonszerzés. Gyurcsányék az államosító, törvényesen tolvajló állampárt híveiként szocializálódtak. Jogutódjának, az MSZP-nek pedig rossz emlékű vezetői voltak. A szocialisták kapitalistává lettek, már nagyon érzékenyek a tulajdon szentségére. Nagyon fel tudnak háborodni, ha brókerek lopnak. Az őszödi beszéd antihősét az MSZP-ből a Demokratikus Koalícióba is követte Vadai Ágnes, aki az ATV-ben vadul támadta a tárcavezetőt a Kun-Mediátor-ügyben. Csak azért, mert a miniszter egykor Karcag város polgármestere volt. Pedig Angyalföld első embere sem felelős azokért a bűncselekményekért, amelyeket a XIII. kerületben elkövetnek. Ennek a jogi egyszeregynek a belátásához nem kell doktorátus, de a felületes médiafogyasztónál eredményes lehet a sugalmazás. Pláne, ha egy újabb pletykával toldják meg a Nagy Semmit, amikor felfújják az agrárminiszter távozásával kapcsolatos pletykákat. Ami nem bizonyult igaznak. Kipukkadt a valótlan híresztelés lufija. Orbán Viktor kormányfő ugyanis kacsának, sőt vadkacsának nevezte azt, hogy Fazekas Sándornak távoznia kellene a Földművelésügyi Minisztérium éléről. A bulvár és a baloldal bakot lőtt. Nem vadkacsát.